Dhoruba (a vihar)

Nyomorom máglyát lobbant

A föld alatt, a hegyek tenyerén.

Így nő a veszély

És lázít vagyonunk ellen.

Hontalan vagyok, tolvaj, gazember,

Rendjük kopói szaglásznak a nyomomban.

De a reményhez jogom van!

1.

Mielőtt megjött a számum és lángba borította az egész országot, még egyszer megszólalt a rádió Ndé tábornok országában. Halló, én vagyok! A Hang. Eljöttem hozzátok a felejtésből, mert hívtatok!  – bömbölték a hangszórók, aztán mindent elborított az apokalipszis ropogása és sercegése.

A megmaradt nép a vihar utáni csendben hagymázasan lebegett, az országos rádióhálózat átmenetileg tönkrement, sokan azt hitték, megtébolyodtak, vagy a mennyeknek országa jöve el, az új teremtés előtti vészterhes csend, ám a számum távozása utáni harmadik napon a hangszórók életre keltek.

Elért hozzátok halálom híre? Ne bánkódjatok, de ne is örvendezzetek! – bömbölte Ndé tábornok, és minden összerezzent. A Mocsár üszkös csóvájának közepén ott csillogtak a tengerszemek, és pár hét alatt megjelent körülöttük néhány barakk és deszkabódé, sátrak. Az emberek hevenyészett szállásokon berendezkedtek, és rongyokból készített öltözékeikben elindultak, hogy hosszúszárú kanálvilláikkal a füstölgő kupacokból valami használhatót kanalazzanak. A hálózat gyorsan visszarendeződött, semmivel sem volt különb az előzőnél, a családok klánokba rendeződtek, és az erősebbek legyőzték a gyengébbeket, mint korábban is.

A vihar sokáig levezdő keléseket is hagyott maga után. Ndé tábornok erejét és bölcsességét próbára tette az anyatermészet. A kormány szétesett, mint a száraz túró, ahogy ez történni szokott a nagy természeti csapások idején. Ndé emiatt nem idegeskedett, de magánhadseregét is megtépázta kissé a förgeteg. Kiongozi Kiumé önként jelentkezett, ahogy ezt egyébként el is várta tőle, hogy újrarendezi a védelmi vonalakat, de addig talán jobb, ha a tábornok visszavonul, és a rádión keresztül ereszkedik a nép szívébe, míg az meg nem gyógyul – javasolta.

Micsoda kígyó – gondolta Ndé tábornok, de beleegyezett a tervbe, egy ideje megveszekedetten kereste a boldogságot, és ellepte elméjét a sok elvont gondolat. Születőben volt a megvilágosodás újabb tojása, esze ágában sem volt véres ügyeket rendezni, és gazdasági problémákról vitatkozni önjelölt szakértők hadával. Vívja most már más a csatákat. A jó hadvezér nem kell feltétlenül a csatatéren ágáljon – mormogta meggyőződés nélkül.

Erdei házikójában kiválóan telt az idő, habár éjszakánként ablakára szállt a fekete madár, és nem hagyta aludni. Az álmatlan hajnalokon arról gondolkodott, hogyan fordíthatná a maga javára halálhírét, és megírt néhány beszédet. Egy ihletett hajnal terméke volt az a mondat, amellyel egy egész hétig tesztelték, hogy működik-e az országban a rádióhálózat. 

A hangszórók előbb sercegtek egy kicsit, majd teljes hangerővel felbőgtek. Hallotta minden, ami élő, és az is ami holt, ahogy Ndé tábornok érces hangján ordítja: Elért hozzátok halálom híre? Ne bánkódjatok, de ne is örvendezzetek!

Az emberek tébolyultan rohantak az utcákon és mindenfelé, botokkal, kövekkel próbálták tönkretenni a hangszórókat. Törtek, zúztak, és fenntartások nélkül egymásnak estek. 

Ndé magánhadseregének katonái a tömeg közé vegyülve intézkedtek. Hangtompító fülhallgatókat kaptak, a külső zaj nem zavarta őket, csak a parancsszavakat hallották. Az erőteljes férfihang azt ismételgette: gyakorlat, humanoid célpontokkal, gyakorlat humanoid célpontokkal. Ugyanez a hang utasította őket, hogy mikor és merre lépjenek, hogyan cselekedjenek.

Az emberek visszavonultak szállásaikra, hátrahagyva halottakat és sebesülteket. 

Egy külhoni vicclap repülő hangtölcsérként ábrázolta Ndé tábornokot, aki kihirdette, hogy a gyász hónapjai következnek, és a gyász ideje alatt böjtölni illik, és megvetni mindent alantas testi dolgot. – Lépjünk a megtisztulás útjára – harsogja a hangszórókból, és aki megmaradt, reszketve bólogat.

Ndé a vicclapot sokáig forgatta, aztán egy míves hátvakaróval a tumbulégy lárváját kereste, mely a gerincoszlopa közepén fészkelt és nyüzsgött. Gyermekének tekintette a lárvákat, akiket íme kínok között kihord. Anyja és apja is a lénynek, méghozzá úgy, hogy nemzésében nem játszott szerepet. Ndé tábornok filozófiája az anyaság fölöttiségről kissé megingott ennél a tételnél, és mint rosszul felrakott polc, összeomlással fenyegetett. A tábornok feldühödött, mert megérezte, micsoda hatással van rá az a dekadens gondolkodásmód, ami Alois könyvét jellemzi, azaz Aloist magát, bárcsak meglényegülne – dünnyögte, és békén hagyta a hátában mocorgó magzatot.

