Angelus (regényrészlet) – Az angyalok és a nép, avagy újból arról, hogyan zajlik a mindennapi élet egy Metropoliszban

Nagy Imre: Anyám boldog órája

Kedves olvasó, gyere velem, és nézzük meg, hogyan reagáltak a Metropolisz lakosai a stadionban bemutatott és a nemzeti televízióban közvetített történésekre. Gyere, nézzük meg, mit szól és mit gondol az edényeket mosogató szomszédasszony, a jegyellenőr, a fagylaltos, a fodrásznő, a lottószelvény-árus, az ingatlanberuházási vállalat tulajdonosa, a tejesember (ha a mai időkben létezik még ilyen), a mozi takarítónője, a Szent Haza útjait építő buldózeres, a Botanikus Kert virágkertésze, a Vízügyi Minisztérium főkönyvelője, a Városi Lakosság-nyilvántartó Hivatal tintanyalója, az államelnök testőre, az Újgazdagok Privát Kórházában gyakorlatozó pszichiáter, a metropoliszi labdarúgócsapat tulajdonosa, az egyik népszerű negyed postása és így tovább. Világ, világ, csuda világ, csuhaj! Tehát kezdjük elölről. Az edényeket mosogató háziasszony, bárki lehetett a szomszédok közül, akik Isten áldját kiáltanak, ha valami aranygőzös, ám távoli dolog történik életükben, tehát ez a szomszédasszony elragadónak tartotta az éjszakai Angyaljárást. Főleg a zsiráfok nyerték el tetszését, mert gyakran képzelte el magát a dzsungel sűrűjében, vadállatok társaságában. Végül is az angyalok amolyan vadállatok, még akkor is, ha emberszerűek, de mégsem teljesen azok. A szomszédasszony például a hosszú, lófarokba kötött hajukra gondolt: épp olyan, mintha egy vadállaté lenne. Amikor eszébe jutott, hogy a három vendéget szabadon engedték a Metropoliszban, azt gondolta, nem ártana megérinteni legalább egyikőjük kezét: vagy azért, hogy ott helyben szentté váljon, vagy pedig azért, hogy ott helyben győződhessen meg róla: az angyalok épp olyanok, mint mi. A jegyellenőr, na jól van, balszerencsével kezdte a napot: korán reggel átment előtte egy fekete macska, ezt követően a jegyellenőr hirtelen megtorpant és kificamodott a bokája, de annyira, hogy bement a szolgálatba, és felszállt arra a villamosra, amelyen annyi év óta teljesített szolgálatot. Közönyös mozdulatokkal lemosta az ablakokat, váltott néhány szót a villamosvezetővel, aztán kezdetét vette a munkanap. Hát igen, motyogta a jegyellenőr, az, hogy angyal vagy, nem jelenti, hogy jegy nélkül szállhatsz fel a villamosra. Csakhogy az angyalok nem villamossal közlekednek, egészítette ki. A szárnyuk a villamosuk: mondjuk, az igaz, hogy a ki tudja, honnan érkezett angyaloknak nincs szárnyuk, tehát még az is lehetséges, talán, hogy villamoson utazzanak. De biztosan jegy nélkül utaznának és kénytelen lennék megbüntetni őket. Ebben a pillanatban a jegyellenőr elképzelte, ahogy táskájában nyugták után kotorászik, és megbünteti az angyalokat egy előírásszerű káromkodás kíséretében. A fagylaltárus náthás volt, és nem volt kedve beszélgetni. Ha azok ott az este angyalok voltak, dünnyögte, akkor nem esznek azok semmit, de esetleg megkóstolnának egy kis fagylaltot. De melyiket? A csokoládé túlságosan csábító nekik; a vanília túl megszokott; a gyümölcsöset nem hinném, hogy szeretnék. Akkor milyen fagylaltot nyalhatnának az angyalok? A fagylaltárus megvakarta a fejét. Az az igazság, folytatta lehangoltan, hogy csak az emberek esznek fagylaltot. Az angyalok soha: és ráadásul megbénítaná a hangszálaikat. Még az is lehet, hogy épp ezért némák. De gyere, nézd meg ezt a komédiát! A fodrásznő a hajra való mindenféle spray-eket, aztán az ollókat, fésűket, hajszárítókat és hajzseléket rendezgette a polcon, miközben a metropoliszi legfelsőbb rétegből származó vendégeit