Ivolv (versek)

Ivolv

Egy

Sejt

Több

Egyre

Több és

Túlél vagy

Meghal, változik

A szerencsésebbek

Továbbörökítik mutációjuk

És – egy kötőszóval összeköthető lesz

Több és több és több ezer ember – születik

Pont így próbálgatja magán pattanásait

Mindig más ruhában flangál

Át világokon hogy

Észrevegyék

Vagy épp

Hagyják

Békén

Végre

Már

Őt

Tízig számolni

Kint bombák csilingelnek riadót.

A lebujban nem.

Ott a hős, mint esztelen korok maradéka,

spleenre köp, fitymál,

kikér még egy italt.

Keseredett mézsört, lesszíves a bűzösebbikét.

Borostáján lecsöpög.

Fröccsöntött sarkantyúját lemarja surranóiról.

Lehull az arany erényöv, nem lesz többé ingyen.

Fütyülni támad kedve.

Kimegy.

A tüzérek erre ott kint pihenni kezdenek.

Ágyúik torkán megakadt holmi

meztelen korok vad emlékezete.

És csuklanak.

Semmi több

Ez egy vers. Némileg rájátszik a posztbrechti esztétikára.

Némileg, mert a szélsőséget,

a túlzott magabiztosságot vagy a kételkedést

kerülni kell, hisz jól bevált módszer a polgári langyosság,

vagy mondhatjuk úgy is, szokni mindig

szökni nem szabad,

és megmagyarázzuk, miért nem tudunk világot váltani

puszta szavakkal,

de még jobb, ha a digitális-vizuális kódok térnyerésére

meg az egyre erősebb figyelmi zavarra fogjuk rá, hogy ez,

megjegyezzük, nagy sajnálatunkra,

nyelvi konstrukció csupán.

Földbe csapódó meteor után

a hamuszag.

reggel nem mindig jut idő arra, hogy egyek

a passzázson, ahova nem eshet be eső,

ébredés után mégis ezt iszom, ha

nincs jó íze, túlságosan szocszaga van,

marad a szökőkút, a klór a téren, majd

télen a latyak. ilyenkor korog a gyomrom

a legjobban, hallani se hallja

senki, csak érzik a járókelők, köretek

ők csupán egy tízemeleteshez.

a déli fények maradékait, szundi után,

aperitifként fogyasztom el.

erre egyébként figyelnem kéne,

a túlzott esti étvágy,

az ihlet,

mire megjön,

ne falja fel nyitó éttermek zsírnyomatos ablakait.

az ilyesmi könnyen megülheti bárkinek a gyomrát,

az orvosok szerint ekkor fújódom föl,

hogy foghegyről lököm az egészet,

bele egy hiába fiatal pocakba,

kapkodok ilyenkor,

hányni, remélem, senki nem fog.

‍