Maria Ciupe szőnyeg-festményei

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 07. (741.) SZÁM – ÁPRILIS 10.

társművészetek

artefaktum

Gyönyörű kromatikájú, szimbolikus töltetű, modern, stilizáló nyelvezetével meglepő falikárpit-kiállítás fogadja a látogatókat a megújult Quadro Galéria székhelyén. Míg az ötvenes években szinte kizárólagosan a klasszikus művészeti ágak (festészet, szobrászat, grafika) voltak hivatottak ideologikus tartalmak realista módon való visszaadására, a hatvanas évek modernizációs folyamata következtében az alkalmazott művészetek a szocializmus emberének jólétét, kényelmét hivatottak megteremteni és bemutatni. Ilyen értelemben Maria Ciupe 1964–1973 között készített falikárpit-sorozatát is a romániai textilművészet 1965 körül bekövetkező valóságos újjászületéséhez kell fűznünk – hangsúlyozta a megnyitón Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója.
Maria Ciupe (született Király Mária Sarolta) mind festőként, grafikusként, mind textilművészként ismert alkotó. Ám ez utóbbi terület az, amelyben jól meghatározható helyet foglal el a romániai művészet történetében, azon életművek között, amelyek visszaállították a műfaj méltóságát. Művészetének szintézise egy kis számú, de jelentős falikárpit-sorozat, mely alkotói pályájának viszonylag kései szakaszában született (1964-ben, 56 éves korában fogott hozzá). Ez részben azzal is magyarázható, hogy férje, Aurel Ciupe a romániai művészet és művészeti élet egyik legfontosabb szereplője volt, és emellett a családi teendők és az általa annyira kedvelt, hivatásszerűen folytatott pedagógiai tevékenység sem kedvezett az időigényes művek létrehozásának.
Textilművészeti alkotásai két csoportba sorolhatóak: a batik (főként selyembatik) és kárpitművek csoportjába, ez utóbbiak haute-lisse, függőlegesszövőszék-technikájával készültek.
Míg a batikművekre az elbeszélő, narratív jelleg és figurativitás jellemző (akár a kiállított Az Örmények Világosító Szent Gergelye című alkotás esetében), fali kárpitjai nagyrészt mellőzik a narrativitást, és egy absztraktabb nyelvezetet követnek, eltérve a művész grafikai és festészeti alkotásaitól. Ezek gyakorta egy, a realitásból kölcsönzött, ám egy sor stilizálási fázison átesett központi elem ábrázolására szorítkoznak (például A madár, A fa, Nyírfák, A bagoly munkák esetében). Ezek a dekoratív alkotások az allegória erejével hatnak, kromatikájuk viszont már-már a monokrómiához közelítően visszafogott, finom gyapjú- és földszínek használatára szorítkozik. A Tükröződések és a Gótika című falikárpit szintén ezt a színskálát követi, viszont már jobban eltávolodik a látványtól az absztrakció irányába. Munkáira a természetközeliség jellemző. Fali kárpitjainak másik fő inspirációs forrása a népművészet, ám ezt nem a romantikus-mioritikus hagyomány szemszögéből közelíti meg, sokkal inkább ennek a primordiális, elemi erejét, őszinte tisztaságát és misztikumát próbálja visszaadni (pl. a Boszorkák című kompozíció, mely színvilágában is a máramarosi szőnyegek kromatikáját idézi).
A fali kárpitok mellett a kiállítást ezek előkészítő tervei is gazdagítják, melyek bepillantást nyújtanak Maria Ciupe alkotói folyamatába, elénk tárva egy olyan megközelítésmódot, amely modernitása néhol szabadabb, mint maguk a végső alkotások. Textilművei az 1973-as egyéni tárlat óta nem voltak együtt kiállítva, az ezekhez készült vázlatok pedig most kerültek először bemutatásra.
Összességében elmondhatjuk, hogy Maria Ciupe falikárpit-sorozata, bár későn született, az életmű szintézisének tekinthető, mely az alkalmazott/díszítő művészeti státusból a magas művészeti zónába emeli ezt a területet, oda, ahova a műfaj történetének legjobb időszakaiban tartozott.
A tárlatot tartalmas, gazdag képanyaggal ellátott katalógus kíséri, mely, akárcsak a kiállítás, Székely Sebestyén György, Vécsei Hunor és Andreea Cărăușu művészettörténészek munkáját dicséri.