Kaliforniai jelenet (Versek)

Kaliforniai jelenet

‍

Képzeld, van cigim.

Most először megyek úgy, hogy van.

MI? Nem értem. JA! Hogy minden szar?

Hát…

Igen, csütörtökig várnak. Ha nem szül addig, akkor beindítják.

         MONDOM, CSÜTÖRTÖKIG BEINDÍTJÁK.

Szemészetre időpontot kértél már? Bevisznek, elaltatnak.

…

Azt meséltem, hogy tegnap ordítva jött hozzám a csaj?

         De nem ilyen megjátszás.

Komolyan vette. Mondtam is neki, hogy nem most kellett volna ordibálni,

         hanem az éjjel.

Amikor kék volt a háta.

Azt mondta, el akar költözni. Munkát keres. Dolgozni fog.

Huszonötezer egy szexszoba egy éjszakára. Azt nem tudja kifizetni.

         AZT NEM…

…

Na, ezek voltak a kömlői hírek. Mi volt az ebéd, Géza?

Hideg? Kenyered, ugye, volt hozzá? Akkor mégiscsak hideg. Van ilyen

         kenőmájas, az a neve, hogy Marha jó. Szívecskealakja van.

…

Na, jön a vonatom, Géza, később még beszélünk.

È

‍

E’ mai possibile che sta città nùn t’fa venì in mente niente ‘a raccuntà?

(Hand of God)

Ha Diego maradt volna, akkor is szentté avatják,

A/3-as fektetett plakátokon hirdetik a napoletánokra leselkedő halált,

meghaladja a régiós átlagot, akárcsak a világ legjobb focistáját istenítő

szuvenírpólók és változatos kegytárgyak.

A bőkezű grafikus glóriával (vagy tán kokainaura ez, szimbólumaiban

sem értem még a nyelvet), jobb vállán Che Gevera arcképével,

szájában szivar, szemében műfüves kilométerek.

A fákon csicsörkék (cir’r’r’rl), revírtartó rozsdás csukok,

vespakürtöt imitáló seregélyek, krákogó-brekegő bakcsókok nyomják

el az épületekről földre szálló szirti galambok búgását.

Egy szőke német kisfiú nyakában sál: felhős-nedves-mediterránkék.

What to see in Naples in 7 days?

Ennyit pihenni sem lehet, a harmadikra már kell valami stressz,

épp mikorra a hazaút térkép nélkül megy, nem

akarok hazamenni, három napja nem gondoltam az összefüggésre

         a halál

és köztem, olaszul tanulok a gyászjelentésekről, tulajdonnevekkel

érdemes kezdeni.

Víz alkotja a bárányfelhőket, csakúgy, mint a bárányokat.

Vehetnénk itt egy lakást, valamelyik legfelső emeleten, hogy a mi

         teraszunk fái

kaphassák a legtöbb fényt, erősnek és gyönyörűnek kell lenniük,

hogy otthont nyújtsanak a gyerekszobákból menekült papagájoknak.

Nem érnék hozzájuk, csak etetni-itatni, nézni

akarnám őket, a társaságukban lenni, kicsit el is bíznám magam:

         látjátok?

Így is lehet, oltott citromfával, sok vízzel, árnyékolatlan napsugarakkal,

rengeteg pénzből,

messze az országtól, ahová senki se akar igazán haza- vagy visszamenni.

A családomat meglátogatnám, és az Őrség például régóta vonz, mégis

a széttaposott papírhordozókat, 15. századi térkőre öntött,

         romlott pizzatésztát,

lazán tömött Marlboro-csikket, földön alvókat és turistahódítókat,

förtelmes utcai Macbeth-kedvcsinálót és a zsebtolvajokat választanám

inkább.

‍

‍

Pantone-skála

                     lórinak

Eddig nem ismertem. Távol tartottak tőle.

Kint ültünk a padon, lóbáltam

a lábam, nem ért le, egy ilyen kis

gyereknek mit sem mond a ravatal,

szólt anya pontszerűen. A hír mindig

utólag érkezik, anyámékat mamáék hívták,

nekünk, gyerekeknek csak a nyaralás végén,

itthon adták tudtunkra.

