Hány nyugágy van a Titanicon? – Kőhalmi Zoltán Vegán disznótor című kötetének bemutatója

A 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét pénteki napján 15.00 órától, a Bánffy-palota udvarában került bemutatásra Kőhalmi Zoltán Vegán disznótor című kötete, amely 2015-ben jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. A szerzővel Solyom-Biró Orsolya beszélgetett.

Abból adódóan, hogy Kőhalmi Zoltán elsősorban humorista, az esemény alaphangulatát és fő témaköreit a humor határozta meg, amely a nyári hőségben kellően frissítőnek számított. Orsolya első kérdése a kötet címére irányult, annak megosztó voltára és arra az érdekes perspektívára, amelyet előtérbe helyez. Kőhalmi már itt megjegyezte az abszurd iránti érdeklődését, a cím által kifejezett ellentmondást, valamint azt is, hogy az összeválogatott novellák mellé először nehéznek bizonyult egy egész elképzeléshez illő címet találnia. A döntés mindenképpen sikeres volt, a kötet címét pedig a borítón látható, zöldségekből kirakott disznófej illusztráció ábrázolja, amely megidézi Giuseppe Arcimboldo manierista festményeit.

A következő kérdéskör azokra a témákra irányult, amelyek a szerző számára általában érdekesnek bizonyulnak. Ahogy a kötetben megjelenő írások kísérletezős volta is tanúsítja, Kőhalmi válaszából kiderült, hogy ő elsősorban a formából szeret kiindulni: kiemelkedő példaként A Káosz Rendelője című novellát említette meg, amely a kalandjátékok struktúrájára épült, és amelyhez később párosult az egészségügyi rendszer kiparodizálása. Ezek a szerkezeti káoszra ráolvasott témák képzik a humort és a paródia szövetét, amelyek a szerző központi érdeklődései. Ebben a kötetben találhatóak mű- és műfajparódiák, kortárs paródiák (az Így szerettek ők című novella Nyáry Krisztián stílusában tárgyalja a fizikusok szerelmeit), vagy olyan ismert irodalmi hősök hangjainak kifigurázása, mint Agatha Christie Poirot-ja.

‍

‍

A szerző úgy határozza meg magát, mint egy humorista, aki könyveket akar írni: ő valahol az író és a színész közé helyezi ezt az egyedülálló fajt. Humorista minőségéből adódóan az írásban is alapvető számára a paródia és a poénok elmondása. Számára a humor egyrészt túlélési mechanizmus, másrészt pedig híd az emberek között – az lenne a cél, hogy a humort tartalmazó kötetek olyan dolgokra világítsanak rá, amelyekben mindenki magára ismerhet. Ilyenkor az olvasóközönség poénra adott válasza is megvilágításba kerül; Kőhalmi ugyanis kitért arra, hogy a vicc lényege az, hogy miként van elmondva, hogyan van közvetítve, és ebből adódóan mivel érdemes viccelni. Bár nem cél valakit megbántani, egy félreértett poén akár rámutathat a csattanó felvezetésének gyengeségeire.  

Olvasási szokásaira bár szűkszavúan válaszolt, megemlítette a skandináv krimik és Kurt Vonnegut hatását az írására. A beszélgetés során leépült az írónak, mint a romantikus egyedüllétet idealizáló egyénnek a képe, de bepillantást nyerhettünk a határidő által sürgetett, reggel fél héttől sötétedésig terjedő írói sprintekre. Ez remek ürügy volt arra a megfigyelésre, hogy az írás folyamatát, mint művészeti formát hosszú időbe telik megtanulni, és igazából a javítás, szerkesztés művészete az, amely valakit íróvá avanzsálhat.

A kötet megírásába rengeteg kutatómunka épült be, amely elengedhetetlen egy magával ragadó világ megteremtésekor, és bár a választ még nem ismerjük a kérdésre, talán többek között kideríthetjük a kötetből, hogy „hány nyugágy volt a Ticaniton” (igen, nem a Titanicon). Figyeljünk ugyanakkor arra, hogy az abszurd humort hosszú távon nem minden olvasó viseli egyformán, ezért ajánlatos megfontolt kritikákat megfogalmazni a kötetet értékelő platformokon. Mindenesetre a szerző adott egy kis útmutatást ahhoz, hogy melyik novellával érdemes a kötetnek nekilendülni, ez pedig az: Emma, Boti, Margó, Annmária Dóra, Keresztanyu, a Szomszéd, a Gázos, a Díjbeszedő, a Ravasz, az Agy, a hét Mesterlövész, Witthelmeierék és Szalay Bobrovniczky Kristóf a Kelenföldi Erőműben.

‍