.svg)
Felnőni az „idősebb antológiatestvér” sikereihez – A Gyergyószárhegyi Írótalálkozóról (II. rész)
Ebéd után folyatódott az antológiák bemutatása, Péter Blanka a Vitorla-ének (1967) című kötetet ismertette, amely Lászlóffy Aladár válogatásában jelent meg. (Nem sok antológiára volt jellemző az utánkiadás a Tizenegyek nyolcvan évvel később jelent meg újra a Kriterion gondozásában), a Vitorla-ének azonban már ötven évvel később ismét megjelent „újratöltött”, bővített kiadásban, Cseke Gábor és a Polis Kiadó gondozásában – szerk. megj.) Ez az antológia fiatal, tizennyolc és harminckét év közötti, pályakezdő szerzők írásait tartalmazza, akik között eggyel több a László, mint a nő. Az előző antológiákhoz viszonyítva ezt erősebb tudatosság jellemzi, a valósághoz való kapcsolódásra irányuló törekvés és formai modernség. Fogadtatása megosztó volt, főként annak kapcsán voltak ellentétes vélemények, hogy a kötet egészét vagy a szerzőket egyénenként, önmaguk érdeméért érdemesebb vizsgálni. Péter Blanka Király László címadó versét idézve foglalta össze az antológia koncepcióját: „Mikor egészen megdönti a bárkákat a szél, a férfiak / cirkuszi mutatványokat végeznek és mogorvák, hogy / ilyenkor senki sem figyeli őket.”
A bemutatót Fazakas Réka folytatta, aki az 1974-ben megjelent Varázslatainkról beszélt. Úgy jellemezte az antológiát, mint egy másodszülött gyermeket, aki soha nem tud felnőni az idősebb testvére (ez esetben a Vitorla-ének) sikereihez. A kritikusok szerint a Vitorla-énekkel ellentétben ez a kötet nem tud újat hozni, gondolatnincstelenség jellemzi és a végletek köteteként hivatkoztak rá. A kötet szerzői többnyire fiatal költők, akik között Markó Béla és Szőcs Géza nevével is találkozhatunk.
Ezután visszakerült a szó Péter Blankához, aki még két antológiát ismertetett: a Kimaradt szó (1979) és az Ötödik évszak (1980) című köteteket. A Kimaradt szó előszava címmagyarázó jellegű, levélformában indokolja a kötetbe be nem kerülő vagy alaposan átírt versek szerkesztésének jelentőségét, mintegy szabadkozva, hogy tulajdonképpen rosszabb is lehetett volna. Az Ötödik évszak abban különbözik elődjeitől, hogy összművészetibb igényű, lírai, prózai és képzőművészeti alkotásokat is tartalmaz. Az Igaz Szó folyóirat szerzőinek antológiája, amely betekintést nyújt a fiatalok irodalmi műhelyébe és reflektál a hétköznapi irodalmi életre is.
A soron következő antológiák az Alapművelet (1985) és az Ajtók (1985) voltak, amelyeket Demeter Zsuzsa mutatott be. Molnár Vilmos versét idézve egy találó mottót is kiválasztott: „kedves barátom próbálj meg elképzelni akár- / de akármit fordítva kissé oldalról és ami a / legfontosabb: felülről sokkal magasabbról / kedves barátom most mit cselekszel kérlek ilyent / többé ne tégy én nem arra kértem az én kedves barátomat / hogy így kicsavarodva fejreálljon a / levegőben.” Az antológiák irodalompolitikai hátterére, egymáshoz való viszonyára és recepciójára irányult a bemutató, utóbbi kapcsán megemlítve, hogy egy jó antológia tarka, és hogy a határesetek jelentősége megkérdőjelezhetetlen, hiszen viszonyítási alapul szolgálnak, így pedig a tehetség mérőeszközei.
Demeter Zsuzsa után Teleki Réka folytatta az előadássorozatot, aki a Szövegek és körülmények (1974) illetve a Tárlat (1991) című esszé- és tanulmányköteteket ismertette. A Szövegek és körülményeket Bretter György állította össze, aki szerint egy új generáció tapasztalatainak vizsgálatát és a dogmatizmussal való szembenállást mutatja be. A Tárlat a „tenni akarás megnyilatkozása”, Jakabffy Tamás szerint nem is antológia, hanem inkább szöveggyűjtemény, amely vegyes kritikákat kapott. Bréda Ferenc nemtetszését fejezte ki a kötet kapcsán, „elsivatagodás”, „elkorcsosulás”-ként hivatkozott rá és a műveltség hiányát vélte felfedezni benne.
A bemutatók második felvonásának végére érve egy rövid szünet következett, amely során az egybegyűlt irodalmárok az antológiák után a szárhegyi kávéfőző működésével is megismerkedhettek.
