.svg)
Rodica Banciu Regep: Jeruzsálem keresztje
Adjunk magunkra: gombfoci legyen!
De nem ezekkel. Ezek szeme pénzre áll.
Bé Jóska tűnjön elő, Bányáról, 66-ból.
Mármint 966… – satöbbi. De nem a piktor!
A kicsi kell nekünk, a Józsika,
szoprán fölötti éretlen heherészésével,
a Művésztelepről. Csiszolt-ragasztott-
nyálazott-csirizelt „márkás csatáraival”.
Nulla közük már a focihoz!
Nagy kuruc ez. A Kisjocó, „bordélyos”.
Mindent belő, becsavar, megnyer, oda se néz.
Kicselez telet, nyarat, pártot, vörös lobogót.
Marhák az öregek – vigyorog bölcsen –, játék
közben (!!!) is csak osztják-vetik
a falakon túli világokat.
A Nagyok, a Felnőttek. Akik
„sohasem hazudnak” – azannyát…
Szobornak (<–– ez ige!) vagy föstenek,
mint apuka, az isten.
Minden figurája Szent Adorján, a vásznon,
fegyőrök védőszentje: nagyfej-nagyszem-
semmitest. Holott alkothatnának
ló-lovat, mint a régiek. Madarat, ki száll,
röpül, mint Gólya, Varjú, Héja, Csíz –
és sose hátra, és nem hanyatt.
Az édes dalokról nem is szólva.
Anyukát kellene festeni csak,
Édesanyut, ki éppen s mindig
palacsintát süt oda ezeknek, és
– Bogyóka! Bogyóka! – micsoda névre hallgat!
Fenyőfánk, ünnepünk Ő szerzi-lopja,
mert Angyal jár – míg Ő van – itt.
Titkon. Csak úgy…, hétköznaposan, mint aki
mindég haza jön körünkbe, akárhogyis.
Nagy csend készül folyton. Esznek. Eszünk.
Titkos a perc is. Reszketeg egy se közöttünk.
Nem rettegünk, nem lövünk már vakon
első neszre. Néha csak
ülünk, végleg, példaként, fegyelmezetten,
hátratett kézzel a kuplerájban. (Ebben).
Isten óvjon a gondolatainktól!
Rettenthetetlen Várakozók.
Szótlan fogy a szó igazán.
Karácsony egy Felhőn a cím.
S majd új év kél,
megéri lenni győztesen.
Csodák csodája, tudjuk, holott
Itt-Most-Még-Csak
szesssz a lelke mindennek. Ó…
