„Az első erdélyi magyar millenial regény” – Adorjáni Panna könyvbemutatójáról

A Jelenkor Kiadó gondozásában mindössze három hete megjelent, még szinte nyomdaszagú kötet már a második könyvbemutatóját élte meg. A budapesti bemutató után most Kolozsváron került sor az alkalomra, ahol a szerző személyes és földrajzi kötődései, mint Kolozsvár, Pest, Berlin, hamar a beszélgetés középpontjába kerültek. A több városban élés arra tanította az írónőt, hogy az otthon érzését ne egyetlen fizikai helyhez kösse, és valahogy így vált számára Kolozsvár egyszerre ismertté és ismeretlenné. Kolozsvár mindenesetre monumentális tartóoszlopa a kötetnek, hiszen a cselekménye itt játszódik, pontosabban egy olyan Kolozsváron, amely sokak számára már idegenként hathat.

A könyv megírása sok időt vett igénybe, és a kitartó munka tükröződik a regény komplex megformáltságában is. A fejezeteket jelölő, eltérő évszámok a könyvnek egy folyamatosan visszatekintő szerkezetet biztosítanak, s ez az idősíkok között ugráló dinamika rendkívül tudatosan kezeli a visszaemlékezéseket. Ezt maga az alkotói folyamat is tükrözi, mivel a fejezetek nem a hagyományos, lineáris időrendben születtek, hanem pontosan fordítva, az emlékezési ívet követve nyerték el végső formájukat.

A regény főbb erényei a gazdag karakterek és a sokrétű szereplőmozgatás. A beszélgetés során elhangzott, hogy a finoman árnyalt nézőpontok miatt az olvasó „folyamatosan valakinek a fejébe lát”, s ez a dinamika rendkívül izgalmas és egyedi feszültséget teremt: a szöveg „vehemenssége” és a karakterek sokasága mellett a szövegvilág mindvégig beenged különböző perspektívákba. A műben emellett nagy hangsúly esik a szereplőkkel való empatizálásra, így könnyen magára ismerhet az olvasó, mint fiatal felnőtt. Emellett szóba került a karakterek komplexitása is. A szerző elárulta, hogy a szereplők összetettsége abból is fakad, hogy mindegyikükbe elrejtett egy-egy darabot önmagából, ugyanakkor hozzátette: „nem juthat mindenkinek ugyanannyi”. Kiemelte, hogy bizonyos karaktereknek kevesebbet tudott átadni a saját „titkaiból”, megjegyezve: „van, akivel nehéz azonosulnom, és ez rendben van”.

A beszélgetés egyik izgalmas felvetése az volt, hogy Adorjáni Panna regénye tulajdonképpen az „első erdélyi magyar millenial regény”, sőt, ha még pontosítani szeretnénk, akkor az „első erdélyi magyar, kolozsvári millenial női regény”, amely egyszerre lokális és nagyon globális témákat, helyzeteket dolgoz fel, mint például a 2000-es és 2010-es évek billenőpontjai, többnyelvűség, az ingadozás, amely az ismerős és az ismeretlen között feszül, és az a lélekölő helyzet, amikor a művészi szabadság és az önkifejezés beszorul a multik és a korporatív világ darálójába. Emellett megfigyelhetünk egy komoly szorongást is a regényben, amely végigkíséri a szereplőket és a cselekményt egyaránt. A mű pontosan rezonál arra a valóságra, amelyben a szorongás és a túlgondolás szinte generációs alaphangulattá vált. Ebből pedig egyenesen következnek az olyan tabutémák, mint az önbántalmazás természetessé válása, a belső kiüresedés felületessége, az érzelmek megfogalmazásának nehézsége és a tömény önbizalomhiány. A szerző célja éppen annak a bemutatása volt, hogy ezek a problémák nem elszigetelt jelenségek, hanem befurakodnak a társadalmi kapcsolatainkba. A történetben kulcsfontosságú a retrospekció: a főszereplő utólag, folyamatosan megkérdőjelezve gondolja újra a múltat, és bár végig a bántalmazott igazsága és perspektívája dominál, a regény ennél tovább megy: pontosan ábrázolja azt a társadalmi valóságot, amely kitermeli ezeket a szürke helyzeteket.

A könyvbemutató végével felszínre bukott az a kérdés, hogy mégis „mi a fene van a karakterekkel, és mi a fene van velünk?” A válaszból kiderült, hogy mindannyian egy úton vagyunk, a könyv pedig ennek a folyamatnak ragadja meg egy-egy pillanatát: „Az ígéret, hogy végig lehet menni valamilyen úton – a fejemben ez a fene van velünk.”