Kisváros, bluesra hangolva

Juhász Tibor: Salgó blues. Scolar Kiadó, Budapest, 2018.

Tudjuk egy ideje, a kisvárosi szétesett, lepukkant életérzés leginkább a blues-zene nyújtott, karcos regisztereiben tud kifejeződni. A Kőbánya blues után most itt van a Salgó blues, csak éppen prózában, Juhász Tibor fiatal, salgótarjáni író kézműveként. Juhász vékonyka könyvében, ami a témaválasztást illeti, a fiatal Krasznahorkai, Tar Sándor, a regényíró Borbély Szilárd nyomdokain indul el, ahhoz, hogy szemléletében mégis a fiatal Mészöly prózapoétikáját kövesse, a maga rövidre vágott, ökonomikus stílusában.
A könyv vállaltan szociografikus ihletettségű. A szerző magát mint anyaggyűjtőt is belekomponálja a kötetbe, problematizálva ennek a viszonynak a visszás oldalait is. Ez nem zárja ki, hogy a tárca és a novella határán ellensúlyozó szövegekben mégis tisztán meg tudjon mutatkozni egy valamikor jobb napokat élt, de mostanra halálra ítélt városrész mindennapi élete, jellegzetes figurái és történetei, egy olyan hely, ahol „a nyomor szaga lassan szál fel” (Hobo), ahol a kilátástalanság szüli az erőszakot, a torzságot, az abszurdot. A kisemmizettek és remény­telenek minden nagyságot nélkülöző tragédiája mutatkozik meg a szövegekben, de jó kérdés, hogy lehet-e tragédiáról beszélni ott, ahol még bukásról sincs szó, hiszen minden, ami megmutatkozik, mintha csak egy kimozdíthatatlan, sötét örökkévalóságból válna le, amelyen belül nincs elmozdulás, megváltás.
A szerző mániákusan ügyel arra, hogy ne ítélkezzék, jelenléte ne fokozza, torzítsa az események megmutatkozását. A hitelességet a megfigyelések pontossága, élessége, szenvtelesége garantálja. Mintha csak egyetlen elnyújtott snittet látnánk a nyomor terpeszkedő valóságáról, ami olyan sűrű és lemoshatatlan, mint egy érclábas alján felgyűlt zsiradék. Mégis, ahogy befejeztük a könyvet, könnyen érezhetjük: itt több is rejtőzik. Aminek utána lehetne menni egy talán ezután következő kötetben. És azt se hagyhatjuk ki, hogy megkérdezzük: a bluest lehet-e érzelmek nélkül játszani?