Füllel és szemmel olvasott dalok

Mit nevezhetünk ma irodalomnak, hol húzódnak ennek határai, szükséges egyáltalán ezt egészen pontosan definiálni? Irodalom az, ami etikailag, esztétikailag értéket képvisel. S ha csupán ennyi az irodalom meghatározása, akkor a dalszövegek is az irodalom részét képezik? A költészet és a zene, a vers és a dal kapcsolatához nem férhet kétség. Vers és dal valamikor ugyanazt jelentette. A dalszövegek fennmaradtak, a kották nem, így aztán a dallam elveszett, a szöveg viszont, verssé válva, megmaradt. A zene és az irodalom (azon belül is a líra) kapcsolata ősidőktől való, összefonódásuk születésüktől fogva vitathatatlan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Likó Marcell 2016 őszén megjelent Énekelt és el nem énekelt dalok című kötete.
Likó Marcell zenész, költő 1979-ben született, az 1996-ban megalapított Vad Fruttik zenekar frontembere. Fentebb említett kötete a Fruttik eddig megjelent albumainak dalszövegeit tartalmazza, mégsem nevezhető egyszerű dalszövegcsokornak, dalszöveggyűjteménynek, a kötet ennél sokkal többet nyújt. A dalok egy másik mediális közegben, hangtalanul szólítanak meg, vers formájában, lehetővé téve ezzel egy másfajta olvasási, értelmezési lehetőséget. Dallam nélkül, csak a szövegekre koncentrálva olyan gondolatok tárulhatnak fel, amelyek eddig a „füllel olvasónak” talán egyáltalán nem keltették fel a figyelmüket. Lejegyezve, írásban maguk a néma szövegek közvetlenül szólalnak meg, de a dal sajátosságaihoz híven egyszerű, tiszta, és ami talán a legfontosabb, őszinte gondolatokat fejeznek ki, különböző témákat érintve.
A kötetindító szövegeket olvasva (Sárga Zsiguli, Forró nyár, Szerelmes dal, Rió) a forró, pezsgő nyár, átbulizott éjszakák képe tárul elénk, amit beárnyékol az idő múlásának problematikája, ami eleve kettősséget, ellentmondásokat sugall. Ezeknél a verseknél az idő úgy jelenik meg, mint az élettel járó rossz, amit meg kellene állítani, amiből valahogyan ki kellene lépni. Az első két album verseiben csak jelen van, nincs múlt, nem létezik jövő. Tovább olvasva a kötetet, a későbbi albumokon az élet egésze úgy van bemutatva, mint amit túl kell élni, ha másképp nem lehet, akkor drogok és alkohol segítségével, éppen ezért az idő múlása már nem annyira tragikus jelenség.
A kötet hitelesen vall a lakótelepi életről, magányról, hitetlenségről, reményvesztettségről. A különböző témák a sokszínűség ellenére egyvalamiben mégis közösek: mindegyikben érzékelhető a szabadság iránti vágy. A szabadságra törekvés már-már görcsösen jelenik meg, a beszélő nem riad vissza attól sem, hogy ajzószerek segítségével érje el a kívánt állapotot. A szövegek eredeti médiuma hozzásegít ahhoz, hogy a versek ki merjék mondani a színtiszta valóságot, Likó Marcell nem próbálja szépíteni az önkiteljesedés felé vezető út alkoholszagú, mámoros állomásait, s éppen ebben rejlik a kötet legnagyobb értéke.
A dal jellemvonásai viszont nem minden esetben jelentenek előnyt, előfordul, hogy éppen ebből adódóan a versként olvasás nehézkessé válik. A 2008-ban megjelent Egy éjszaka Bohémiában című albumon is ez érzékelhető. Ezek a versek a refrénszerű, ismétlődő szavak, mondatok következtében sokkal töredékesebbé válnak, s ezáltal inkább hatnak úgy, mint dallam nélküli énekek, mintsem versek.
Ez a 2013-ban megjelent Darabok című albumon teljesen megváltozik. Még mindig megvan a szövegekben a dalra inkább jellemző szabad, őszinte szókimondás, de versként értelmezve is tökéletesen megállják a helyüket. Ezeknél a verseknél Likó Marcell szakmai segítséget kapott Géczi Jánostól, aki egyébként a kötet szerkesztője is. Az ő hozzájárulásával, közreműködésével nyerték el a szövegek a végleges formájukat, ami a kötet felépítésében is tükröződik. Bal oldalon a Likó Marcell által írt kezdeti, egyedül fogalmazott variáns olvasható, jobb oldalon az átdolgozott vers. A szerző így jellemzi a munka folyamatát: „Úgy szoktunk együtt dolgozni, hogy elviszem hozzá a kezdeti dalszöveget, felolvasom, ő behunyja a szemét, koncentrál, és egy irányba próbálja terelni a gondolataimat, illetve a formát alakítja, mert legtöbbször úgy érzi, az esetlen.” A kötetnek ez a része különösen érdekes, egyrészt azért, mert jobban beláthatunk a szövegalkotás folyamatába, abba, hogy mennyit számít néhány szó megváltoztatása, másrészt meg szemtanúi lehetünk, hogyan rendeződik össze egy dalszöveg, hogyan lesznek keretei. Ránézésre is olyanok ezek az oldalak, mintha lenne egy ötlet, mellette meg szerepelne a kész mű.
Ha összevetjük ezeket a szövegeket, több esetben is láthatjuk, hogy kevés eltérés van a két variáns között, a Válaszok nélkül című dalban például többnyire csak a szórend különbözik, szavak cserélődnek ki. „Pedig a hang a rendszer mélyén / egyre csak kiabál” sorokban csak egy szó cserélődik ki, az „egyre” helyett „folyton” szerepel a második variánsban. A refrén változatlanul marad, de az első variánshoz képest a dal végén újra megismétlődik. Az Éjszaka című versben is elenyésző különbségek vannak, ezek hasonlóak a már fentebb említett eltérésekhez. A versforma megváltozása jelentősebb ebben az esetben, a tagoltabb szerkezet könnyebbé teszi az olvasást, valamint a hermeneutikai folyamatot is segíti.
A kötetben viszont szerepelnek olyan versek is, amelyek között számottevő eltérések vannak. A Szemben a Nappal című vers esetében az eredeti variánsban vannak részek, melyek nem kerültek át a végleges változatba. A szöveg sokkal tömörebb, kifejezőbb, versszerűbb lesz ezáltal. Az alaphangulat, a mondanivaló teljes egészében megmarad a második variánsban is, csupán jobban rendszerezi a gondolatokat, keretbe foglalja azokat.
Olvasva a sokatmondó, néha szemtelenül őszinte szövegeket, még az alternatív rockzenét nem kedvelők is késztetést érezhetnek arra, hogy mégiscsak belehallgassanak a Vad Fruttik albumaiba, s biztos vagyok benne, hogy egy-két dal el fogja nyerni a tetszésüket.


Likó Marcell: Énekelt és el nem énekelt dalok. Athenaeum, Budapest, 2016.