amikor el akartam adni

Matei Toșa munkája

és mondjam csak, ha már úgyis beszélgetünk:

ezeket a szép szelfiket itt, ezeket

a telefonommal készítettem?

olx.ro, kép nincs, csak keresztnév.

hívjuk most bogdinak.

anyám azt mondta, ne tartogassak fölöslegesen semmit,

se elektronikát, se másokat:

előbb vagy utóbb pofára esel a kábelek közt.

csak keveset alkudozom,

két éve használom a telefont.

apám szerint nem szabad túl olcsón üzletelni,

inkább várjak türelmesen.

nem loptam, dobozom is van, magyarázom,

úgy tesz, mintha jobban értene hozzá,

kötekedik, rámenős.

ugyan miért adom el, ha még használható,

biztos felnyitottam már,

összekuszáltam a rendszerét,

kihasználtam rendesen.

megbeszéljük, mikor találkozunk bogdival.

bogdi igazából gergő,

egymásba nőtt blokkok közé kísér.

nem neki kell a telefon, meséli bogdi, aki gergő,

mutatja, merre menjek tovább, hogy megtaláljam istit,

majd visszamegy az egyik blokkba.

vigyázzak magamra, mondja,

majd beszélünk még, mondja,

pedig szóltam, hogy

nincs több eladó telefonom.

te vagy isti, kérdezem az első férfitól,

aki az utamba kerül,

erre egy másik kinéz a motorháztető mögül és egy

harmadik mászik ki a dacia alól.

a legkoszosabb isti,

kezet fogunk, mint az üzletemberek,

megmutatom neki a telefont,

isti a munkanadrágjába törli a kezét.

bekapcsolom előttük,

jelszó nincs.

simogatós-e, kérdezi gergő –

a csaj vagy a telefon,

kontrázik a másik kettő,

nevetünk mind, csak én nem –

én nem

magyarázkodom,

hogy miért adom el a telefont,

isti pedig nem alkudozik – egyből kifizeti.

kevesebbért is nála hagynám,

csak hogy ne lássam többé.

és csak hogy tudja,

telefonokat árulok, mást nem,

suttogom, ahogy isti barátai végignéznek rajtam,

én pedig megpróbálok kitalálni

a blokkok közül

valami

jó mentséget arra, miért reszketek,

amikor most kerestem száz lejt

a régi telefonomon.

Mărcuțiu-Rácz Dóra 1996-ban született Nagyváradon. Jelenleg a kolozsvári BBTE magyar–angol szakos hallgatója. 2017-ben jelent meg első kötete Macska van az úton címmel.