.svg)
Török Tihamér: Nanoseconde (részlet)
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idén is megrendezte hagyományos helyszíni versírással egybekötött programját a Kolozsvári Magyar Napokon, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Ez alkalommal a blason műfaja került terítékre. A meghívott költők: Fekete Vince, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Márkus-Barbarossa János és Papp Attila Zsolt, a műfaj követelményeinek megfelelően a nézők soraiból jelentkező hölgyek egy-egy testrészét foglalták versbe. Az ott létrejött alkotásokat közöljük lapszámunkban.
FEKETE VINCE
A csukló
(Karácsonyi Noéminek)
Nincs oly isteni tervezet,
nem teremhet olyan dicső
„alkatrész” soha teljesebb
se földön, se égen, minő
Te vagy, csukló, a kéz végén,
hajlékonyan, finom keccsel,
mint egy mesterművű késél! –
ámul-bámul csak az ember.
Csukló, te csodás szerkezet,
napbarnított, kikent, kifent,
bőrödön finom erezet
üt át kéken, lilán, milyent
csak filmeken lát a szem, mely
csupán, csukló, érted repes,
s pislog feléd (puha testcsel!),
csukló, te szép, te tökéletes!
Te hó-csukló, te olvadó,
keddek közül te húshagyó,
csukló, pihésen szunnyadó,
csukló, miértünk borzadó,
csukló, mi hűtesz és égetsz,
csukló, mi nadrágba tévedsz,
csukló, ki simogatsz, bántasz,
csukló, ki ölelsz, majd ártasz…
Csukló, te bájital, vegyszer,
mit megfognék sokszor… egyszer…
édes csuklóknak csuklója,
kecsek kecsének osztója,
csukló, te elképesztő,
csukló, mit fog a főszerkesztő!
A haj
(Tatár Fruzsinának)
Nincsen ihaj,
nincsen csuhaj:
témám a haj.
A haj, hosszú,
avagy rövid,
a haj, tövig.
A haj, szőke,
avagy vörös,
dúsan omló,
lágyan dögös.
A haj, mitől
a vész kitör.
A haj, miért
bánat gyötör.
(Mert ha a haj
illata jó,
nem ver úgy a
Mindenható.
Hogyha a haj
borzos, csepes,
már az ördög
sem érdekes.)
Nincsen ihaj,
nincsen csuhaj:
témám a haj.
A haj sátor,
a haj ima,
hajtól szakad
el az ina…m.
A haj nyaram,
a haj telem,
a haj -talan,
a haj -telen.
A haj étkem,
a haj itkom,
a haj fene-
ketlen titkom.
A haj dúsan,
a haj búsan,
a haj, hogy fü-
ledbe búgjam:
drága hajam,
mondd meg nékem,
ki a legszebb
a vidéken?
Hát én, szólal
ahajt a haj.
A haj, ami
már semmit nem
akar, a haj,
ami elföd –
és eltakar.
KARÁCSONYI ZSOLT
Az anyajegy
Fekete Fanni kérésére
Kétségtelen, hogy van már hagyománya
Fanniról szólni. Nem rejtheti homály
a jelet, mi a bal orcán világol –
a tekintet azonnal rátalál,
és tudja, hogy a Vízöntő jegyében
született hölgy úgy hordja e jelet,
amiből látszik rögtön: nem felejt,
fölöslegesre nem emlékezik,
anyaként tartja őt meg ölében a Hit
és a Tudás, hogy mind jelekbe rejtve,
és örökkön jelek között kell élnünk.
Ha láttuk már: meghatározza létünk,
felébreszt, látni enged, elvakít.
Az orr
Gergely Zsuzsa kérésére
Mi ez? Ha kérdik, tudd meg: az arcnak éke,
a belső titkok kimagasló vidéke.
Mintákat gyűjt vele a kinti, zord világból,
míg két oldalán két csillag világol.
Sok pletyka mondja róla, nagyon apró.
Szó esett már egy durva, vad kalandról,
hogy hirtelen rácsaptak egy sütőt,
de nem a pletyka minősíti Őt.
Mert szépen ül, nem horgas, nem pisze,
és minden percben fontos az ő dolga,
a rosszszívűek úgyis hasztalan
káromolják, s mindegy, hogy hiszik-e,
titkoknak fénye sugárzik szerte róla –
az orr s az arc most is összhangba’ van.
A szem
Gombos Edit kérésére
Euklidész, Bolyai, Lobacsevszkij
kitalálták a geometriát,
de nem leltek rá arra a titokra,
ami e két szemen sugárzik át.
Ha rádtekintnek, nincs már többé gyógyszer,
iker tavaknak mélye visszahív –
király lehetsz, vagy várhat rád az Ószer,
miattuk már másként dobban a szív.
Ha megnyílnak előtted: értelmét veszti el
az összes nyelven, az a szó, hogy: csillag.
Ezentúl csak sírni s nevetni kell,
ha fénysugára nem szemedbe csillog.
