.svg)
Juhos Sándor: Putti
Éjszakák
„rejtsetek álarc mögé”
(Dylan Thomas)
1. A sikátor
Ebből a sikátorból nem jutok ki,
ebből a sikátorból nincs kijárat.
Patkányok surrognak a földön,
részegek kornyikálnak.
Állok örökös félhomályban.
Mit keresek itt? Nem tudom.
Azt sem, hogyan kerültem ide?
Hol a sikátor? Nem tudom.
Időnként elindulok. A
főutca lármája igéz.
De távolodik (érthetetlen!),
ha közelítem. Odavész
a remény, hogy kijuthatok innen,
hát megfordulok. A setét
gomolyog a sikátor mélyén,
ónszínű felettem az ég.
Először azt hittem, csak álom,
s előbb-utóbb felébredek,
hiszen nincs is messze az utca,
autók suhannak, emberek
nevetgélnek a lámpafényben,
közéjük nem juthatok el.
A sikátorból nincs kijárat,
félelmeivel elkever.
Rájöttem, ez aligha álom.
Ez a sikátor létezik.
Soha ki nem juthatok innen,
csak a főutca fényeit
nézhetem, mintha sivatagban
kóborolnék előre-hátra.
Innen soha nem jutok ki.
Örökre ide vagyok zárva.
És beszélni se beszélhetek
senkivel. Mintha levegő lennék,
haladnak át nevetve rajtam.
Számukra nem is létezem.
Ődöngök a sikátor mélyén,
már nem tudhatom, ki leszek?
2. A sivatag
Kóvályogva belső tájakon,
a sivatag kísért,
a homokszemcsék zenéje,
káprázat, délibábok.
Valahol létezik ösvény,
karavánutak maradványa,
dűnék között kanyarog,
soha nem lelheted meg.
Oázisokról képzelegve,
fények vernek, fényostorok.
Keresed az ösvényt, motyogsz,
léted értelmét ragozod.
Kastélytornyokat is látsz,
de léteznek-e valójában
falak, lőrések, balusztrádok?
A nap játékai bűvölnének?
Légvárak csupán, délibábok?
Hogyan juthatnál tovább?
Ciszternákat is látsz, de a
víznek sehol nincs nyoma.
A víz innen már elszivárgott,
rég elnyelte a homoktenger.
Karavánok sem járnak erre,
telítve a táj félelemmel.
Buckák között néhány sakál
vicsorog. Villog a szemük.
Tudják, nem bírod sokáig.
A földre roskadsz. Feladod.
Egyre közelebb merészkednek,
vigyorogva bekerítnek.
Lenne-e kedved védekezni,
régen eldobtad botod?
A sivatagból ki nem juthatsz,
foglyul ejtett már démonod.
Egy látomás zárul köréd,
tested látod dűnék között,
becserkésznek a kis sakálok.
A többit elképzelheted.
Végül eltakar a homok.
3. Kör
Sivatag és sikátor
most lazán elforog,
nézheted a fő utca
fényeit s a sakálokat.
Helyszíneid keverednek,
autók dűnék között,
sakálok a sikátorban.
Lőnek? A menny dörög?
Valaha volt egy álmod,
megírni a világot,
az ezer arcú csodát,
csak magadig jutottál,
mindig körbe futottál,
tűnt, veszett a világ.
Három töredék
Első. Homok
Egy vándor ment a sivatagban.
Nem tudjuk, ki volt ő,
de nem is érdekes.
A jeleket kereste a világban,
a világ megismerhetőségének jeleit.
Napokon át nem találkozott senkivel.
Este leült a sarkára a hűlő homokban,
kétszersültet rágcsált,
bort, majd vizet is ivott kulacsából,
s hátára heveredve,
feje alá gyűrve köpenyegét,
hosszan elnézegette
a csillagok ábráit az égbolton.
Álmában egy fehér szakállú,
öreg koldussal találkozott,
aki rá se pillantva kérdezte:
„Mit keresel? Segíthetek?”
De a vándor nem tudott megszólalni,
az öregember legyintett.
„A világ persze megismerhető,
de csak részben…” – mondotta lassan,
és léggé foszlott, mintha soha
nem is járt volna a vándor álmában,
aki ijedten riadt fel, és észrevéve
a körülötte szimatoló sunyi sakálokat,
botja után kapva ugrott fel.
Második. Az eltűnés
Beugrik. A nyomában megjelenő,
az előttem lévő falemez
görcsös bogának, sokfelé elágazó
erezetére emlékeztető
körkörös hullámokat figyelem,
amint fáradhatatlanul egymást sokszorozzák.
Egy idő után, természetesen eltünedeznek
sajgó szemem elől,
és a visszasütő nap szúró fényében
végleg a habokba vész az utazó,
hogy lenn a mélyben megkeresse Vinetát,
a Balti-tenger Atlantiszát,
a rejtélyes, elsüllyedt várost,
és nem találkozunk soha többé…
Harmadik. Közel a szörny
Semmitől meg nem
tartóztattam magam,
engedtem minden
kósza csábításnak.
Sokan eszelősnek is tartottak,
bolondnak néztek,
önsorsrontónak,
perfid pojácának.
Vártam,
az életemet kísértő
örökös félhomályban.
Körülvettek az árnyak.
Élt Ariadné,
ott éreztem magam mellett,
egész zátonyra futott,
elrontott életemben,
de nem volt fonal,
nem juthattam ki az útvesztőből,
már egész közelről hallom
a dühös minotaurus üvöltését.
