.svg)
„Hát megjöttek! Hát megjöttek a fuharosok.”
(Eszterházy Péter: Fuharosok)
A hullámzást figyeltem, a víz felszínén végigszaladó, habos taréjt. A pad, amin ültem, alig egy méterre volt a parti bazaltkövektől. Vihar nem közeledett, de erős szél fújt hajnal óta, felkorbácsolta a víztükröt. Nehezen tudtam rágyújtani, mégis már a harmadik cigarettát szívtam el egymás után. Ezzel mértem az időt, egy szál öt perc. A telefonomat szándékosan hagytam otthon, karórát gyerekkorom óta nem hordok. A part a házamtól pontosan tíz percre van. Ez az adat és a cigaretták száma azt jelezte, hogy hamarosan meg kell érkeznie. És tényleg. A nádfal mögül kilépett egy fiatal nő. Férfira számítottam, középkorúra. A lány idegesen hátra-hátratekintett, a nádas és a tó irányába. Riadt tekintete csak akkor váltott nyugodtabb fókuszba, amikor észrevett engem. Lépteit felgyorsította, és leült mellém.
– Elhoztad?
– El.
A farmerdzsekije alól zacskóba csomagolt kék Moleskine jegyzetfüzetet vett elő.
– Hányan haltak meg eddig? – kérdezte a lány.
– Hárman. Már hárman.
Két hónapja lopták el. Hogy hogyan, azt azóta sem értem. Az íróasztalomon volt. Este még írtam bele, reggelre eltűnt. Ott aludtam tőle egy méterre, de semmit sem vettem észre.
– Öregek voltak már, ugye?
– Azok. 87 és 95 és 102 évesek.
– Akkor már amúgy is.
– De nem így.
Az öreg teológus történetét egy éve írtam meg, az alakjául szolgáló szomszéd bácsi két hete halt meg. Az öt év híján százéves kocsmárosról egy esszében emlékeztem meg, körülbelül egy időben az angelológusról szóló novellával. Akkoriban egy vers is született egy idős zongoraművésznőről. Az utóbbi két szereplőm is hirtelen hunyt el. Mindannyian két héttel ezelőtt. Rögtön azután, hogy ellopták a noteszt. Idegesen lapoztam, kerestem az inkriminált szövegeket. A novella végén idegen kézírás. Az esszé margóján apró betűs széljegyzet. A vers sorai között vendégszöveg. A közös bennük a halál. Így vagy úgy, illetve amúgy. Tollat vettem elő. Írtam. Még egy korpuszt tartalmazott a notesz. Egy készülő regényt.
– Vissza tudod vinni?
– Vissza.
– Nem veszik észre?
– Most máshol kutatnak. Portyáznak, ők így hívják.
Egyetlen szót illesztettem az egyik mondat végére. Valóságosnak, eredetinek látszott, az alapszöveg szerves részének, de mégis mindent megváltoztatott.
