.svg)
Szerda délután az irodalomkedvelők a tavaszi langymelegből léphettek be a könyvtár jellegzetes atmoszférájába, ahol Bodor Ádám és beszélgetőtársa, Murányi Sándor Olivér várta az érdeklődőket. A Kossuth-díjas író immár sorozatban 6. alkalommal szervezték meg a találkozást, és amint a délután folyamán kiderült, Bodor Ádám előszeretettel telel a hegyek havas örökzöldjei között. Idén is három hetet töltött a Madarasi-Hargitán, ahol már olyannyira visszavárt látogató, hogy a nevével ellátott síléccel fényképezkednek az arra járók. És hogy tulajdonképpen mit csinál a hegyen? Zenét hallgat, írogat, kitekint a fenyőkkel teli fehér tájra, ahová fiatalkorában még hóviharban is, most már borongóban se.
Murányi szövi tovább a beszélgetést, összekötve a közös élményeket a kérdéseivel. Így terelődik át a szó a nevek misztikumára, az alkotás folyamatára, a műhelytitkokra. Bodor elmondása szerint a nevek rendelkeznek valamilyen mágikus kisugárzással. Spontán keletkeznek a környezet, a hangulat kibontakozása során. Ilyenformán jött létre Mustafa Mukkerman neve is (Sinistra körzet), mellyel kapcsolatban az írónak támadt egy kis vitája egy német fordítóval, ugyanis a német állította, hogy ilyen név nem létezik, míg Bodor be nem bizonyította neki egy telefonkönyv segítségével.
“Hát csak tessék, írjanak.” Ez volt az író válasza a tőle megszokott tömör és humoros módon arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a kritikáról. Ahogy a későbbiekben kifejtette, a kritikák meglehetősen szubjektívek és esetekben irányítottak is. Egy idő után az embert nem igazán érdekli könyveinek utóélete, megfakul a hiúság. Megemlítődött még a Verhovina madarai című regénye egyik félreértelmezett sízős jelenete is, mire Bodor Ádám már csak mosolyog és megjegyzi: “Ez is része a könyv utóéletének.”
A beszélgetés folytatásában szóba jött fiatalkora, a börtönévek. Az író megosztott pár börtönbéli emléket, benyomást, azt, hogy milyen szépnek látta az épületet és már akkor sejtette, hogy ez meghatározó időszaka lesz életének. Bodor szerint a boldogság tulajdonság, nem feltétlenül a körülmények határozzák meg, hasonlít a szabadság érzetére. Legfelszabadultabb pillanata pedig az volt, mikor a régi rendszerben sikerült magát teljesen elfüggetleníteni a politikai szorításoktól.
A délutáni beszélgetés záró mozzanatában a tavaly nyáron elhunyt Esterházy Péterre terelődik a szó, hisz az utolsó nyilvános beszédén, a Könyvhét megnyitóján, megemlítette Bodor Ádámot, mint akit „olvasni jó”. Az írók jó (táv)kapcsolatot ápoltak, tisztelték a másik munkásságát és személyét, amely a külföldi útjaikon is felszínre került. „Nehéz erről beszélni, személyisége rettenetesen hiányzik az irodalomból.”
A 6. alkalommal megrendezett Hosszútávú előrejelzés beszélgetéssorozat befejezéséül Bodor Ádám a lelkes irodalomfalók örömére dedikálta könyveit, amelyeket helyben is meg lehetett vásárolni.
