Hangfelvétel-múzeum 13.

Florin Ștefan alkotása
Hercegi keresztelők, érseki beiktatások, világraszóló vagy helyi érdekű győzelmek, koronázások. Szerződésbe foglalt évi vagy havi zeneszerzési penzumok darabszámra vagy időtartamra. Olykor csupán egy-egy nagylelkű mentor/kegyúr alkalmi megrendelései, amelyekből akár hónapokra is el lehet élni. Sokféle klasszikus „oka” lehet egy-egy zenei szerzeménynek – persze az alkotó erudíción és megvilágosultságon felül. Ehhez képest talán meghökkentő, hogy valaki merő ajándékozhatnékból írjon egy pompás, időtálló vonósnégyest. Márpedig Alekszandr Porfirjevics Borogyin ilyen gáláns ajándékozó volt. Amikor 1880/81-ben megismerkedésük 20. évfordulója közelgett, Borogyin ezzel a 2., D-dúr Vonósnégyessel lepte meg feleségét, Jekatyerina Protapopova zongoraművésznőt. Kvartettek számára azóta is kötelező repertoárdarab, harmadik tétele, a Noktürn világraszóló sláger, amelynek dallamát összehasonlíthatatlanul többen ismerik, mint szerzője nevét.
Kérem, gondoljanak maguk elé egy fiatal, ívelt ajkú, romantikusan fésült katonaorvoskát a 19. század derekáról, akiből később – már bajuszos felnőtt korában – akadémiai adjunktus és a vegyészet professzora lesz. Számítások, gyakorlati kémia, katedra, értekezések, obligát csokornyakkendő, szalonkabát… Bár látszólag mindenben megfelel kora jobb körökre valló standardjainak, a szentpétervári orvos-kémikus olykor eljár az orosz női egyenjogúsági mozgalmak tüntetéseire, sőt felszólal, buzdít, hat, alkot, gyarapít. Milyen furcsa ez az ember!
Egy grúz herceg, a Gegyianov néven ismert Luka Szemjonovics Gedevanisvili törvénytelen fia volt a „jobb körökbe tartozó” úr, akit – bevett gyakorlat szerint – a herceg egyik szolgájának nevén anyakönyveztettek. Nevelőapjának köszönheti jellemvonásait, pontosságszeretetét, sőt kultúrájának alapjait is (gyámja egy nyugdíjas katonaorvos volt igen művelt feleséggel: Borogyin biológiai anyjával!). Házi vegyi laboratóriumot rendezett be a fürdőszobában, buzgó nyelvtanulásba fogott, fuvolázni, zongorázni, oboázni és csellózni is tanult. Még csak tizennégy múlt, amikor fuvola-zongora kettősversenyt írt. Szentpétervári medikusként az állattan és a kristálytan is vonzotta, 1858-ban – csupán két esztendővel a kitüntetéssel végzett egyetemi alapképzés után – Az arzén és a foszforsav analógiájáról írt disszertációjával doktori címet nyert.
Nos, ő alkotta meg az operairodalom megkerülhetetlen Igor hercegét (igaz, Glazunov és Rimszkij-Korszakov fejezte be), és Muszorgszkijjal, Balakirevvel, Rimszkij-Korszakovval és Kjuival együtt őket emlegetik az „orosz ötökként”, akik határozottan újítóknak, a nemzeti zeneirodalom reformátorainak tartották magukat. Borogyin hatása a pétervári zenei közvélemény alakulására ma már aligha ítélhető meg objektíven, az viszont tény, hogy szimfóniájának 1862-es, nagy sikerű bemutatója után szinte szárnyra kapott alkotói kedve. Ugyanakkor távol állt tőle a romantikus művész sztereotípiáinak hagymázos lendülete. A társasági alkalmak, az akadémikusokkal, tanártársakkal fenntartott kapcsolatok épp olyan fontosak maradtak számára, mint a próbák, a zene- és énekkarvezetés, az orvosképzés kiterjesztésének ügye nőkre, női hallgatókra, alkalmanként az egyéni konzultációk orvos-diszcipulusaival.
A felvétel, amelyet most figyelmükbe ajánlok, a 2. Vonósnégyes egy kiemelkedő interpretációja. 2000. január 19-én hangzott el a moszkvai Konzervatóriumban, a világhírre jutott Borogyin Kvartett fennállásának 55. évfordulóján. Gondoljanak csak bele, milyen szolid, tekintélyes, művészileg mennyire biztosan megalapozott kamaraegyüttes volt/lehetett a tagjaiban nyilván sokszor megújult Borogyin Kvartett – több mint fél század során! Az akadémikus tanultság és az érzelmi érettség násza, ahogyan a 19. századi mester e remekművét, ezt a hatalmas zenei áradást az orosz/szovjet vonóskvartett játszotta. Márpedig Borogyin igazán mindent megtett, hogy egy vonósnégyes maximálisan kibontakozhassék ebben az alkotásban. Szólamai valóságos párbeszédet – olykor kifejezetten izgatott dialógust – folytatnak, stafétaszerűen lépnek az előtérbe, énekelnek, tréfálnak, de könnyedkedéseikben is a kimunkált lelki sokszerűségről adnak bizonyságot. Az orientalizmus (az ázsiai folklór ihletései), a kromatika felé fordulás, a németes hagyományok háttérbe szorítása – és általa egy poliglot európai zeneeszmény iránti vágy – egyaránt megmutatkozik ebben a vonósnégyesben. Csajkovszkij kortársaként és őmellette Borogyin a 2. Vonósnégyes révén is a romantikus orosz kamarazene sarokkövévé vált.