Jegyzetek divatba jött témákról

1. A harmadik, az nem az igazi?

Megint olvasni valahol: „az ugor–török háború”, satöbbi... és Hunfalvy Pál megrágalmazása nevetséges és anakronisztikus összeesküvés-elmélet, miszerint a Habsburgok és a finnugristák titkos magyarellenes mélyfúrásra szövetkeztek. Ez így, ilyen formában még igaz is lehetne. Ámde nézzük a „nyelvészet-történet” konkrét jelzőoszlopait!
Hunfalvy pár évvel a szabadságharc után, az Akadémia új folyóiratában érdekes tanulmányt közöl. Finn, török és magyar szókról. A szándék még érdekesebb, mint a Közlések. Kezdetben ugyanis volt egy teljesen ki nem alakult elképzelés egy „altáji” nyelvcsaládról, mely a „szkütizmus” fogalmát lett volna hivatott felváltani, ezt a török-tatár, türk stb. népeket összefoglaló kategóriát ural-altájivá tágították, hogy a „finn” népek is elférhessenek benne. Ám így az a veszély fenyegetett, hogy a magyarság a számára túl előkelőnek vélt török rokonsággal dicsekedhetett volna, és emiatt lett külön „urali” nyelvcsalád: a tajgák és tundrák emberszabású manóinak a számára! Ahova befért volna a magyarság őstörténete is. Azonban Schlözer és tanítványai, az „ausztroszlávisták” nem látták előre a tudomány kiszámíthatatlan útjait! S ez számukra botrányos fordulatot vett.
Hunfalvy fent említett tanulmányában, nagyon okosan, még úgy látta, hogy az uralaltáji nyelvcsaládot három ágra kellene osztani. Mert például a magyar nyelv, noha az urali („FINN”) nyelvekkel is mutat közös vonásokat, valamint a török nyelvekkel is, mégis különböző típusú nyelv azokhoz képest.
Azonban az indogermanisztika nacionalista szárnyát nagy veszély fenyegette a régészet részéről. G. Rawlinson és kollégái ugyanis megfejtették az ékírás harmadik nyelvét, amely nem volt se perzsa, se akkád.
Ám Hunfalvy már azelőtt kiadja magát! Bírálgatva Horvát István jászokról írt tanulmányát, amikor odaér, hogy Horvát kapcsolatba akarja hozni az ókori jászokat Babilonnal is, Hunfalvy felhördül: „már pedig ilyesmit nem lehet feltételezni!” Babilonban az egyetemes művelődés kerekét forgatták, és ahhoz másnak, mint indoeurópainak és sémitának nincs köze! És így, egy durva far-rángatással kilöki nemcsak Kína és egész Távol-Kelet teljesítményeit az egyetemes művelődéstörténetből, hanem a Folyamköz Asszúr és Babilon előtti kultúráját, ami az egészemberi művelődés egyik fő bázisa! (És Egyiptomról még nem is szóltunk!)
Nem volt tehát szüksége Hunfalvynak arra, hogy összeesküvők hálója fogja meg, előbb ugyan még kacérkodik egy kicsit Ős-Babilonnal, de aztán felzárkózik a maradiakhoz.
Érdekes különben, hogy a szumír kultúra feltárásán elsősorban angolok és franciák dolgoztak, majd amerikaiak. Oppert, aki oly sokat tett e téren, s akitől maga a „szumír” elnevezés is származik, németországi zsidó családban született, de átköltözött Párizsba és franciává lett.
Aztán a viták korszaka következett, és a második háború után egyes angol kutatók, köztük Albright, felvetették azt a gondolatot, hogy „a nagy kerekű szekerekkel utazó királyi szumírok” – finnugorok lehettek! Ezt azonban már végleg nem vette senki tudomásul a Katedra tájáról! Nem illett bele az „ugor-török háború” felállásába!
A magyar őstörténet kutatása teljesen elakadt, két buktatónál. Az első az volt, amikor a tudományos élet nem fogadta be Torma Zsófia régészeti munkásságát, aki pedig Kossuth Lajossal is levelezett! (Klima László figyelmébe!) Német nyelvű főműve magyarul száz évvel később jelent meg Dél-Amerikában! Ennek is tulajdonítható, hogy amikor száz évvel később, Erdélyben, előkerültek az alsó-tatárlaki szumír leletek, a magyar történetírás egyik nagy tekintélyű professzora kijelenthette, hogy Erdélyben maximum egy szumír járhatott. És – kérdezzük – minimum? Minimum egy fél?
A másik nagy kátyú az volt, amikor a Katedra nem vette tudomásul Csengery Antal őstörténeti tanulmányait! Ő pedig lépést tartott a nagy európai kutatók munkásságának ismeretében, és kísérletet tett a magyar őstörténetírás bekapcsolására az európai újdonságokba. Róla unos-untalan csak azt emlegették, hogy úgy megbírálta Ipolyi Arnold Magyar Mythologiáját, hogy Ipolyi megsemmisítette valamennyi kötetét, és többet egy szót sem kutatott. Ami persze nem igaz. Ám az ilyen melodramatikus fordulatok nagy hatással vannak a jámbor olvasókra, és még nagyobbal a még jámborabb tanársegédekre és adjunktusokra, akik szigorúan alá vannak vetve a Hónalj-törvénynek: senkinek a feje nem érhet fennebb, mint professzorának a hónalja!
Így állhatott elő az a helyzet, hogy amikor a huszadik században kezdtek jelentkezni valódi szumírológusok is a műkedvelők mellett, nem volt tudományos fórum, amely szervezze, támogassa és „tálalja” őket. Így álltak elő olyan helyzetek, amelyek persze most csak személyi szálakkal kapcsolódnak tárgyunkhoz. Amikor Varga Zsigmond életének későbbi szakaszával szerettem volna foglalkozni, nem tudtam semmi hiteles adatot szerezni fiának sorsáról, ifj. Varga Zsigmondról, aki régészkedett is, amellett, hogy református lelkész volt Bécsben egy kis magyar egyházközösségnél, és a háború vége felé eltűnt. Megismerkedtem egy bécsi magyar „kultúraktivistával” és evangélikus lelkésszel, aki sokat járt Erdélybe, nézzen utána, igaz-e, hogy elvitte a Gestapo? Ő azonban ridegen elutasított: „politikai kérdésekkel” nem foglalkozik – mondta lelkésztársa sorsával kapcsolatban, sok évtizeddel a háború után! Végül Szentgyörgyi Rozika előadóművésznő, levélbeni kérésemre utána járt debreceni levéltárakban a történetnek, és kiderült, ifjú Varga Zsigmondot prédikációinak náciellenes célzásai miatt valóban letartóztatta a hitlerista politikai rendőrség, egy büntetőtáborba internálták, ahol elpusztult. Arról viszont nem tudok, létezik-e róla emléktábla és ki szokott előtte Halottak Napján gyertyát gyújtani?

