.svg)
2024. április 17-én, csütörtökön 18 órától a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán ismertették egy kettős könyvbemutató keretében Szilágyi Márton (irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE) „Az utolsó magyar”. Arany János élete és költészete című monográfiáját, illetve Völgyesi Orsolya (történész, tudományos főmunkatárs, HUN-REN Történettudományi Kutatóközpont) Eötvös József. Levelek I. 1820-as évek – 1848. február 28. című kötetét. Az esemény moderátorai T. Szabó Levente (irodalomtörténész, a Hungarológiai Doktori Iskola vezetője) és Zabán Márta (irodalomtörténész, egyetemi adjunktus) voltak, akik a kötetek bemutatását követően a szerzőket kérdezték munkájukról.
T. Szabó Levente köszöntötte a hallgatóságot, kiemelve humorosan azt a tényt, hogy bár „kemény riválisai voltak” a könyvbemutatónak (Stuart Mária színházi előadás vagy más kollégák rendezvényei), mégis sokan eljöttek, amiért hálásnak érzi magát. Ezt követően kitért arra, hogy valószínűleg mélyen bennünk van egy olyan viszonyulás a klasszikusokhoz, hogy már mindent elmondtak róluk, valamint elismerte, hogy bizonyos életművek esetében valóban korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Annak cáfolataként, hogy biztosan nem fogunk új Arany János-kéziratot találni, bemutatott egy frissen fellelt példányt, majd megjegyezte, hogy ez alkalommal – bár nem akarunk „versenyezni Budapesttel” – valami olyasmiről fogunk hallani, amiről még Pesten sem hallottak.
Elsőként Zabán Márta mutatta be Völgyesi Orsolya kötetét, rávilágítva olyan érdekes aspektusokra, mint az új szakmai elvek gyakorlatba ültetése, amellyel a kiadvány a forrásokat kezeli. Mindemellett a levél műfajának különféle variánsait is felsorakoztatta: magánlevek, kiadásra szánt levelek, korlátozott közönséghez szóló levelek. Zabán Márta szerint Eötvös legfontosabb levele Szalay László politikushoz íródott, amelyben olyan radikális kérdésekben foglalt állást, mint a zsidóemancipáció vagy a halálbüntetések elleni felszólalás. Ugyanakkor hangsúlyozta a levelek fontosságát Eötvös irodalmi szocializációja szempontjából, kitérve arra is, hogy nagyon sok műértelmezés lelhető fel bennük, mindazonáltal izgalmas forrásként szolgálhatnak nyelvtörténeti, kultúrtörténeti vagy akár a neveléstudomány szempontjából. Meglátása szerint a levél, az útinapló és a szépirodalmi szöveg folyamatos egymásba kapcsolása érvényesül a szövegek szüzséjében. Kitért az utalások rendszerére, amelyek visszaépítve egészen másképp működtetik az Eötvös-korpuszt, valamint a jegyzetanyag kontextualizáló jellegére is. Bemutatóját a kötetből kirajzolt korai Eötvös-kép érzékeltetésével zárta, filantróp, nagyot alkotó tevékenységeinek számbavételével.
T. Szabó Levente szerint hosszú a sor a tematikus monográfiák tekintetében Arany Jánosról, mégis úgy vélte, Szilágyi Márton ezen kötete minőségében különbözik az eddigiektől. Önmagában sokatmondónak találta, hogy a kötet az Osiris Kiadó irodalomtörténeti sorozatában jelent meg, mivel úgy látja, sokkal „szerencsésebb” itt publikálni, egyfajta kuriózum a mai könyvkiadásban, hogy nem fogják vissza az értelmezőket, sőt biztatják, hogy minél többet írjanak. Véleménye szerint az ehhez hasonló kötetek nagyon jól olvastatják magukat, közérthetőek a nagyközönség számára is, semmi nincs bennük abból a „bölcsből”, amely kétségbe ejthetne bennünket. Ezt követően hangsúlyozta azt is, hogy ezen új Arany-monográfiának fontos helye van a szakmai mezőben, mivel egy kombinált monográfiatípus, egy olyan életrajz, amely kronologikus íven viszi végig az Arany-életművet, megmagyarázva azt, hogyan vett részt a költő az irodalomban. A monográfiát karriertörténetnek is nevezte, hiszen rávilágít arra, hogyan hozta meg Arany a döntéseit, s ezek hogyan illeszkednek bele a modern írói hivatásba. Arany viselkedésében mintegy az elveszett nemesség helyzete köszön vissza, s ebből a nézetből tartotta izgalmasnak T. Szabó, hogy miként hozza ki a maximumot a költő egy mezőváros társadalmában, illetve hogyan ágyazza be magát a helyi közösségekbe. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mi tulajdonképpen az Arany-szöveg, hiszen sok olyan részt mutat be a monográfia, amelyek elkerülik a figyelmünket, azonban lényegi fontossággal bírhatnak. Egyszersmind T. Szabó Szilágyi Márton monográfiáját madártávlatnak nevezte, erős víziónak az Arany-életműről, amely nem lagymatag, sőt „szerencsésen nyugtalanító kötet”, amely fogódzóként is működik, hiszen segít korszerűen érteni az Arany-szövegeket.
A szerzőkkel való beszélgetés során szó esett arról, hogy milyen a mindennapokban bölcsészházaspárként dolgozni, illetve az is felmerült kérdésként, milyen volt így a szerzők gyerekeinek felnőni. Völgyesi Orsolya kiemelte, hogy gyakran kikéri férje véleményét munkáival kapcsolatban – jelen bemutatott kötetének is ő volt az egyik lektora –, fiaikkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy mindketten szüleik pályájától eltérő foglalkozást választottak. Szilágyi Márton nyomatékosította, hogy sokat tanult feleségétől, többek között a levéltárba járást, illetve a „levéltárosok megszelídítését”. Azokra a kérdésekre, hogy mik a legfontosabb hozadékai a köteteknek, illetve, hogy miért fontos ez a két életmű, Völgyesi többek között azt válaszolta, hogy pontosabban kirajzolódnak Eötvös különböző szerepvállalásai, vezetői pozíciói, kiterjedt kapcsolatrendszere. Eötvös nagyon ráérzett a liberális katolicizmusra, ugyanakkor erőteljes morális elvei voltak. Szilágyi az Arany-monográfia kapcsán a kötet kiadásának körülményeiről mesélt, majd ezt követően ajánlásokat tett Eötvös József Magyarország 1514-ben és A karthausi c. regényeinek elolvasására. Végezetül Arany János poétikai nagyságát ecsetelte, illetve kitért arra is, hogy párhuzamosan dolgozva a Petőfi-kritikai kiadáson és az Arany-kritikai kiadáson máshogyan kezdte el látni a két költő kapcsolatát, és bizonyos esetekben – ahogyan a beszámoló címe is jelzi, az általánosan elterjedt vélekedéssel ellentétben, Arany volt a domináns fél, aki Petőfit kimozdította aktuális helyzetéből.
