az anatómia egy magasabb tudományág

az anatómia egy magasabb tudományág,

mert az emberi test határai

nem mindig emberiek,

mégis tanulmányozzuk.

a vér cikázik az implantátumok közt,

szintetizálja a vegyületeket, hogy kordában tarthassa a rohamokat.

a 14. század boszorkánynak hinne,

és máglyán égetne el. ma már értjük ezt a felindulást,

és antropológiának, kulturális

tanulmányoknak nevezzük.

sokmindenre képesek vagyunk, ezt bizonyítja, hogy lelassítjuk a bolygó forgását

építményeinkkel,

és gránitkemény csontjaink vannak,

amiket kockázatmentesen törünk össze

autóbalesetekben.

nem vagyunk romlandóak, mert túlléptük az állati szintet,

és mesterséges úton javítjuk magunk.

nem feltétlen, mert így akarjuk.

helyünkben lehetnének a pókfélék vagy a kagylófélék is.

nyelveket találunk ki,

vagy maguktól jönnek létre, hangok

rendezéséből, amiket az indulat présel ki a mellkasból.

a hangszálak rezgése egy algoritmusra emlékeztet,

amit elfogadunk és alakítunk.

gazellák után rohanunk,

kifejlesztettünk egy sajátos módszert, ez a mi előnyünk.

a láb speciális hajlatával űzzük őket,

ismerjük vízlelő helyeiket, onnan iszunk mi is.

a gazella kifárad, összeesik.

beledöfjük a lándzsát és várjuk, hogy elpusztuljon.

ezután minden matematikai precizitással következik.

a rajzok felváltották a torokhangok egyezményét.

képzelt vadászatokat írunk le

kőre, fára vagy pergamenre. jeleneteket.

ahogy a gazella szíve még pumpál egy darabig

a megtört vezetékekben, majd leáll.

az írás indítja be az emlékezet hanyatlását.

kiegyensúlyoz, de nem nyugtat. megállunk bizonyos szavaknál,

és, amikor nem jutunk túl rajtuk, metaforákat találunk ki

a gazella haláláról.

alaposan tanulmányozták a hippokapmuszt,

ott található az emlékezet, tömör felületekben.

csillagsejtekben. a gazella nem tudja ezt,

és nem ad ki semmilyen hangot, pedig tehetné.

a vadász agya tudja:

a test kiéhezett.

ez nem metafora, ez megfigyelhető tény.

az emlékezet visszatartja a beledöfött lándzsát,

és a vérszagot.

leállítjuk az emlékeket, hogy működhessünk,

mert statiszkai szempontból az emberi hiba

az egyetlen lehetséges hiba.

a rohanás a hamis pontosság után nullákat vezet be a kódba.

ez egy körülményi tényező,

a nosztalgia nem indítja be a rendszerek felmondását,

pedig tehetné. a rohanás a vízhez, a várakozó vadászok,

egészen az utolsó kovakődarabig, amit egy jövőbeli

archeológus hoz fel a hajó fedélzetére.

miért emlékezne a gazella minderre?

hogy mi történik egy kolozsvári garzonban

2014-ben, irreleváns a történelem szempontjából.

pohárral a kézben, másnaposan megyek a kagylóhoz.

így kezdődik

több millió év fejlődésének következménye,

hogy te elmesélhesd azokat, amiket elmesélsz,

hogy pontosan ezen algoritmus szerint mozogjanak melleid,

amikor rám vadászol.

de én meg akarom mutatni,

mi van a merengő fotókon és laza mozdulatokon túl,

túl a tavakon vagy a vízcsapon.

az emlékezet kifinomultsága

miatt veszem tudomásul a szexet és a cigit ki a kezedből.

nem tudom, milyen érzés kitaszítódni a testből.

várom a lándzsát,

és minden, amire vágyok, az egy lehető legemberibb érintés

a körből, ami bezárul köröttem.

de mi nem vagyunk emberek, mondod,

robotok vagyunk,

nem vagyunk emberek, gazellák vagyunk.

ANDRÉ FERENC fordítása

Ovio Olaru: 1993-ban született Nagyszebenben. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem germanisztika tanszékén végzi mesteri tanulmányait. 2014-ben debütált Pilotul című verseskötetével (Ed. Charmides).