Harmadik mese a kivonulás nehézségeiről

‍         Music:

         Gaye Su Akyol – Develerle Yaşıyorum

         The Edge – Ripoff Raskolnikov Band

‍

0.1

Valami változás? – érdeklődött Damján. Örökös faládája nagy robajjal csúszott le a válláról. Batu kán elképedve nézte a fűbe kiszóródó, feketére és zöldre érlelődött orvosi műszereket, amelyek minden bizonnyal még a rómaiak idejéből maradtak.

Semmi – válaszolta Batu kán, és a rómaiak kivonulási technikáiról merengett. Damján derekát fájósan súrolgatva pakolászott, és nyögve szegelte újra a ládát.

Ezeket a jó rézszegeket egy Néruka nevű fickótól kaptam a meleg óceán partján – jelentette ki Damján, és elővette a fésűjét. Ezt a szokását, hogy bárhova megérkezett, csontfésűjével azonnal a szakállának esett, többen nehezményezték. A csobán angyal például kimondottan utálta, szerinte megrühösödnek a kihulló szálaktól a juhai, és ezt a tézist Remete Vendel is fennhangon hirdette pásztoroknak és angyaloknak, kóbor szenteknek.

Néruka? Ismerős a neve – mondta Batu kán.

Igen, ő is ezt mondta rólad. Pedig… No de mondd csak, tényleg semmi? – kérdezte Damján, és köntöse zsebébe csúsztatta a fésűt.

Talán csak annyi, hogy még nehezebb viselni, mint annak előtte – mondta Batu kán.

Úgy érted, a szkizma előtt?

Úgy – válaszolta Batu kán.

‍

0.2

Ferenc kerálnál is jártam – jelentette ki Damján, és Batu kán felé nyújtott egy csészét, benne gőzölgő főzet.

Mi ez? – kérdezte Batu kán

Idd csak meg, neked jó lesz. A kerálnak nem adtam belőle – mondta Damján, és kacsintott.

Mi a frászért kacsint ez? – tűnődött Batu kán. Mióta a nehezesség és a hideglelős bizonytalanság erőt vett rajta, nem bírt nekiindulni a világnak, hogy felkeresse benne a kerált, és más okot sem talált az indulásra. Damján főzetétől, amit lápban található növényekből kotyvasztott hirtelenjében, szintén nem sok jót remélt. Egyáltalán semmitől nem remél semmit, világos, hogy a változásnak valahogy őbenne kellene megképződnie, ám ehhez vissza kellene találjon önmagához. Fekete tűz az álmom, mindent felemészt – mondta Damjánnak, aki menni készült, inai megfeszültek, ahogy vállára emelte a ládát.

Elküldöm hozzád Grigor Luszavoricsot – hátha tud rajtad segíteni – mondta búcsúzóul Damján.

Batu kán hallgatott.

‍

1.

Mi hír járja? – kérdezte Komját, amikor megérkezett a lámpaoszlop alá, ahol Szónokkal az esti haknikat elkövetik. Nem messze egy király szülőháza áll, becsületes méhészgazdáé volt valamikor, most kósza lelkek kerengenek benne.

Azt mondják, Ferenc kerál megátkozta a birodalmat, és kivonulni készül belőle. Ő legalább tudja, mit akar, és az igen jó, a cél belövése mindig nagyon fontos. Azt is mondják, hogy az a Batu kán farkasbundát öltött és elhagyta az ő törzsét, mostan egyedül bóklászik. Sőt, egyesek szerint nem is bóklászik, csak körbe-körbe jár. Ezt hallottam, de sok minden mást is. Például azt is, hogy Raszkolnyikov megszületett, újra. Bocs, nincs egy cigid, vagy kettő, amiről le tudnál mondani? – kérdezte a Szónok egy bús képű járókelőtől, aki szó nélkül megkínálta.

Vagyis ez a Batu kán úgy kering most, mint aki eltévedt az erdőben? És ki az a Raszkolnyikov? – kérdezte Komját.

Pont úgy, igen. De ugye amiatt, hogy egyik lábunkkal kicsit befele lépünk, előbb-utóbb a kör összeér, és ugyanott találjuk magunkat, ahonnan elindultunk. Legalábbis ezt mesélik. Nekem többször is sikerült ez az mutatvány, igaz, nem erdőben – mondta a Szónok szomorúan, majd csíkos tarisznyájából, mely térdének buktatva nyugodott, előhúzott egy műanyag flaskát.

Mi van benne? – érdeklődött Komját.

