No items found.

Evilági akusztik könyvtárturné – Sepsiszentgyörgy

2023. október 25-én, szerdán, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár lesz az EVILÁGI AKUSZTIK KÖNYVTÁRTURNÉ 2023 címmel meghirdetett rendezvénysorozat egyik megállója.

 

A tizenhárom éves Evilági együttes 2023 őszén, székelyföldi könyvtárakban irodalmi jellegű koncerteket kezdeményez. Az akusztikus (többnyire erősítés nélküli) megszólalás újszerű a zenekar életében, ez által is természetesebb úton kívánják közvetíteni a versek üzenetét, hangulatát. Főképp kortárs költőket idéznek meg – például: Farkas Wellmann Éva, Nagyálmos Ildikó, László Noémi, Muszka Sándor, Kovács András Ferenc –, de a klasszikus magyar lírát is érintik Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Faludy György, Nemes Nagy Ágnes, Szilágyi Domokos és Pilinszky János művei által. A koncert bő egyórás repertoárjában – a tervek szerint – tizenkilenc dal csendül fel, amelyek leképezik az együttes eddigi munkásságát.

 

Az előadást főképp fiataloknak és felnőtteknek ajánlják, de szeretettel várnak mindenkit.

 

Előadók:

Orbán Ferenc – ének, gitár

Gábor Szabolcs – szaxofonok, klarinét

Gyergyai Szabolcs – basszus ukulele

Meghívott vendég:

Fekete Zsolt – cajon, djembe

 

A rendezvényre a belépés ingyenes, az előadók örömmel fogadják a résztvevők szíves adományait.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb