Belevakuzni az életgúlába

Bánki Zsolt: Kicsi hűség. Napkút Kiadó, Budapest, 2021.

Családtörténetnek indul. Aztán később kiderül, egyetlen figura, Iván életeseményeit követjük nyomon, amiből a múlt is csak néhány különálló mozzanat. Ez Bánki Zsolt budapesti könyvtáros-informatikus első regényének az egymondatnyi összefoglalása, ami noha elárul valamit a regény formájáról, de annál kevesebbet tartalmi erősségeiről.

Úgy elmesélni valakinek az életét, hogy ezt az életet néhány alapeseményre, színházi nyelven szólva, jelenetre korlátozzunk – érdekes írói döntés, ami ezzel a fókuszt is elemeli az elmesélhetőség kérdéséről. Hiszen alapból lemond róla. Ami marad, néhány térben és időben elszórt, kimerevített csomópont ábrázolása, amelyeket nem köt össze semmi más azon kívül, hogy a regény főszereplőjével esnek meg. Mintha csak az időtlenség mozzanataira próbálnánk egyszerűsíteni egy emberi életet.

Bánki Zsolt igazolja, minden képességgel fel van vértezve, ami az életesemények ábrázolásához kell. Sűrű, plasztikus ábrázolásmód, nagyfokú átélhetőség jellemzi ezeket a részeket, sőt egyfajta érett, férfias bölcsesség, talán a figurák fölött érzett írói részvét is, ami ott bujkál mindenhol a regényben. A római jelenetet például sikerült számomra felejthetetlenné írnia. De a többi jelenet is megáll a lábán, legfeljebb néhány modorosra sikerült költői parafrázisba lehet belekötni.

A regény címe számomra az emberi életet átható minőséget jelzi, a botladozó, kiszolgáltatott, esendő emberi életben is jelen levő megrendültséget. A kicsi hűség végső soron mi máshoz, mint az életünkhöz köt. Mert a regény végére egyre világosabbá válik: nem valakinek az egyedi, megismételhetetlen életét követtük végig, hiszen mint itatóspapíron a tinta, úgy üt át a regény szövetén a tanulság: ahol emberi életeket mesélnek el, végső soron minden az időről, az idő gömbjében való, szánni valóan szép bohóckodásról szól. A kimerevedő életképek pontosan adják ki az életgúla szerkezetét: „az életgúla alapja a tevékenységek, az idő legyőzéséért folytatott küzdelem, görcsös kapaszkodás a munkába, szokásokba, egymásba és örök sóvárgással visszavágyott távolodó gyerekeikbe. Köpenye a kétség, csúcsa a Megismerhetetlen.” (158. o.)

‍