„Könyvek, Judit – könyvek, könyvek”

Dacian Andoni: One and multiple
Rendhagyó módon ezúttal nem zenéről lesz szó, hanem két könyvről. Akár véletlenül is egymás mellé kerülhettek volna a polcon, ám mégis csak a kolozsvári érintettség és a Magyar Opera mint kötőelem társítja a kettőt e tárca bekezdéseiben.
Mindkét könyv szerzője zenész, sőt zeneszerző, mi több: operai szakember. Egyikük szakmai pályája a rendezés és a kompozíció kétpólusú erőterében ívelt immár nyugdíjas korig – bár, mint tudjuk, az efféle alkotói létmódokban a nyugdíjasság mint életállapot irreleváns. Ő maga eltökélten kolozsváriként határozza meg magát, még ha voltak is rövidebb-hosszabb időszakok, amikor Magyarországon biztosította az egzisztenciáját – miközben azonban rendezői státusa is megmaradt a KMO-nál, s a Romániai Magyar Zenetársaság spiritus rectoraként is itt volt, itt van a helye. „Oda- és visszaemlékezéseit” (Tóth Gábor elméssége) 2016-ban tette közzé a nagyváradi Partium Kiadó (Demény Attila: Emlékek és szertefoszlott illúziók).
A másik szerző könyve sem kevésbé visszapillantás jellegű. Ő olyan univerzális zenész, aki szerzőként, zongoristaként, karmesterként, rendezőként, kultúraszervező- és -népszerűsítőként egyaránt érvényes és tiszteletre méltó teljesítményeket tudhat maga mögött – és meggyőződésünk szerint maga előtt is. Miközben adóinak tetemes részét Magyarországon fizeti, már harmincnál is több éve művészeti vezetője a Magyar Operának – s ahol csak teheti, meleg szavakkal beszél az egykori s azóta is töretlen bizalomról e felkérés kapcsán. De persze a Mester sokkal több alkalmazott vezetőnél: ízig-vérig kolozsvári polgár. Selmeczi György 2020-ban megjelent könyvének címe is ez: Kolozsvári Napló. Írások az opera világából.
Első blikkre kézenfekvőnek tűnhet egymáshoz méricskélni a két könyvet. De óvakodjunk tőle! Más-más a szövetük, a vállalásuk, a konzisztenciájuk, szerzőik másként is „értek rá” a visszanézésre, s talán a motivációk is különböznek, már ha a könyvnyi vallomásosságnak feltétlenül szüksége van effélére. Mégis kísért a vélelem, hogy mindkét eruditus zenészben lábra kapott az – Erdélyben nagy kedveltségnek örvendő szóval élvén – számvetés késztetése; mintha szerzőink legalábbis majdani életrajzi lexikonok szócikkíróinak keze alá dolgoznának. Demény Attila kifejezetten önéletrajzi módon vágott bele a könyvbe, hiszen apjáról és anyjáról írta az első fejezetet, majd a gyerek- s diákévek stb., hogy aztán áttekintse művészi pályája összes számottevő eredményét, olykor műsorfüzetek szövegeit, színlapokat, a sajtóban megjelent méltatásokat is teljes terjedelmükben vagy részleteikben megidézve. Selmeczi kifejezetten a KMO falai között megvalósult operai produkciókat vette sorba – persze csak azokat, amelyekhez közvetlen köze volt –, illetve azokat az együttműködési alkalmakat is, amelyek a KMO-t az elmúlt harminc évben többnyire magyarországi intézményekkel kapcsolták össze. Az ő könyve tehát nem autobiografikus vétetésű, hanem önmagára nézve reprezentatív – a kolozsvári énekesszínház története számára pedig kifejezetten forrás értékű. E szám szerint harmincöthöz közelítő produkció/mű kétségkívül fémjele lehet az operának, mégpedig a közönség igényspektrumának majd mindegyik komponensét képviselve.
Demény – ahogy kötetének címe is jelzi – csalódásokkal is szembenéz. Ezek közül a legfájóbbnak kétségkívül a Sapientia EMTE Zeneművészeti Kara meg nem alakulása tűnik. A magyar nyelvű zeneoktatásért/zenetanárképzésért vívott, egyre reménytelenebb küzdelem keserű „fordulatot vett”, ahogy a jól előkészített, részleteiben is átgondolt fakultás-indítási terv egy sikertelen szakmai fórum után kiszenvedett. (Úgy vélhetjük, e csalódásában Deményt számos kortársunk együttérzése veszi körül.)
Selmeczi György képeskönyve, mi tagadás, valóságos diadalmenetnek tűnhet. Vívmány-kötet, mondhatnók kissé rosszmájúan (persze hogy az – tehetnénk hozzá rögtön –, ha egyszer a KMO befolyási környezetében fungáló Kolozsvári Operabarátok Köre adta ki), de ezek az eredmények, szerzők, címek, névsorok, kiemelkedő, olykor parádés fellépési alkalmak minden vitán felül egy unikumszámba menő zenei intézmény taktikailag és stratégiailag végigmérnökölt önépítésének is pontos folyamatábráját rajzolják ki, s ha el is maradt egyik-másik évadban a mindent elsöprő sikerprodukció, a szívós és művészileg teljes érvényű alkotás bélyege összetéveszthetetlenül ott virít e kötet végkonklúziói között.