Angyalok lábujjai

Fellinger Károly rendkívül gazdag és figyelemre méltó lírai pályájára jellemző, hogy folytonosan megújuló jegyeket mutat föl. Hangja, írásmódja, versbeszéde, tematikái sokirányúak, életeleme a vers, szövegeiben igyekszik a létezés minél több oldalát föltárni.

Mindennek bizonyítéka a Chaplin cipőfűzője című új verseskönyve, melynek hangzatos címe Balázs F. Attila Villon nyakkendője kötetét idézi meg. Persze mindkét esetben az ötlet az elsődleges, és a versek alapvetően másról (is) szólnak. Miként az új kötet címlapja (Takács József munkája) a maga absztrakt jellegével is különböző megértési, befogadási utakat jelez. Halmai Tamás értő fülszövege szerint „versek és gyerekversek sűrű sora után istenversekkel bővül Fel­linger Károly repertoárja… létköltészet, mely látszólagosan szabályos formákból bűvöli elő a szabadság szólamait…” Kétségtelen, hogy a metafizikai értékek ebben a kötetében mutatkoznak meg a leginkább. Ilyen szempontból egyfajta, a transzcendenshez viszonyított létösszegzés ezen művek sora, visszapillantás, valamint a legőszintébb önmagával és a teremtett világ jelenségeivel való szembenézés.

A címadó vers inkább valamiféle fintor, groteszk helyzetleírás. „Cipőfűzőt még használok, / beállítom vele / a bakancsot, nem túl szorosra, // nehogy kilépjek a világomból.” A motívumként mozgatott nagy angol nevettető másutt is feltűnik, például a Chaplin sétabotjában. A Tamási Orosz Jánosnak ajánlott vers szakrális elemeket ötvöz profanitással, hiszen az angyaloknak „…leér a lábuk a földre. / Lábujjhegyen állva / egyensúlyoznak.” Nem véletlen hát, hogy állandóan a földi és az angyali világ határán mozog az ember. Az átgondolt és tudatos szerkesztés egyik sajátossága, hogy éppen ezen szöveg mellett találjuk a Iancu Laurának ajánlott Az éj szőlőszeme című verset, a megszólított költőtárs hangjához méltó szavakkal. „…a szemem helyén, annak kráterében, / rózsává lesz a kenyér, Jézus teste.”

Az egész kötetet áthatja a tudomány–hit–művészet hármassága. Ezt bizonyítja egy különös metafora is: „Felborult autó a művészet, / kerekei még / forognak egy darabig, / elég is / nekünk a hithez” (Elégia). Fellinger tagadja a véletlent, vallja a létezés szükségszerűségét, az isteni akarat mindenek fölöttiségét. Stílusa alapvetően nem új, ám a tematikus elmozdulás, az újhoz való közelítés is tetten érhető e kötetben. Ezúttal gyakoribb a kötött forma, mint korábban bármikor. Miként ezt láthatjuk szabálytalan szonettjeiben vagy József Attila-parafrázisában is: „Kihűlt a szoba, de hamu / alatt szunnyad még a parázs, / átkarolja a vaskályhát / szomorúan a kis Balázs…” (Altató)

Vonzza tehát a klasszicitás, és ennek példájára dolgozza ki saját hangját, formáit. Életigenlésének nyomait is fölfedezhetjük számos művében: „a kitárt ajtajú kalitka”. Nem más ez, mint a szabadság megfelelője, József Attila rendet szülő tágasságához hasonlóan. A teljes lét- és szabadságértelmezéséhez hozzátartozik a halállal és annak elkerülhetetlenségével való szembenézés. A halálhoz való viszonyulásban pedig egyetlen példát mutat fel: „A halált legyőztem, anyám, / és nem fájt a dárda hegye, / de a keresztfa szálkáit / nem felejtem el sohase…” (Szálka)

Ezúttal sem maradnak ki az önéletrajzi mozzanatok, bár ritkábban vannak jelen, mint a korábbi kötetekben. Az epikus jelleget is ritkábban látjuk, mint korábban. A végsőkig tömörítés a szerző legnagyobb erényei közé tartozik, a látomásos jelleggel együtt. Tisztulási folyamaton megy át lírája, és talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy bár ez még nem a megérkezés állapota, fontos állomás az életműben. Ahogy gyönyörű Confessiojában olvassuk: „A szabadságot lenyűgözi / Isten irgalma, / labirintusa.” És elmegy a kimondhatóság határáig, megcélozva a teljességet. A labirintus vissza-visszatérő motívuma, rejtelme tovább gazdagítja a líra értelemzési lehetőségeit. A versek beszédpozíciója sok esetben a gyónás helyzetét eleveníti meg, Fellinger szellemi rokona ebben a tekintetben Pilinszky, vagy éppen a már említett Iancu Laura.

A költői cselekvés tisztában van saját abszurditásával, ennek ellenére, vagy éppen mindezzel együtt sem mond le önnön működéséről. Ez a mégis-attitűd szabadsága egyik feltétele. Fintor, ahogy kezdődik Péterkályha című verse: „Három zsáknyi / saját könyvem / megrágták az egerek…” A csak azért is költészetét alkotja meg. A Szavakban a „kilakoltatott halált” emlegeti, erős líraisággal. Kötetének méltó zárása pedig az Amikor az angyalok: „Amikor az angyalok a földön jártak, / a szomjas föld az éghez dörgölőzött…”

‍

Fellinger Károly: Chaplin cipőfűzője. Parnasszus Kiadó, Budapest, 2025.

‍