várta. Az összes asszony haja száraz és töredezett, semmit sem ér a hajuk: ej, ha egészséges, sárga, hullámos angyalhajuk lenne, micsoda tuti frizurákat készítenék nekik! Remekműveket, nem egyéb! Palotát, dzsungelt és süteményeket. Ha megnyírhatnám egy kicsit a tegnap esti angyalokat, ha megfoghatnám az egyik legapróbb tincsüket, és ha megtalálhatnám az összes metropoliszi hölgy számára tökéletes paróka titkát! Parókakészítőnek kell mennem, hogy én legyek a parókakészítő hercegnő, oh, és a dámák szemétdombra való dölyfös teremtmények lennének mellettem! A lottószelvényárus jó hangulatban volt: megeshet, hogy valaki lottón megnyerje ezeket az angyalokat, anélkül, hogy a kisujját is mozdítaná értük. Azért jelentek meg olyan hirtelen, anélkül, hogy bárkit is értesítettek volna. Nyertes angyalok, és szerencsét hoznak, nem értem, annyi tanult ember ezt miért nem foghatja fel! Há’ azér’ némák, és meg se mukkannak, és azér’ bámulnak bele a világba, és semmin sem csodálkoznak. Mert tudják, mi a teendőjuk. Épp az: mi az ördöghöz kezdjenek? Az ingatlan-beruházási vállalat tulajdonosa szinte semmit sem értett az éjszakai Angyaljárásból. Ezeknek az angyaloknak semmi értelmük, fogalmuk sincs róla, mit jelent az, hogy legyen saját házad, és ember legyél a házadban. Ők nem laknak sehol. Mi a fenének küldték őket, csak azért, hogy felzavarják az itteni vizeket? És miért éppen a Metropoliszunkba szálltak le? Biztos vagyok benne, még annyi pénzük sincs, hogy egy fáskamrát vegyenek. De hagyjuk az ingatlanberuházót, mert az biztos, hogy más világban él, ahol csak az ingatlaniránytűvel lehet eligazodni! A tejesember, jobban mondva a hentes fejébe szeget ütött valami a tegnap esti előadáson: vajon azok a tejfehér, vagyis szalmaszőke és hófehér bűrű angyalok nem tudnának isteni sajtot készíteni a lakosságnak? Hogy lakjon jól a nép az angyali termékekből, mint a templomi áldozáskor! És azon mind agyalt a hentes, hogyan lehetne ebből meggazdagodni, és nem feltéltenül a saját zsebére gondolt, hanem a nemzetére is. Nem kenyeret és cirkuszt, hanem angyalt és cirkuszt, és csak így tovább! A takarítónőnek nem volt semmi ötlete: teljesen üres volt az agya. Korán reggel felmosta a mozi padlóját. Fogalmam sincs róla, miért gyűjtötték oda azt a sok embert, a stadionba, az állatokkal együtt; fogalmam sincs róla, hogy a nagy fejesek miért tartják őket angyaloknak; fogalmam sincs, miért éppen itt történt meg ez a bosszúság; fogalmam sincs. A Szent Haza útjait építő buldózeres azon volt, hogy megtalálja az autópálya-építéshez legmegfelelőbb aszfalt receptjét. De milyen jó, hogy jöttek ezek az angyalok, milyen jó, hogy jöttek! Nincs szükségük utakra, nem szívják egész nap a szurokszagot, de jó annak, aki angyal és nem ember! Ha kezükbe adnának egy buldózert, azt sem tudnák, mihez kezdjenek vele, legyen nekem is legalább ennyi vigaszom! A Botanikus Kert virágkertésze kicserélte a vizet a trópusi növényekkel telt üvegházban, fellazította a messzi földekről hozott talajt és homokot. Milyen jól jönne itt nekünk néhány angyal a Botanikus Kertben. Amolyan szent és értelmes majmok lennének, és elláthatnának minket mindenféle tanáccsal. Megengednénk nekik, hogy ugrándozzanak a banánfán, lógjanak a függőágyban, és azt csináljanak a pálmafák között, amit csak akarnak. Csak bírják a meleget és a magas páratartalmat. Mert ezt nemigen tudjuk az angyalokról: hogy bírják-e az ilyesmit vagy sem. Nem tudom, milyen tanácsot kérnék tőle, de jól jönne nekem egy angyal. A Vízügyi Minisztérium főkönyvelője figyelmesen összeadta és kivonta a folyó havi számokat: ennyi