Dalibor, avagy: Hogyan írjunk vezércikket?

Árkossy István: Levél haza (részlet)
Egy XVII. századi sienai nemesember belebolondult a bazsalikom illatába, azt szagolgatta, és tubákká őrölve szívta a szárított növényt. Káros szenvedélye miatt megbolondult és elhalálozott. Amikor a sebészek felnyitották a koponyáját, skorpiófészket találtak az agyában.1

1. Írni kell, mert írnak születtünk – ahogyan egy klasszikus mondta. Összpontosítsunk. Ha mindenről az jut eszünkbe, hogy nem jut eszünkbe semmi, gondoljunk csak úgy, össze-vissza. Ne írjunk, hanem sétáljunk a kertben, magasra nőtt füvek között, a folyóparton. Képzeljük azt: faágon himbálózunk, és átfúj rajtunk a szél.

Rakjunk kőhalmot, majd hordjuk szét. Bámuljuk a közelgő, a távozó vihart, felhőkrokodilok, dzsinnek és kutyák vágtázását az égbolton. Engedjük be a vacogó békákat a küszöbről, hallgassuk panaszaikat. Sose ér véget ez a szomorú üdő, sok az apróbéka, nem győzzük etetni – mondják. Vigasztaljuk őket, mielőtt visszamennek a pincébe ázni.
Keveredjünk bele a reggeli piac nyüzsgésébe. Az emberek vásárolnak, alkudoznak, ébredeznek. Azok, továbbra is. Mások soha többé. Ismét ellopták ezt meg azt is. Tavaly pirosabb volt, illatosabb. Rossz időkben halványabb és kisebb. Hallott már a Mandela-effektusról? Akarja, hogy beszéljünk róla? Ennek decije drágább, de erősebb – mondják.

2. Kozojedi Dalibor cseh nemesember volt a XV. században. Azért zárták börtönbe, majd végezték ki, mert oltalmába vette a szomszédos földesúr birtokáról menekülő jobbágyokat a huszita parasztlázadások idején, akik korábban életére törtek. Szabadon bocsátásáért cserébe azt ígérte, eltörli szolgaságukat, holott nem az ő jobbágyai voltak. Dalibor többször került összetűzésbe a törvénnyel tulajdonjogi kérdések miatt, amelyekről sajátos véleményt alkotott. Apjával, öccsével is pereskedett. A legenda szerint, melyet az utókor költött, a börtönben megtanult hegedülni, és az emberek tülekedtek a ma nevét viselő prágai torony alatt, hogy hallják játékát. Történetéből írta Bedřich Smetana híres operáját, a művet 1909-ben a budapesti Operaházban is bemutatták, azóta nem tűzték műsorra. A korabeli kritikák dicsérték, de a nemzeti koloritot hiányolták a műből.

3. A piacon hallottakból megállapíthatjuk: a világban nagyobb bajok is vannak, mint a mienk. Vegyünk forró lábfürdőt, dobjunk bele egy marék báznai sót, egy csokor bazsalikomot.

A békák beásnák magukat a sárba, csak ne hallják többé Dalibort. Az ő idejében, micsoda üdők! – állapítják meg, miközben konyhánkban szárítkoznak – a büntetés legenyhébb formája volt a megszégyenítés. A kezet a nyakhoz közel bilincselték olyan pózban, mintha hegedülne, akit éppen kalodába vertek, esetünkben a lovagot. A korabeli szokások szerint a népek vergődését figyelemmel követték, és történetét vásári énekes vitte tovább. Dalában a hegedű hangszerré nemesült, visszaadva a lovag rangját, melytől megfosztatott, amikor fejét vették.
Az óra hamarosan sikoltozni fog, de ne hagyjuk, hogy a pánik uraljon. A békákat nyugtassuk meg, hogy a sienai úr koponyájában talált eleven skorpiókról szóló történet színtiszta fabuláció. Jegyzet1 Joseph Pitton de Tournefort: A botanika elemei vagy a növények megismerésének módszere, 1694.