.svg)
Részegh Botond munkája.
A vers az a kitartott mozdulat, amit soha nem fogok befejezni.
A vers az a kénfekete éjszaka a tüdőmben, amit minden reggel ki kell köpnöm.
Pörög, csak pörög a fejünk fölött, dervisek, lovak és nikkel szamovárok forgószele.
A vers egy nagyon körülményes, maszatos valami. Hajgomolyag a kádlefolyóban.
A vers az a játszma, ami másképp végződik mindenkinél. A vers, hogy ne mondjak ennél többet.
A verset mindenki szétszereti, felaggatja, kiteregeti, verset nem lehet csinálni jól. Se rosszul. Vers minden. Minden vers semmi. Nem színház a vers: az egész világ.
A vers malaszttal teljes mindensemmi.
Voltam én is vers, ilyenvers meg olyanvers, láttam őket kuporogni a hátsó udvar sarában, szigorú sár, szigorú nyomor, szigorú szar. Szar is lehet a vers, ha nagyon akar.
A vers politika, csupa osztódás, uralom minden sora, csupa utalás, kikacsintgatás, csupa felhívás, uszítás, csupa elvérzett ártatlanság. Forradalom és ellenforradalom, pánsíp és szájkosár.
Elmondható egy vers így, tavasszal, délelőtt, de akár délután, történelemóra előtt-után, amíg a gazda bekerít egy pandémiát. Nem mondható el, erre semmit nem is mondanák, vagy -nék, vagy ki tudja már. Géza, ma nem kék az ég. Ma semmi nem úgy történt.
A vers a megoldás, malaszttal teljes. Tragikus nagyok és irgalmas kicsik problematikája. Hétköznapi lucsok, intim semmiség, félbehagyott vérengzés. A vers szörnyeteg. Emberszagot érzek. Farkasok és skarlát íbiszek.
A vers algoritmus, kódok katedrálisa, finom vonalvezetés, alakok a ködben.
Hogy az időből a tér kiteljen, nem pontosan, még csak nem is szépen.
A vers, hogy ne mondjak ennél többet.