vizet fogyasztott a lakosság, ennyi pénz, ennyi veszteség, ennyi kintlevőség. Aztán hirtelen, az egyik számítás kellős közepén eszébe jutott az Angyaljárás. A hatóságok mekkora pazarlása! Mennyi hiábavaló pazarlás! Miközben rohamosan fogy a víz a földön, a hatóságok tétlenül nézik és ostobaságokkal foglalkoznak! Angyalok, hallj oda, még hogy angyalok! Pfúj! Pedig csak a víz számít igazán, és a levegő, amit beszívunk. Annyi és semmi más. A víz, a víz és megint csak a víz. A Városi Lakosságnyilvántartó Hivatal tintanyalója halálra unta magát: a tegnap esti angyalok, ha feltűnnének errefelé, engem is szórakoztatnának egy kicsit. Gyerünk, ha abbul vagytok, angyalok, mutassátok magatokat, gyerünk, bújjatok elő! Halálra unom magam, nincs egy cseppnyi életkedvem sem. És még azt sem tudom, mihez kezdenék az angyalokkal, ha mégis megjelennének: vezessem be őket a lakossági nyilvántartásba vagy sem? Az államelnök izompacsirta testőrét, mindegyik testőr közül a legkiválóbbat nem hagyta nyugodni egy gondolat: az Elnöknek sokkal nagyobb szüksége van egy védőangyalra, mint testőrre? Mi van, ha teljesen fölösleges vagyok? Ha azok az angyalok valódiak és elevenek, azt jelenti, hogy a testőrszakma a legnagyobb átverés és ostobaság! Elnök úr, szeretném beadni a felmondásom: ez járt az izompacsirta fejében, de egy szót sem szólt. Az Újgazdagok Privát Kórházában gyakorlatozó pszichiáter (UPK) feltette magának a kérdést: azokat a lakosokat, akik a három angyalban hisznek, nem kellene-e beutalni a Kórházba, vagy legalább nyugtatókkal kezelni, legalábbis egy ideig. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az angyaloknak nincs joguk a létezéshez: de az elektrosokk jótékony hatású lehet egy hasonló esetben, amikor csoportos képzelődések tanúi vagyunk. Akárcsak az egyénileg képzelgők számára is. Maga a hatóság kellene alkalmazzon egy sokkterápia-szerűséget, hogy kirázza a fejükből ezeket a bogarakat. Hát igen. A metropoliszi labdarúgócsapat tulajdonosa mélyen gondolataiba merült és állát tenyerébe támasztotta: gyerekkorom óta hiszek az angyalokban, de soha sem hittem volna, hogy előttem is megjelenhetnek valaha. És nemcsak nekem, hanem mindenkinek. Éppen ezért, lehet, hogy a három idegen mégsem angyal. Hanem valami egyéb, fene tudja, mi. Ellenben elismerem, hogy szükségem lenne egy hasonló fajra az ügyleteimben: megegyeznék velük, hogy csapjanak lármát a pályán, és térítsék el a labdát, hányjanak cigánykereket. Csakhogy nincs nekik való csalétkem: az angyalok nem vágynak se nőkre, se italra, se pénzre. Senki sem tudja, mire vágynak és milyen vágyaik vannak. Az egyik népszerű negyed postása válla közé húzta a fejét, hátára vette óriási táskáját, és elnyűtt arccal tette fel a kérdést: mihez fogna, ha az angyaloknak címzett levél kerülne a kezébe. Vagy ha az angyalok levelet küldenének a metropoliszi vagy a negyedbeli lakosoknak. Tulajdonképpen rokonságban állok velük, mert az angyalok is postások. Vagyis hírvivők, legalább ennyit én is tanultam a templomban. Nagyrabecsült olvasó, természetesen sok más metropoliszi kategóriába tartozó embert fel tudnék ezen a színpadon vonultatni, de itt megállok, mert elég volt ennyi.

KARÁCSONYI NOÉMI fordítása

Ruxandra Cesereanu (1963, Kolozsvár), költő, író, egyetemi oktató. Számos vers-, próza-, esszé- és tanulmánykötet szerzője. Magyar nyelven két könyve jelent meg: Keresztesasszony (Koinónia, 2007) és Utóférfiak (Jelenkor, 2009). Műveit többek között angol, bolgár és olasz nyelvre fordították. Angelus című regénye 2021 őszén jelenik meg magyar fordításban a Napkút Kiadó gondozásában.