A kéz
Sípos Kati kérésére
Ha feléd int, az több, mint lenge sejtés,
mert üzenet, egyértelmű, merész,
de visszafogott mégis, és nehéz
meggyőzni őt, mert nincs az a felejtés
mi legyűrhetné. Két apró kis állat:
kitárulnak és gondosan vigyáznak –
az egyik gyűrű mezőként virágzik,
a mélytüzű a szívre rávilágít.
A körmök gyémánt házait a festék
úgy rejti, mint függöny varázsos estét,
az ujjak hirtelen, ha hajlanak
várak épülnek, világok omlanak
a férfiban. Bal s jobb, ha összenéz:
a világ ettől lesz örök, egész.
LÁSZLÓ NOÉMI
Az isteni dudu
Márton Evelin duduja
Aki ma első ízben ült elém,
annál nem létezik e földtekén
soraim tárgyát sikkesebben hordó
asszonyszemély. A tárgy selymes, leomló,
egymást simító fonalak hada,
a fülkagylók illatos sátora,
homlok mezején átlobogó zászló,
a szív oldalán kissé mélybe játszó,
mogyorószínű, kettős osztatú:
csodálatos, csodálatos dudu!
Jaszenovics Lilla duduja
Aki ma másodízben ült ide,
az kedves, mint tojásban a csibe,
mosolyog folyton, ide és oda,
visszafogottan villan gyöngysora,
mely, mintha nyúlna zajló végekig,
kétoldalt kissé szétterpeszkedik,
a pici elefántcsont-katonák
vonulásától vidul a világ;
sírást, nevetést szorító satu:
csodálatos, csodálatos dudu.
Karácsonyi Noémi duduja
A harmadik hölgy bájos, ámde bátor,
mert nem ijed meg saját árnyékától,
melyen, amelyről írok, korona,
a vonal szelíd és merész kora,
kacérkodik a felhős nyári éggel,
helyette mégis a habokba kémlel,
ahol a végzet vergődik, kavar,
játszik az élet rongybábuival,
de nem csügged e míves hajlatú
csodálatos, csodálatos dudu!
Borsos Tünde duduja
Jő jégeső, vagy perzselő aszály:
e hölgynek magasztalt testrésze fáj,
pedig amint az nyelvünk szerint oszlik,
e gömbölyűség kettő közt a jobbik,
barnás-pirosra sült, finom hasé,
százszor kecsesebb, mint az Atlaszé,
bár hogyha fáj, amíg az ég derül,
rajta valami rontás súlya ül,
és lankad ő, mint álmos marabu:
csodálatos, csodálatos dudu.
MÁRKUS – BARBAROSSA JÁNOS
Margit kérésére: Szemránc
Chardonnák és Chardonorok:
Margit a szemránc titka felől kérdez.
Gondolhatnám: miért még menni férjhez
Mikor a szem körül a ránc forog
És nem a férfi. Voltak oly korok
Midőn ezekre fátyol illett inkább:
– nem látni s tudni arcredőknek titkát.
Ha meg igen, hát ők a bátorok...
Katalin kérésére: Haj
Hajj hajadon múltamnak annyi gyümölcse
Nőtt fejemen mint számtalan csillag az égen
S röpködnék Ithakába könnyű hajómon
Mígnem a tetvek perzsa homokra nem érnek
Erröl szóljon ez ének
Magamnak: Vajon miről?...
Midőn a segg lapúl s éled a lélek
Szánnék ma rám rövidke ötsorost:
Amíg lábad között a mély szorost
Reméli testem, sejthetem hogy élek.
Hátúlnézetből gondoltam e képet...
Blasonköltőknek
Blasoncsaták blazírozói
Sonkányi címerverselők
Fölröppennek ma nyers erők
Megannyi rím megannyi szónyi
Zsibbadozik amúgy a gógyi
Szellentve pár szellemtelent
S e délután is elszelelt
Prosit költészet szervusz úgy ni
PAPP ATTILA ZSOLT
Viola haja
Minő sors ez: hálás is
meg egyszerre a leghálátlanabb,
hisz versbe írni mit lehetne arról,
ki fényesebben ragyog, mint a nap,
a férfiélet legszebb ékkövéről,
ki vér a vérből, test a test
hevéből, s kinek csintalan
fürtje halálig nem ereszt;
a haj, a copf, mely koronája
lenne mindannak, mi volt
és lesz, s a kezdetektől
minden férfiszívet elrabolt,
és túli zuhatagként fonja
végül az angyallétet át,
s bosszúsággal hinti az apai
lét minden mámorát.
Violám, kinek nevénél csak
a szőke hajtengere szebb
(mert rémlik, hogy a világra is
egy hajfonaton érkezett),
és mondanám, hogy szépségének éke,
amit nem érhet fel a maradék,
ha nem lennék most kissé elfogódott,
ha nem lenne az egész lénye ék’.
Melinda szeme
Ős Napkelet fényei ragyognak
Melinda szemében néha fel,
de a ferde vágás jelleméről
nem mond semmit, kérdésre nem felel.
Fentebb tisztán ívelő szemöldök
a hamisságot készül rejteni:
Dzsingisz kán s Attila felesége
hívott így utódot nemzeni.
És öleli a haj, az arc világa
s a többi, ami témaként most tiltott,
a szemben tükröződő test és lélek:
hús, de nem nyereg alatt puhított.
