Helikon líceum elméletben és gyakorlatban

Irodalom-népszerűsítés a fiatalok körében

‍

Az 1926-os marosvécsi események az emberi viszonyok és az idő sajátos linearitásán keresztül nem csupán premisszákként közelíthetők meg: a jelen lévő írók, költők találkozási pontja egy új, önszervező közösséggé alakult, melynek számontartjuk konkrét irodalom- és kultúraformáló kezdeményezéseit, ugyanakkor a vécsi csoportosulás a történelmi, politikai helyzeteken túl egyéni karrierutak következményeként, akár állomásaként is értelmezhető. Fáradhatatlan munkák terméseként több kötet, sajtó alá rendezett levelezés áll rendelkezésünkre e közösség tevékenységének kutatására, Marosi Ildikó neve mindenképp elsőként említendő. A folyóirat és kiadó alapítása mellett Marovécsen született vagy mondódott ki megannyi kevésbé elhíresült ötlet is: drámák színpadra állítása, írók külföldi tanulmányútjai, kórházi segélyezések, díjak, pályázatok, a népművelés célját szolgáló kiadványok és népkönyvtárak, szabadlíceumok kialakítása. A következőkben azt szeretném hangsúlyozni, hogy ennek a közösségnek a dinamikáját az egyének személyes tapasztalata, társadalmi felelősségvállalása, értékrendje alakította, mely a létrejött tevékenységek mikéntjét is meghatározta. A centenárium során nemcsak a megvalósított és évekig folyó programpontjait érdemes kiemelnünk a találkozóknak, hanem a Kemény-kastélyban indítványozott, de rövid életű terveket is, melyeknek ma mégis van relevanciájuk, továbbélésük, abban az esetben is, ha ezek nem tudatosan nyúltak vissza a korábbi törekvésekhez.

A marosvécsi találkozókon jelenlévők valamilyen formában mind kötődtek a pedagógia és népnevelés elvéhez, ezen princípiumok megnyilvánulásaként olvashatjuk az 1927-es alkalom jegyzőkönyvében Kádár Imre indítványát, aki a falusi népkönyvtárak kiépítését, valamint a szabadlíceumok létrehozását „a Helikon és a közművelődés kapcsolatának természetszerűségére utalva”¹ vetette fel. A következőkben az ebből a kezdeményezésből induló Helikon líceum gondolatát és megvalósított alkalmait összegzem: a korabeli publicisztikákból sajnálatos módon nem áll rendelkezésünkre elegendő információ, viszont a személyes levelezésekben találunk néhány, a megvalósított líceumi alkalomra tett említést. A kutatás több író és költő egyéni és közösségi irodalom-népszerűsítő munkájának ötvöződését engedi látni. E komplex összefonódás feltűnik Berde Mária és Molter Károly esetében is, akiknek Marosvásárhelyen sikerült néhány ciklusban megvalósítani a szabadlíceumot: bár a források azt mutatják, hogy több szerzőnek is voltak hasonló tevékenységei, a publicisztikák többségében mégis Berde Mária kapcsán említik ezeket a terveket. Jelen szöveg elsődleges célja az Erdélyi Helikon közösségének tevékenységéből egy konkrét kezdeményezést olyanformán felmutatni, hogy annak a közösségi társadalmi felelősségvállalást érintő kérdéskörét árnyalja, ugyanakkor másodlagos vállalása, hogy az egyéni karriertörténetekből származó kiegészítő elemekre is felhívja a figyelmet. A líceumok mellett említést teszek a közösség egyéb típusú, fiatalokat megszólító programpontjairól és indítványairól, melyek akár megvalósultak, akár nem, mégis tükrözik a társaság olvasói rétegének bővítésére és azok tudatos, tájékozott attitűdjének formálására tett kísérletét.