Most, a szakadékon túl — semmiség, két

leütés. Jön és mennek. Az emlékek meg-

gondolhatják magukat. A képzelet

oldószer. Az üresbe rakott tekintet tolatni

kezd. Ha a felhő tárhely, akkor ködben és

ónos esőben meghitten gőzölgő kupac az

elme.

A túlzott jó kedv gyanús, ami derűs, az

felhőtlen, meg van fosztva, lennie kéne.

Így van minden rendben: sétafikál a halál

fel-alá. Odaint. Beköszön.

Ha gyakori, miért tűnik föl? Bemutat-

kozik: nitrogénbuborékok + szorítóerő +

kétszer öt ujj = tízropogás.

Söpörjön át az arcodon egy gördülő

függöny, eloldott szemkendő, pillangó-

szárnyszél – nem lehet tömöríteni.

A gyász nem a halál, hanem prizma.

A halál, anya jól mondja,

pontszerű.

‍

‍

Hogy hívják azt a napszakot

‍

még napfelkelte előtt

veszt erejéből a sötét,

nyúlik a fény az időn.

Vallomás vagy panasz

a vers. Egy baba lehet

gyermek, lehet játék,

egyszerre mindkettő,

hogy bemutassam áldozat minőségem,

benne kék maradjak,

mereven bizonygatni,

emeljenek bár pajzsukra, mások karperecük

helyett dobják rám: áruló!

Ismerjem be: tönkretettek?

Előgőzölt napfény-függöny mögött

terjengő öblítő- és fűszag.

Mi, ha nem luxus, a

csak lehettem volna?

Vedlik a rákosi vipera.

Annyi gyereket nem szülök meg,

amennyit akarok. Kirámolt boltozatok.

Nem tudom, mikor ugorjak az óceánba: most

vagy inkább 8-kor. Vigyáznak rám angyalok,

egymás mellé terítenek.

Kétségbeesetten vágyom rá,

hogy egyetlen személy legyek.

‍

‍

Hipertímia

‍

Nincs kiforrott versnyelvem, sem

egységes személyiségem.

„Én nagyon szeretem

benned, hogy sokféle vagy” – állítja

a terapeutám + ezzel együtt kell élni.

Megpróbálok élni vele: az én hagyományom

nem kortárs kötetekből és szép antológiákból FÉRCELT.

Nem idézek JA-tól, sem PS-tól, de még AE-től sem. Én el-

tulajdonítok – online cikkekből, közéleti magazinmű-

sorokból, az alföldi tájnyelvből, arcátlanul ki-

hallgatott telefonbeszélgetésekből, piszok

okos barátoktól, titkos mestereimtől, akik sejthetik, mennyire

felnézek rájuk.

Hogy mondjam el, hogy NEM AKAROK olyan verset

írni, ami úgy néz ki, mint egy vers?

Egyes szerkesztők ***, de jó szakemberek.

Ha ez a vers megjelenik valaha, biztosan meg-

vetnek majd érte. A rosszindulatú

korrektúrákból kiveszem, ami tetszik. Amikor a kötettervemmel

valaki mást neveztek be Petri-díjra, akkor bezzeg

kellettem… Tényleg elég nagy a

pofám! Hill ezért fel is fordította a tenyerét,

Spiegelmann viszont valahol a markába

röhög. A szememből olvasott.

Ami a szerkesztő szerint javítás után

sem elég jó, azt Spiegelmann olvasta életében.

„Ez kurva jó, Fanni. Ez nem vers, ez Nagyvers.”

Persze, mondhatok bármit, nincs

rá bizonyíték – tulajdonképpen nem is számít, tudom jól.

Nincs, aki őrizzen. I must not fear.

Erőt kérek, ha hall valaki, hogy

ne érdekeljen, hallanak-e.

Valahogy ma oly’ jó kedvem van.

‍

‍

Szegedi Fanni (1997) Budapesten él, jelenleg az ELTE film–esztétika–filozófia szakos hallgatója. Verseket 2015 óta publikál, többek között a Műútban, Hévízben és a Rostban. 2021 óta az underground elektronikus zenei élet mélybúvára főként az országban és már Berlinben is, mint könnyűzenész és publicista.

‍