.svg)
Van egy tolltartóm, űrhajós. Tegnap eldugták, valaki az osztályból, és mire visszakaptam, egy helyen lekopott róla a festék. Jobb felül, körülbelül egy centiméter nyolc milliméter, megmértem vonalzóval. A másik oldalát is lekaparom. Benne volt az összes ceruzám, sárga, narancs, piros, zöld, kék és a vonalzó. Meglett az összes, sárga, narancs, piros, zöld, kék és a vonalzó. De összekeveredett. Összekeveredett, mondtam anyának, összekeveredett az összes ceruzám és közben nagyon-nagyon dühös lettem, ökölbe szorítottam a kezem, benne az egyik ceruza, a kék, nem a piros, a piros jó helyen volt, és elképzeltem, hogy beleszúrom anya kezébe a ceruzát, a kéket, a kék ceruzát, pedig nem akartam, mert nem anyára voltam dühös, hanem a tolltartóra, mert összekeverte a ceruzáimat. Úgyhogy levegőt vettem, és elkezdtem számolni anya ujjait, megvolt mind a tíz, majd kigurult a számon, pedig nem akartam, de ez a név olyan gurulós, hogy Jurij Gagarin, kipattogott a fogaim közül, háromszor, mint a népmesében, hogy Jurij Gagarin, Jurij Gagarin, Jurij Gagarin. Utána jobb lett, ettől jobb szokott lenni, de még háromszor elmondtam, hogy Jurij Gagarin, biztos, ami biztos.
Van egy álmom, ezt még nem mondtam el anyának, hogy egymás után hegyezem a ceruzáimat. Úgy kezdődik, hogy hegyezni kezdem a pirosat, utána a sárgát és a zöldet, hogy ugyanakkorák legyenek. De a piros mindig kicsit rövidebb lesz, úgyhogy folytatom a sárgával, aztán az lesz rövidebb, utána vissza a piroshoz, majd a zöldet is kihegyezem egy kicsit, de hiába, valamelyik mindig egy kicsit rövidebb. Ilyenkor egész éjjel ceruzát hegyezek, mire felébredek, fájnak az ujjaim. Au, az ujjaim, kiáltom anyának, de ő nem tudja, mire gondolok, ez dühít, dühít nagyon. Megkérem, hogy mondja azon a megnyugtató hangján, hogy Jurij Gagarin, ilyenkor elég egyszer is, ha jó a hangsúly, ha úgy csúszik ki a száján, mint egy sikló, ilyenkor egyszer is elég, de anya nem akarja. Jurij Gagarin.
Azóta mindig nálam van a tolltartóm, a farzsebemben tartom, és a ceruzákra mágnest szereltem, pici mágnest, mint az űrhajósoknál, azóta szépen sorakoznak a tolltartómban. Mert ez az én tolltartóm, már az enyém, a tesómé volt régen, ő is űrhajós szeretett volna lenni eredetileg. Az űrhajósoknál nagyon sok a lista, nagyon sok listát kell átnézniük, például mielőtt lefekszenek, vagy mielőtt kimennek az űrbe. De én ezt akkor még nem tudtam, mert csak utána vettem át tőle az űrhajóskodást, a tolltartójával együtt. Akkor még vonalzót sem hordtam magamnál. Pedig ha tudtam volna, akkor egészen biztosan megmérem a jeget, hogy hány centis, mielőtt Holdra lépünk, a befagyott Balatonra. De nem tudtam, hogy egy-, kettő-, három- vagy négycentis, és a tesóm ment előre, hogy kitűzze a zászlót a Holdra, hogy beleszúrja a jégbe a botot, amire kék zászlót tettünk. Lépeget előre, én akkor nem számoltam, de most tudom, hogy egy, kettő, három, négy lépést tett, mielőtt beszúrta, Jurij Gagarin, Jurij Gagarin, Jurij Gagarin. Reccsent a jég, egy elég nagyot, és onnantól a tesómból csak a sapka piros bojtja látszott ki, majd újra reccsent egyet a jég, és a két jégtábla találkozott a piros bojt fölött. Mielőtt valaki űrhajós lesz, elég sokáig víz alatt kell lennie, nyolc órát egész pontosan. A tesóm csak tizennyolc percet volt, de űrruha nélkül, én pedig csak huszonöt képzeletbeli lélegzetvételig tudom visszatartani a lélegzetem. Anya nem szeretné, hogy űrhajós legyek, nem akarja mondani, hogy Jurij Gagarin, és azt sem szereti, ha lefekvés előtt a bárányokat számolom. Pedig azokat mások is szokták, ezért mondtam neki, hogy a bárányokat számolom, és nem azt, hogy minden este tizennyolc percig vonalzóval mérem a Balaton jegét, és minden centiméter után háromszor elmondom csendben, csukott szemmel, hogy Jurij Gagarin, Jurij Gagarin, Jurij Gagarin.
Herbert Fruzsina 1989-ben született Budapesten. Politológia és filozófia szakot végzett Németországban, jelenleg Bécsben él, a civil szférában dolgozik. Novelláit közölte az Apokrif, a Kalligram és az Új Forrás Online.