A marosvécsi jegyzőkönyvek 1927-től többször is érintik a Helikon szabadlíceum alapítási szándékát: Kádár Imre fentebb említett indítványát követően a sürgős megszervezés érdekében bizottságot hoztak létre, melynek delegált jelöltjei Makkai Sándor, Berde Mária, Molter Károly és Tabéry Géza voltak. Az ezt követő, októberi Körlevélben már részletes koncepció olvasható, „a Helikon által rendezett eddigi irodalmi felolvasó estélyek helyébe irodalmi szabadlíceumok szervezését”² pedig a felsorolt tagok felelősségére bízták. A ciklusban elgondolt program egy nyolc előadásos sorozatból állt volna, melyek rotációsan hangzanak el különböző településeken, így az adott év líceuma(i) lehetőleg ugyanazt a tartalmat és színvonalat voltak hivatottak minden település érdeklődőinek nyújtani. Az előadások tárgya ugyanakkor szabadon választott, egyetlen feltétele az volt, hogy az intelligens, modern nézőpontból világítsa meg az irodalom és kultúra főként erdélyi magyarságot érintő problémáit. A kidolgozott menetrend szerint egy előadó minden hétvégén más településen mutatta volna be ugyanazt az előadást, melynek lebonyolításához a helyi erők segítségére is számítottak, hogy „az intelligens, tanulni akaró nagyközönségből és a magyar tanulóifjúság köréből […] toborzandó”³ hallgatóság iratkozását megszervezzék. A szabadlíceum elképzelését több, szigorúan meghatározott pontban rögzítették, amelyet körlevélben küldtek ki a közösség tagjainak. A következőkben az 1928. február 25. – március 18. között, Kolozsvárra tervezett sorozat programját idézem, amelyet Kovács László 1928. feburár 4-ei, Molter Károlynak címzett levelében közölt, és feltehetően minden előadóval ismertetett.⁴

Az Erdélyi Helikon Líceumi Előadásainak

Programja:

(1928. február 25. – március 18-ig)

Február 25-én, szombaton du. 6 órakor:

Bánffy Miklós gróf: Korszellem és művészet

Február 27-én, hétfőn du. 6 órakor:

Áprily Lajos: A magyar líra története Arany János halálától. I. előadás.

Febr. 29-én, szerdán du. 6 órakor:

Áprily Lajos: A magyar líra története Arany János halálától. II. előadás.

Március 2-án, pénteken du. 6 órától:

Szentimrei Jenő: A modern poézis

Márc. 4-én, vasárnap du. 6 órakor:

Kádár Imre: Dráma az utolsó negyven évben. I. előadás.

Márc. 6-án, kedden du. 6 órakor:

Kádár Imre: Dráma az utolsó negyven évben. II. előadás.

Március 8-án, csütörtökön du. 6 órakor:

Molter Károly: Humor a XX. században.

Márc. 10-én, szombaton du. 6 órakor:

Kuncz Aladár: A regény és novella Arany János halálától. I. előadás.

Márc. 12-én, hétfőn du. 6 órakor:

Kuncz Aladár: A regény és novella Arany János halálától. II. előadás.

Márc. 14-én, szerdán du. 6 órakor:

Tabéry Géza: A történelmi regény.

Márc. 16-án, pénteken du. 6 órakor:

Gulácsy Irén: Alföldi írók.

Márc. 18-án, vasárnap du. 6 órakor:

Makkai Sándor: Az erdélyi irodalom vitakérdései.

Az előadások írásos változatának hiányában nem elemezhetem azok tartalmát, viszont az előadók nevei és választott tematikáik tükrözik azt a szándékot, hogy ezek a líceumi estek több írót, műfajt és korszakot különböző irányokból fedjenek le. A következő, 1928-as marosvécsi találkozó jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a felmerülő akadályok miatt nem kerülhetett sor a kolozsvári líceumra, továbbá a tervezett folyatólagos szemináriumi sorozat sem született meg.⁵

‍

Marosvásárhelyi adaptáció

A februárban kezdődő líceum időszakában Berde Mária saját regényén dolgozott, a Céhet érintő levelezésekből kiderül, hogy minden idejét az írásra fordította, viszont egy 1928. március 27-ei, Áprily Lajosnak címzett levelében sérelmezi, hogy nem fogadták előadói jelentkezését a kolozsvári alkalomra – az erről szóló levélváltások még feltáratlanok – és megemlíti saját fáradozásait is: „Károllyal ketten megtartottuk a kurzust, melyet rövidesen be is fejeztünk.”⁶ A levelek keltezéséből kiderül, hogy a kolozsvári és marosvásárhelyi előkészületek párhuzamosan, néhány hetes eltéréssel zajlottak: a Marosvásárhelyen magánházban tartott előadások 20 hallgatóval indultak, majd számuk 30-ra nőtt. Tény, hogy a Berde–Molter-féle kezdeményezés nem érte el a Körlevélben megfogalmazott elvárásokat – a 40–80 hallgatói számot megfelezték –, hisz a körülmények ezeket nem is tették lehetővé, azonban a város forrásait használva a két szervező, illetve Kabdebó Erna előadásaira sor kerülhetett, amelyek számos témakört érintettek: „A lovagvilág irodalma és művelődéstörténete, Modern irodalmi irányzatok, A modern irodalom nagyjai.”⁷ [Kiemelés a szövegben] A fejenkénti 600 lejes részvételi díj mellett Berde a találkozón beszámolt a könyvkereskedők által megosztott tapasztalatokról is: az előadások által érintett szövegek eladási példányszáma látványosan nőtt, a jelenlévők így nem csak az ott elhangzottakat sajátíthatták el. Továbbá Kabdebó Ernát felkérték, hogy előadását tartsa meg egy másik csoportnak is, akik nem juthattak el ezekre az alkalmakra, látható tehát, hogy a vásárhelyi líceum mellett megindult egy következő ciklus is. Bánffy Miklós összegezte az elhangzottakat, ugyanakkor rávilágított a kolozsvári események problémájára is: „nem sikerült, mert nagyot markoltunk. A marosvásárhelyi példa viszont mutatja, hogy meg lehet valósítani intimebb módszerekkel.”⁸

Az 1928-ashoz hasonló tapasztalatokat olvashatunk a következő évi marosvécsi gyűlés jegyzőkönyvében is: újra elhangzott a marosvásárhelyi líceumok beszámolója, melyből kiderül, hogy a magánházat kollégiumi teremre cserélték a nagyobb érdeklődés miatt, az előadások pedig a modern magyar irodalom kortárs alakjaira fektették a hangsúlyt. Berde sajtómunkatárs-kollégáihoz intézett népszerűsítő kérése impliciten utal későbbi felszólítására, miszerint az írótársak lehetőségükhöz mérten tartsanak hasonló előadásokat. Ezen évi líceumi estek anyagi és társadalmi megszervezéséből már mások is kivették a részüket. A későbbiekben nem születtek hasonló estek Marosvásárhelyen sem, az 1930-as vécsi gyűlés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Berde Mária peres ügye ezt nem tette lehetővé. Az elképzelt nyolcas ciklusok nem valósulhattak meg, bár a szervezési törekvések minden szempontból az írók és a költségek összehangolására irányultak, viszont valószínűsíthetően épp a Berdéék által elért helyi tevékeny érdeklődés hiányzott: Berde és Molter önerőből, valószínűleg ismeretségi és pedagógusi hátterükből adódóan nyerhették el a közeg bizalmát, mely anyagi forrásokat nem feltétlenül biztosított számukra, de a magánházak ajtaját megnyitotta.

Fontos kiemelnünk, hogy több helikoni törekvés irányult a fiatal generáció megszólítására és nevelésére, Berde Mária az 1931-es találkozón egy gyereklap kiadását indítványozza, melynek tervét kénytelenek voltak elvetni a politikai viszonyok miatt, de kimondták, hogy amennyiben más kiadó vállalkozna a kiadvány elkészítésére, a Helikon írói támogatnák az ügyet.⁹ A harmadik marosvécsi találkozón Kemény János 20 000 lejes felajánlásából egy középiskolásoknak szóló irodalomtörténeti pályázat szervezése mellett döntöttek,¹⁰ melyre első évben csupán négyen jelentkeztek,¹¹ a következő évben viszont 14-re nőtt ez a szám, melyet Jancsó Elemér „a kezdet halványan, bizonytalanul pislákoló reménytüze[ként]”¹² lát. A résztvevők számának növekedéséhez bizonyára az is hozzásegített, hogy míg az első pályázatot csupán Kolozsváron szervezték meg, a második alkalommal vidéki városok iskolái is jelentkezhettek.¹³

Röviden összegezve a Berde–Molter-féle kezdeményezést látszik, hogy több hálózatelméleti megközelítés is alkalmazható a szövegvilág és témák feldolgozására: amennyiben a kanonizáció elősegítésére vagy gátlására gondolunk, a líceumi estek pozitív gazdasági következményei hosszú távon az irányadó szövegeket is árnyalhatták volna.¹⁴ Ez ­esetben az életműveket és kanonizációjukat akár posztumusz figyelem is alakíthatta. Ugyancsak a kanonizációs folyamat mintájára, a recepció (nem)léte befolyásolhatta ezen alkalmak szervezési és továbbélési folyamatát:¹⁵ a helikoni közösség számára hozzáférhető sajtóorgánumok egyike sem részletezte vagy propagálta a kolozsvári és vásárhelyi alkalmakat, a választott informális népszerűsítés pedig nem bizonyult elégnek a vécsi elvárások teljesítéséhez, hisz csupán egy szűkkörű, magánházi sorozatot tudott fenntartani. Helyénvaló tehát Bánffy önkritikája és tanácsa a vásárhelyi minta követéséről.

