Az Éberség őrzői – Kállai András kiállításáról

Kállai András a közösségi ember konfliktusait helyezi előtérbe, mitikus, emblematikus figurativizmusa a realista felfogású ábrázolástól a szaggatott, dinamikus struktúrák formatagolásáig a tartalmi árnyaltságot követi. Ez a felfogás érződik a plasztikáknál is. Az alkotások formakombinációi a megidézett tartalmakhoz igazodnak, ezért stílusa nem kötött. A statikus figurális ábrázolást a test belső felületén tagolt elemek játékosabb rendszerével feloldja. A konstruktív építkezés és az expresszív gesztus organikusan egyesül munkáiban. A színek komplementer kontrasztjaival, élénkségével belső sugárzást biztosít műveinek, homogén, de intenzív színű hátterekkel szinte kimetszi az alakokat. Így a dramatikus jelleg felerősödik, ikonszerű zártsága miatt a fent említett emblematikus, szimbolikus felfogás jellemző munkáira.

Őrzők című képciklusában az eltűnt vagy eltűnőben lévő kultúrák embereit ábrázolja. A rezervátumi létben élő indiánok konoksága egy életforma megőrzésének lehetőségét mutatja be a szűk korlátok ellenére. A hagyományt őrző konokság pozitív hangsúlyt kap, mert a régi hitek panteizmusa több, mint a természet tisztelete. A jelképrendszerek különbözősége és azonossága az ősi művészetekben egy mélyebb szintű valóságképet sugall, az animizmus, totemizmus valójában egy költői magatartás, ennek katartikus része az alámerülés, a megtisztulás és újjáéledés. A múlt újraértelmezése, a múltba tekintés nem visszavágyódás, hanem felszabadító önazonosság felfedezése. A különbözőség valójában az egység árnyalatainak gazdagsága, amely a kölcsönös elfogadás által egymást megtermékenyítő kapcsolódás. A kényszerítő elfogadtatás gátja a transzkulturális kiteljesedésének.

A bezáruló figurák egymást óvják, állat és ember kölcsönösen, szinte összeforrva egymásra vigyáz. Az antropomorfizált állatok szerepe a legősibb hit része, totemizmus és animizmus, lélek és szellem kapcsolatának kibővítése. A közösség fészekként bezárul, a kirekesztettség ellen védekezve az archaikus összefonódás egyszerre óvó és megtartó erő. Az empá­tia, az azonosuló együttérzés mentén, a megpróbáltatások által az áldozathozatal szépsége jelenik meg. A bezáruló, tömbszerű figurák a plasztikáknál is a biztonságra és stabilitásra utalnak. Az archaikus megfogalmazás része a tragikus és drámai, minden mitikus művészet lényege a küzdelem általi katarzis megélése. Olyan szimbiózis, ahol az élő közösségek nem hierarchikus rendbe determinálódnak, hanem építő kapocsként egységet teremthetnek. Munkáiban előtérbe került a sámán metaforája, amely minden ősi kultúrában létezett valamilyen formában. A látomás, a révület és vízió nem öncélú élvezet, hanem alászállás, kapcsolatteremtés, a világ egyensúlyának visszaszerzése, önmagunk és a közösség újraépítése. A világ betegsége, haldoklása látszólag az egyén traumája, amely valójában a közös lét felszámolása, ebből nincs egyéni kilépés. Az önfelszámolás csak rejtett és megmagyarázhatatlan rossz érzésként van jelen, pedig a természet világának elpusztítása egyben önmagunk elsorvasztása.

Kállai András művészetének lényege a létrontás megszüntetése, a világ helyrebillentése, valamilyen módon való gyógyítása, amely valójában a művészet valódi szerepének is visszaszerzése. A régi forma felébresztése nem emlékezés, hanem olyan energiák aktiválása, amely közös múltban és jelenben is elképzelhető. Visszatalálni úgy, hogy valójában új teremtődik, mint a régi folytonossága. Eredetet keresve megtalálhatjuk a helyünket, megtaláljuk a Másik helyét is, mert a Lét-keresés feladata mindenkinek szól.

Kállai András: Őrzők. Új Kriterion Galéria, Csíkszereda, 2022.

Elhangzott 2022. július 28-án a csíkszeredai Új Kriterion Galériában.

‍