Bengt Pohjanen versei Molnár-Bodrogi Enikő fordításában

18.1.

Ez az év

   és a következő

mondja ő

  aki tudja a jövő irányát

   fejszéjét a történelem gyökerébe vágja

    a tönkretettek felszólalásába

‍

13.3.

A reggel

   reggellel teli

a tél háta nemsoká megtörik

  a nap hűvös fénye

   s a hó elolvad

    látom

     a régi nyomokat

      még egyszer

‍

25.3.

Holló

   krákog

enyém ez a tavasz

  és most sietnem kell

   a tejút kapuja kitárva

‍

27.3.

Az esőzések

   megjöttek már

nedves ruhákba

  kap a szél

   mely sosem érkezik

    alkalmas időben

‍

11.5.

A fák között

   zizegő pára

utam

  könnyebb

   a szónál

    egyedül a folyó

    hallgat engem

‍

3.4.

Szürke nap

   szürke lelkiismeret

emlékezik

  de mit

   beszél

    és kinek

     csendben van

      mint a föld

       a hó alatt

         mindig készen

          mindig ébren

‍

9.4.

Barna jég

   egy fenyő

egy titokzatos utas

  teli önmagával

   védelmező ágakkal

    a fenyő minden tűlevele

     teli

      egy elfelejtett nép

       hosszú emlékezetével

‍

25.4.

A tavalyi levél lehullt

   egy holt rénszarvas szemébe

a tavaly őszi áfonya

  a hó tiszta szemébe

   a hattyúk

    lerázzák a tél utolsó napját

     a folyó fekete sodrába

      mikor ezt írom – nem vagy itt

        mikor ezt olvasod – nem vagyok már

‍

5.5.

Az életnek tovább kell mennie

   bár a tavasz késik

a vers

  a szél útján emlékeztet:

   még nem vagyok egészen fölösleges:

     a szellem mindig megújulhat

‍

10.6.

A folyó

   kátrányozott csónak

minden evezőcsapástól

  felröppen

   egy madár

‍

3.7.

Nemrég

   levágott fű illata

nyár regeli csend

  továbbmész

   itt vagy

    maradsz

‍

10.7.

Vadrózsák

   lehajtott fejjel

készen

  a hervadásra

‍

11.7.

Csendben

   ébredő arcok

a madarak

  kérdést csicseregnek:

   ez a reggel

    a nyár kezdete

     vagy a vége

      vagy

       csupán az idő

‍

16.7.

Hőség

   forr a levegő

  nemrég született macskakölyök

   az árnyékban

    nincs joga

    semmit kétségbe vonni

‍

18.7.

Szúnyog

   a karon

vérrel teli

  a világmindenség része

   mint a gyermekkori lárva

    a gyufásdobozban

‍

5.8.

Az est

   árnyai

kart karba öltve

  az erdő szélén

   a világ szétfoszlik

    mögöttük

‍

20.8.

Esti

   köd

táncol a víz tükrén

  az ég elsötétül

   szarvas lépked félénken

    mintha a kövek

     arcok lennének

‍

28.8.

Lila

   csarabszőnyeg

közepén

  fehér cickafark

   nyitva mint az utolsó nap

‍

8.9.

Ősz

   kezdet és vég

időkön át vezető út

  melyre mindig levelek hullanak

‍

17.9.

Itt marad

   a fény

az üres bolt

  Isten esőverte arca

   a föld szent álmai

‍

18.9.

Szél fúj

   a kéményben

egy madár

  az asztalon egy tollú

   egy elsuhanó szó

    egy gondolat visszhangja

‍

21.9.

Zúgó fakoronák

   a tegnap napirendje

verstelen

  a holnapé már elévült

   elhallgattatott

‍

23.9.

Vörös

   berkenye

nedves levél nyelve

  nyalogatja az erdő fényét

   tenyeremből

‍

1.10.

Szürke októberi reggel

   eltévedt mókus

mancsa gyengéden érint egy követ

  mintha az utat keresné

‍

14.11.

Csendes víz

   alázat tanítója

ajtó

  hangtalan dal

   megtört kenyér visszhangja

‍

24.12.

Karácsonyest

   esthajnalcsillag

telihold

  mit mondjak a gyermekeknek

   az öröklétről

    mely e pillanatba

     áramlik éppen

‍

A szerző a 2012-es szökőévben minden napon írt egy verset, amelyeket később a Szökőversek (Karkaavia runoja – Flyende dikter 2015) című kötetében jelentetett meg. A közölt fordítások ezek közül valók.

‍