.svg)
Soó Zöld Margit: Föld
Ha nem lesz szál virág
Évszakok ablakát törve, rontvahuzat cibálja, pörbe fogja
hegyek álmát, a felhőpárnákat,remény-ereket bújtató tárnákat,
fűszálak számát s minden adatot,mi adjonistenhez adatott,
ami rég normális lehetett,születést, családfát, nemeket,
déli harangszót nyelvévelkitépett történelmével,
honnan is tudná a Jóisten,hogy mi van, hogy mi lesz, volt, nincsen,
hol Ómagyar Mária-siraloms a lepusztult kereszt és mirha lom
a lelkekbe kötött kódexszel,feltámadásra nincs kód, vegyszer,
hol halálszoftveres falanszterokostelefonja ad fel,
s az eszkimóknak hava holnapholt tenger savába sorvad,
ha nem marad egyetlen szál virágfrontok útjában barikád,
egy őssejt, amely az időtlenlenyomata az időben,
hogy a tébolyodott (z)űrbeépelméjűséget gyűrne,
repedt földbe, agyba-főbe,a végzetet megelőzve,
míg ajtót, tetőket fölszakítvaciklon cikázik összevissza.
Versévszakok
Hol pilinkélő hópihe,hol levél száll a fára,átöltözik korok szerintalkalmi ruhába,
ó, a vers is színözönbőlkikevert négy évszak,tavaszba nyár, telekbe őszátlobogva ég csak,
ott áll Janus PannoniusVárad nehéz telénkecsegtető szép életútlegeslegelején,
mi a vége, hová száll elifjúi szép álom,mikor csak úgy eliramlikizzó talpú szánon,
hova lett a tavalyi hó,hüledezik Villonlesve, hogy egy szem hóvirágnéha neki nyíljon,a Nagyerdőn kulacsábólmúzsák s rokonaiölén kortyintgat-e még bortszomjún Csokonai,
ábrándozó Szép Ilonkakezéből víg lepkemegszökik-e virágszirmothalálig keresve,
kabátját egy házsongárdisírkőre akasztvalépdel-e még Áprily régelsüllyedt tavaszba,
és Aletta van der Maet hűpillantása kékenmegvillan-e búbánattalmessze futó égen,
Ady rózsafavonójánporlik-e még gyanta,míg ősködöt suhint széjjelbíbor dal nyaranta,
sziklafalnál vajon kit vármég József Attila,ha ég a táj, s vérbő epervihar szelét szítja,
amíg felhőszerelvényekütközője dörren,s pillanatra verse vérepirosodik körben,
…ki ír ősszel dombtetőrekaptató verslábat,ki néz szeptemberi eget,amíg könnybe lábad?
Amott talán Berzsenyi jőközelítő téllel,pedig ősz sem múlt egészena lelkünkből még el,
hol a vers is színözönbőlkikevert négy évszak,tavaszba nyár, telekbe őszátlobogva ég csak.
Adassék e levél
Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak,merre magyar igén lélek ellazulhat,
mikor szeretetre hét krajcárja sincsena kerek világnak, rajtunk ki segítsen
lelni első hármat, hamar, mely fiókban,ahol kacatok közt annyi égi jó van,
hogy az almárium feneketlen mélyéncsillanjon fel remény üres űr estéjén,
találni másikat a kétség zsebébenkacagva magunkon s a hiányzó pénzen,
és gazdagon mégis, mikor öreg koldus,a szív pitvarában álldogáló, volt dús,
szálljon fel csillaga minden Árvácskának,kik máig a magány kamrájában hálnak,
s karácsonyfájuktól messzire diderega mennyekből kiűzött angyali sereg,
ahol dáridózik mai úri murizenebonájára rusnya ramazúri,
s nagy ádámcsutkája szökdösve fut HoldigKis János népének, amikor fuldoklik
Európa abszurd tragédiájában,s megakad a torkán, ahány szivárvány van,
mielőtt eltűnne kidagadt erekkela semmibe, ami semmivel ereszt el,
adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak,aki mennyekben is tetszhet a nagy Úrnak,
hiszen utoljára bizonnyal elválik,hogy a földön ki volt a jó mindhalálig,
kérje Őszentségét, nyúljon a zsebébevagy a rideg szíve kellős közepébe,
hátha lenne még egy krajcár szeretetre,soha ne becsüljön minket kevesebbre…