Merengj el azon, hogy az állandó éjszaka sötétjében miből jöhetnénk rá, hol is vagyunk? Zenélj egy kicsit, és utána beszélgethetünk még, hogyha akarod. A szavak most megkavarják ezt – jelentette ki a Szónok, és meglóbálta a flaskát. Az áttetsző folyadék zavarossá lett, és gyanúsan csillogó szemcsék úsztak benne. Komját megdelejezve nézte, míg ujjai ösztönből viaszozták a vonót.

Ég tudja miből készülnek ezek az italok. Mit játsszak?

Olyasmit, amit esetleg énekelni is tudunk, és nem veszlődünk el a szövegerdőben. Bár az általában mindegy. Improvizálj valamit, és azon, hogy amit megiszunk, miből is tevődik össze, jobb, hogyha nem sokat gondolkodol, testvérem – jelentette ki a Szónok.

‍

2.

V23? – érdeklődött Komját.

Mi más lenne? Hiszen jól ismered – mondta a Szónok.

Cinikus vagy, ironizálsz. Be vagy rúgva. Megint összekeverted a szöveget.

Szerinted kinek tűnt ez fel? Te is részeg vagy, egyetlen Komjátom. Hívjál meg valami jobb italra. Esetleg a hordós kiskocsmában, ahol fény van, és fentről süt reánk a hő, egyenest a fejünkre. Ott megihatnánk a keresetünkből egy olyan polgári csökevényt, amelyet melegített pohárban szolgálnak fel, kávészemekkel.

Meghívlak. De arról a Batu kánról meg az erdőben való tévelygésről azt gondolom, hogy éjszaka nem kell járkálni, ha nem muszáj. Érdemesebb valami vacokba meghúzódni, vagy megkísérelni a fára mászást, és ott éjszakázni, lehetőleg ébren – jelentette ki Komját, miközben a kocsma felé haladtak.

Kiválasztották a legroskatagabb hordót a gázmelegítő alatt, ahol csak egy bús, vöröslő orcájú idegen árválkodott. Komját finoman végigfektette maga elé a hegedűtokot, mint egy csecsemőt. Vékony mutatóujját a levegőbe emelve jelzett a pincérnek, aki némi rosszallással ugyan, de odakászálódott.

Hozzon két konyakot, abból, amelyik csak három aranyba kerül – rendelkezett Komját.

Szerinted ez a Batu kán felmászna egy fára éjnek évadján? – kérdezte váratlanul Szónok.

Mi ütött beléd ma este? Úgy kérdezed ezt, mintha a gyóntatóatyánk lennél, Batu kánnak és nekem is. Különben is, ki a fene ez a kán? – kérdezte dühösen Komját. A düh oka persze nem a Szónok volt, akivel lételem volt a mindennapos heccelődés, hanem a vöröslő orcájú vendég, aki megébredvén már percek óta rángatja a hegedűtokot, és ismeretlen nyelven azt mantrázza, hogy Komját zenéljen, húzza el a nótáját, bármi is legyen az.

Mintha mentséget keresnél az őrületre – morogta Komját, bár már nem emlékezett pontosan, miről is beszéltek. Komótosan, óvatosan, mint valami kegytárgyat, előcsomagolta a hegedűt egy sűrű szövésű női fátyolból, amelyet néhány járókelő megcsodált, a muzikális részeg pedig sikongatott, valahogy úgy, ahogy a házi malacok szoktak, amikor meghallják, hogy érkezik a moslékos kondér meg a gazda.

Dehogy keresek mentséget, hiszen mi ebből élünk. Őrültek vagyunk, és vállaljuk – jelentette ki a Szónok. Komját bólintott, és hangolni kezdett. Lehet, hogy az a Batu kán mégsem bolond. Ez nem jutott eszedbe? – kérdezte.

Zenélj már és ne gondolkozz – szólt rá Szónok, és kiütögette a kalapjából a láthatatlan szöszöket, és elhessegtetett mindenféle rossz gondolatot hordozó, miniatűr szellemet.

Na, mi legyen, aranytesókám? – kérdzete Komját a részegtől. Az a szép? Ciobănaș cu trei sute de oi? A Bella Ciao? Vagy az Ajde Jano? Az Internacionálé esetleg?

A részeg minden egyes felvetésre lelkesen bólogatott, és rendelt egy dupla kört a polgári csökevényből.

Komját előbb csendesen, majd egyre jobban cifrázva játszani kezdett, és nemsokára újra hullani kezdett a pénz Szónok felfordított keménykalapjába.

‍