Halálritmusgyakorlatok

(Esemes)

Érkeznek az esemesek anyámtól,küldi kitartóan őket, naponta üzen,
ül az ágyán, vagy valahol a szobában,kezében a telefonja, a régi, mert az
újabbat, a nagygombos nagymamásatmár nem tudta megszokni, nem jöttél
elé belőle, mondja nekem, hiába akartam,nem jöttél, mindig más jött elé, amikor
veled akartam, téged akartalak, nemfejezi be, hogy beszéljünk, mondja,
ül az ágyon, vagy valahol, nyomogatjaa gombokat, a híváslistát, nem érti,
mit történhetett ezzel a régi telefonnal is,nem érnek ezek semmit, mondja, csak
a kiadás velük állandóan, mert nemtud beszélni senkivel, akivel igazán
szeretne, és most ideje is volna, mindigvan ideje egyébként, bármikor, mióta
egyedül van a házban, lakásban, bármilyendolgát el tudja, későbbre tudja halasztani,mert ráér később is, és nyomogatja agombokat kitartóan, ütemesen,
küldi az üzeneteket, üresen, napontatöbbször is, napi tíz-húsz üres üzenet,hogy tudjam, hogy gondol rám, hogy
beszélni szeretne velem, azt akarja, hogybeszéljen, velem, vagy valakivel, akieléjön, amikor felveszem, vagy visszahívom,
hát hogyhogy te jöttél elé, hogyhogyte jöttél elé, ismételi, és ámul, hogy
hiszen ő is ezt akarta, csak a szivacsosagyból kikoptak azok a billentyűk,amelyekkel hívhatna, nem a szavakat,
csak a gondolatot, a rágondolást közvetítikmár a múlt butatelefonjai nekem, nem, nema nagygombosak, ezek a jók, amiket tudottmég, mondja, a tavaly is kezelni, de most
nem akar eszébe jutni semmi, a számok sem,a betűk sem, csak az ujjak cselekednekautomatikusan, nyomogatják, háthaeléjönnék neki valahonnan, csak egy
pár percre, pillanatra legalább, ennyitszeretne most csupán…

(Mindig) Csak arra kérem a Jóistent, hogyhamár a nyelvemet elvette, és a beszédemetis el, mert nem tudom kimondani,
hogy mit akarok, segíts, légy szíves,tudod te, hogy mit, csak arra kérem,azért mondom minden vasárnap
a templomban is a misén, azértmormolom ezzel a rádióval együtt is,sokszor még bele is alszom,
azzal, azzal, a Mária rádióval,itt, a varrógép előtt, este, reggel,mert reggel ezzel ébredek, s az
első az, hogy bekapcsolom, azén reggeli lelki megnyugvásomez, mielőtt még kikelnék az
ágyból, a paplan alatt, mielőttmég begyújtanék a kályhába,odatenném a vizet teának,mosakodni, vagy kimennék
a dolgomra, mindigmindigmindigarra kérem az én Jóistenemet, hogybármi legyen a nyelvemmel,
a szavaimmal, csak az eszemet,a jó eszemet hagyja meg, hogytudjak magamról, tudjam, hogy
mit teszek, csinálok, egyebet timegértetek úgyis, kitaláljátok,mit is akarok mondani nektek,
csak az eszemet hagyja meg, s hanem lehet, akkor aludjak el szépen,vegyen el, vegyen el…

(Testlélek)

Hazatér-e, megérkezik-e, vajon visszajön-eaz anyag valaha is, ami valahonnan véglegelment?
És van-e, létezik-e nélküle, test nélkül,külön,önmagában vajon a lélek? – –

(Kivehetetlen formák)

Amikor elindulunk vissza, amiszükségszerű és elkerülhetetlen,még elmegyünk hozzá, a házba,
a szobába, ahol magányos napjaités éjszakáit tölti, az ágy most isugyanazon a helyen van,
mint húsz, harminc, harmincötévvel ezelőtt, ahol születtek, szerettek,betegeskedtek, haldokoltak felmenői,
adni akar, valamit adni, emlékül,azt mondja, hat üvegpohárelőkészítve, törülközőbecsomagolva az asztalon,
most, hogy megint hosszú ideignem találkozunk, hogy emlékezzetekrám, mondja,
és ezt is, és ezt is, rakosgatja ki azajándékait, régi tárgyakat, kendőket,egyebeket,
látlak-e még, kérdezi, de inkább azt,hogy láttok-e még, nem mondja, hogyan,a lehúzott kocsiablak előtt mosolyog és
integet, év eleje van, második nap,új év, új nap, új idő, ki tudja, mi jön,
a fényből, az örömből esetlenül befelé,az árnyékba integet nekünk, ahogy aztánlassan elmarad mögöttünk, a formák már
kivehetetlenné válnak, ahogy nézekvisszafelé, miközben visszaindul, nézeka ház felé, az utca felé, az ország felé…

Megjelent a Helikon 2021/12-es lapszámában.