Szintén adaptálható megközelítés a 19. századi közgazdászig, Vilf­redo Paretóig visszanyúló 80/20-as elmélet – a bevétel 80%-a a népesség 20%-ához kerül –,¹⁶ melynek szabályszerűségével a népkönyvtárakhoz hasonlóan a Helikon fiatalokat megszólító sorozata is próbált szakítani. Az 1927-es Körlevél még hátrányos helyzetű hallgatók részvételi díjának előteremtésére is kitér. A 80/20 analógiáját megfordítva, a 20. század első felének oktatási helyzete tekintetében is helytálló lenne a következő megálllapítás, de ez szűkíthető specifikusan a Trianont követő erdélyi régióra is: a (kortárs magyar) írások túlnyomó többsége csupán a népesség egy kisebb részéhez jut el. A líceum tematikáit, szervezőelvét és előadásait tekintve, Berdéék marosvásárhelyi kezdeményezése – legalábbis a város tekintetében – hosszú távon ezen arányok elmozdítására is képes lett volna, a könyvvásárlási szándék is ezt sejteti. A líceumról beszámoló Ellenzék folyóirat összegzi a kezdeményezés hatását: „Általános a vélemény, hogy a Helikonnak ez a most megindult akciója végéreláthatatlan haszonnal jár az erdélyi magyar szellemnek és könyvforgalomnak frissítésére.”¹⁷

Az ismertetett indítványok és kezdeményezések összegzéseként a kezdő gondolathoz térek vissza: ezek a kezdeményezések nem csupán egy intézménytörténet állomásaiként értelmezhetők, hanem a szervezők és ötletgazdák egyéni karrierútjának hozadékaként is. A többféle hozzájárulás szintén a személyes motivációk és érintettségek útján magyarázható, mely a társadalmi felelősségvállalás és oktatás fontossága mellett való kiállás gesztusa. Így Berde Mária, Molter Károly, Kádár Imre, Bánffy Miklós, Gyallay Domokos (és mások) meglátásai is hozzájárultak egy értelmes és tájékozott fiatal olvasói réteg neveléséhez, amely hosszú távon szépírói pályájukra is pozitívan hathatott. A rendhagyó irodalomórák, pályázatok/versenyek, gyerek- és ifjúsági folytóiratok mai formája és újraélesztése mind azt bizonyítják, hogy a mintegy száz évvel korábbi szándékok tétje mára sem csökkent: az értelmes, kritikusan gondolkodó és tájékozott fiatalság kialakítása politikai és történelmi kortól eltekintve mindenkoron sürgető kérdés. Bár a kortárs programok különböző intézmények és támogatási formák által jönnek létre, fontos látni a független kezdeményezések lehetőségét és termékenységét is: a magánházakban induló diskurzusok ugyanolyan produktív hatással bírhatnak (lásd a vásárhelyi líceumok esetét), hiszen bár az intézményi keret a szervezés és elérés elősegítését célozza meg, annak tartalmi töltete és minősége nem ennek függvénye.

‍

Jegyzetek

1      Uo. 85.

2      Uo. 95.

3      Uo. 956.

4      Uo. 104–105.

5      Uo. 139.

6      Uo. 108.

7      Uo. 140.

8      Ua.

9      Marosi, 321.

10    A pályázás feltételeiről több lap közölt hirdetést. Lásd. Pásztortűz 1930. XVI. évf. 11. sz.

11    Ellenzék, 1929. L. évf. 245. sz. 3.

12    Dr. Jancsó Elemér: Az „Erdélyi Helikon” középiskolai irodalomtörténeti pályázatának eredménye. Erdélyi Fiatalok, 1930 I. évf. 8. sz. 136.

13    Uo. 135–136.

14    Németh Zoltán: Hálózatelmélet és irodalomtudomány. NAP Kiadó, Dunakeszthely, 2018. 33.

15    Uo. 33.

16    Uo. 15.

17    Ellenzék, 1928, XLIX. évf., 48. sz., 13.

‍