2. Sportszerűség a történetírásban?

Amikor Hunfalvy bírálja Horvát Istvánt: „Érdekes”, mondja, „hogy Horvát, aki mindenkit olvasott, pont Otrokocsi Ferencet nem olvasta!” Nos, pár oldallal arrébb, ugyanabban a tanulmányban, amit Hunfalvy elemez, írja Horvát Otrokocsiról, hogy „a nagy álmodozó”! (Azóta nem szeretik a nyelvészek, ha valaki „mindent össze-vissza” olvas!) Egy nagy, sőt hatalmas nyelvészprofesszor, általa egy életen át magasztalt könyvnek (Gyarmathi Sámuel) egy szövegrészéről megemlíti, hogy „latinul van”. Valójában: németül van! Soha bele sem olvasott! Megkérdezi valaki tőle levélben: mi a véleménye „ezekről az újabb, mai nyelvészeti nézetekről?” A prof. válasza: „nem ismerem őket, de remélem, rövidesen ellátják a bajukat!” Egy ifjabb történész, aki ugyanezekben a körökben és légkörükben virágzott ki, regényt írt Kőrösi Csoma Sándorról. Olvasom s egy részhez érek, amelyben Csoma fölmegy egy messzi hegycsúcsra és ott beszélget egy fiatal román pásztorral, ám a jelenetnek nincs semmi kapcsolata a többi szöveggel. Mivégett? Kérdem magamtól. Aha!, felelek, a szerkesztő figyelmeztette az írót, hogy illesszen be ide valahol egy kis román vonatkoztatást! Te, Alexius! Mondom neki. Ha kellett neked egy kis román vonatkozás, miért nem vetted be ide, hogy Kőrösi Csoma azt írja: „Dacia, az tulajdonképpen »szőlőország«, s ami még ehhez jön”. Alexius elsápad: ho... hol írja? „Ugyanabban a levélben, amelyből többször idézel!” Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit a Katedra kettőszáz éven át Sajnoviccsal művelt: nem fordították le latinból magyarra. Amikor gyenge latin tudásommal és főleg Engel Károly könyvtáros segítségével végigsilabizálom, megdöbbenek: Ez egy egészen más szerző, mint akit tanítanak! Először is, a lapp rokonság felismerését nem sajátjának vallja, hanem Max Hell („Hell Miksa” kollégájának). És nemcsak lapp-magyar, hanem finn, török, sőt kínai kapcsolatokról beszél. Ha jól meggondolom, ugyanaz, amit később „Nostratic” elméletnek neveznek (Dolgopoészki)! Nagyon érdekes pl. a „Tao” és a „táv”, „út” egybevetése! És elutasítja a szlávosítást, szerinte a „széna” és az „utca” nem szláv eredetű szavak! Hát bizony, Schlözer nem is volt vele megelégedve!
Ám ez más történet!
(Egy ízben egy kínaival történelmi kérdésekről beszélgettem: Nem azt a várost hívják úgy, hogy Fu-kien? – de igen, felelte: „Hu-feng”. ... Hát nem úgy kell kiejteni, hogy Fukien? – De igen! Mondotta: „Hu-feng!” Itt bedobtam a törülközőt.)