2.

A nép újra félelemben élt, visszaszivárgott mindenhová az őrség, ismét volt egyenruha és fegyver, a piacok is ébredeztek, az ország úgy tűnt, magához tér a csapás után, csak oda kell figyelni arra, mit merre irányítunk – dünnyögte a tábornok, de hiába próbált az államügyekre koncentrálni, nem hagyta őt a fájdalmas felajzottság.

Elméjében sötét gondolatok kerengtek. Az államügyek helyett céltalan lebegésre vágyott, mert éppen erről olvasott, de rájött, ez csak egy idealista őrült gondolata lehet.

Céltalanul lebegni – szépen hangzik, de nem megvalósítható, mormogott Ndé, és elindult Kiongozi Kiumé hangárjába, amelyet az erdőségbe épített, az ő háza közelébe. A hangárban mulatóhely működik, de gyorsan átalakítható a háború céljaira. 

Kiumé alighanem arra készül, hogy átvegye tőlem a hatalmat – tűnődött el a maga bölcsességében a tábornok, és tudta, hogy igaza van.

Aki önmagával beszél, az egy királlyal társalog – jelentette ki Ndé, saját magának tulajdonítva a bölcs mondást. De aztán elkomorodott, mert eszébe jutott Kiumé levele:

Apám – kezdte Kiumé, mire Ndé tábornok felhorkant.

Nem vagyok az apja!

Atyám Ön nekem, mint mindannyiunknak, kik vagyunk alázatos gyermekei – folytatta Kiumé a levelet, aztán rögtön rátért a lényegre:

A te dicsőítésedre építettem a hangárt oda az erdődbe, és azért, mert úgy gondolom, hogy szükséged van egy biztonságosabb búvóhelyre. Forradalmi üdvözlettel, Kiongozi Kiumé, a Mocsár vezére, újraalapítója.

Jó, hogy nem azt írta, hogy a teremtője – bosszankodott Ndé tábornok, mert felingerelte, hogy ez a taknyos bandavezér azt gondolja, neki, a nép atyjának búvóhelyre lenne szüksége. De aztán belátta, hogy szeret rejtőzködni, és hiába minden komédia, vannak érzékeny pontjai, úgy látszik, megvénült.

A feketeorrú impala veszélyt szimatolva ébred, ám ahelyett, hogy eltávolodna a veszély forrásától, egyre közelebb merészkedik hozzá. Hogy miért teszi ezt, senki sem tudja. Egyesek azt mondják, kíváncsiságból. De hát a jó ég tudja, mire gondol az impala – prédikálta Ndé tábornok a hangfelvevőgépbe, de aztán rájött, hogy ez a szöveg nem lesz jó. Ezzel biztosan nem ébreszti fel a népet, de el sem altatja.

3.

Az úton őrséggel nem találkozott. Ha annyira jól rejtőzködnek, hogy nem is érzem őket, gondolta, az elég baj. A hangár ajtajában nem állt senki. Benyitott. A súlyos vasajtó becsapódott mögötte, ő pedig ott állt egy teljesen sötét járatban. Kinyújtott karral körbetapogatózott, és rájött, hogy csapdába esett. Mielőtt végiggondolhatta volna, hogy ez mit is jelent, a feje fölött megcsikordult a fém, és az arcába világítottak.

Jöhet! – ordította valaki, és zajtalanul kinyílt előtte a következő ajtó. Ndé tábornok tapintása finom, mint a kaméleoné. A hangár falain a hangszigetelést fekete bársonnyal vonták be, és Ndé meg kellett állapítsa, hogy igen ízléses a hely. A terem közepén hemzsegtek az emberek, lábuk alól enyhén szitálva szállt a por. Vaspáholy futott körbe a félemeleten, két és többszemélyes kiülőkkel, ahonnan rá lehetett látni a vendégekre. A tábornok körülnézett, és örömmel tapasztalta, hogy a stratégiai szempontból legalkalmasabb erkély üres. Mivel a páholyban csak teljes üveg italt szervíroztak, Ndé vásárolt egy palack aquardentét és 10 deka kávészemet. Amikor a pincér elment, hogy felhozza neki, amit rendelt, belemártotta mutatóujját a mézbe, amelyet apró üvegecskékben hord a zakója zsebében. 

A hangárban egymás kezére léptek a tülekedő ellenállók, testüket csavargatták, egymásra tekeredtek, majd szétváltak, egymás füléhez hajoltak, mintha szaglásznák egymást, aztán vonaglani és ugrándozni kezdtek a zenére. Ndé tábornok elégedetten nézett végig az egybegyülteken. Páholyából megfigyelhette, hogy mi a mozgás a táncparketten és a bárpult körül, illetve a bejáratnál. Tervezte, hogy később szétnéz a mosdóban is, ahol általában a valódi üzletek köttetnek, de egyelőre megelégedett a látvánnyal, amely hemzsegő lárvákra emlékeztette.

A zene, amely Kiumé hangárjában feldübörgött, dobok és fúvósok, és egy erős, kirobbanó energiáról árulkodó hang felébresztette a révedezésből. A dal szövegét nem értette pontosan, de a refrént mintha ő maga írta volna. Ismered  az ellenséged! Gyere! – üvöltötte a nő, és felbőgött tuba és trombita, harsonák és kürtök szóltak, dobok diktáltak gyorsuló ritmust, és rezgett a basszusgitár. 

‍