A Wall Street és Velence

Vannak olyan filmek, amelyek hosszan sodorják a nézőt, aki szinte magatehetetlenül bámulja a cselekményt, saját kérdésfeltevéseibe némulva. Majd az utolsó öt perc rázúdítja a katarzist, és megérti, miért kellett belebonyolódni egy ilyen történetbe.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása, A velencei kalmár Tompa Gábor rendezésében, az első és záró hét percében ad magyarázatot a színes, flitteres jelenetekre és írja fölül a nézői élményt.

Wall Street.

Az amerikai filmeknek hála mára kevés olyan emberrel találkozunk a nyugati kultúrában, akinek ne lenne fogalma arról, mit is jelent. Szándékosan használok filmes példákat, hiszen az előadás sem takarékoskodik a hollywoodi képekkel. Például: a pénzhajhászásban állattá váló férfiak, a dúsgazdag, high life-ban dőzsölő nők és az őket kiszolgáló és imitáló személyzet. A színpad mindent igyekszik megmutatni, ami csak belefér egy ilyen világba. A klubzene, rikító díszletelemek, harsány jelmezek és a stand up comedy jól megférnek a commedia dell’arte elemeivel. Sőt, kiegészítik egymást, hiszen a gazdagság utáni vágy, a képmutatás és az e köré szerveződő komikum nem veszítettek Shakespeare óta népszerűségükből.

Imázs.

A képi tobzódást magunk mögött hagyva, láthatjuk, ki hogyan simul bele e világba. A színészi játék is a felmutatott imázs mechanizmusát követi, a lélektaniság ugyanis nem fér bele, hiszen nem biznisz értékű. A szexuális túlfűtöttség, a giccs és a poéngyár valójában egy nagyon szigorú és lezárt mozgásteret képez, hiszen mindenkinek megvan a szerepe és a meghatározott, kiszámított cselekvési közege. Miért? Aki nem alkalmazkodik, az kivettetik a paradicsomból.
A közhelyek puffogtatása után pedig elérkezünk ahhoz a néhány karakterhez és jelenethez, amelyek lerázzák magukról a buli­hangulatot.

Jelenet az előadásból. Előtérben a címszereplő Bogdán Zsolt. Fotó: Biró István

Shylock.

Ő az egyik legkönnyebben démonizálható. Görcsös anyagiasság, álszentség, vérszomj és bosszú. Sokkal könnyebb a jóléti társadalmakban vele azonosítani a gonoszt, hiszen már nem is annyira szomatikus tapasztalat a rossz, hanem érzelmi, intellektuális és főleg virtuális. Az emberi manipuláció és aljasság a média és a virtuális valóság tereit hódítja meg, és ezeken keresztül válik befolyássá.
Az alkotók viszont nem esnek abba a csapdába, hogy Shylockot (Bogdán Zsolt) tegyék a főbűnössé, sőt, túllépnek ezen. Megszűnik jó és rossz, résztvevők vannak. Mindenki tag és bűnrészes, nincsenek szintek és fokozatok. A keresztény-zsidó kettősség pedig nagyon is összeérni látszik, hiszen az álérzelmek közül néhány valódi is felszínre kerül.

Bosszú.

A hitvallások szlogenné és álcává lesznek, és egyértelműen egymás hibáztatása, megfizettetése válik élet-halál kérdésévé. Shylock egész létének harca sűrűsödik ebbe az érzelembe, hiszen folyamatosan igazolnia kell emberi mivoltát, értékeit. Mindent kész feladni ezért, hiszen Jessica elvesztése (Imre Éva) és becsülete porba tiprása után nincs mit vesztenie, a gyilkosságtól sem riad vissza. Ugyanakkor a másik oldal részéről, a sorozatos, démonizált zsidózásban sincs semmi, valódi keresztényi. A legsokkolóbb jelenet Shylock megkeresztelése. A megszentelt, beavatási rítus altesti poénná, vizelési jelenetté válik, amely inkább szól a végrehajtókról, mint az elszenvedőről.
Shylock karaktere és lelki felépítése nyújt leginkább belátást abba, mennyire nehéz valójában ítélkezni. Minden tulajdonsága ellenére ő ragaszkodik egyedül valamilyen ősi igazsághoz, amely fénysugárként szivárog az előadásba. Ezt a ragaszkodást pedig Jessica, a lánya örökli meg.

Hagyaték.

Két vagyon köré szövődik a cselekmény és mindkét esetben fiatal nők az örökösök. Apáról száll lányára a hagyaték egy olyan világban, ahol hiányzik az anya. A Dávid-csillag egyik magyarázata a női és férfi ősi jelképének egybeforrása, kiegészítése. E családi struktúrákból hiányzik a női attribútum, hiszen az atya örökíti tovább mindazt, amit képvisel. Portia (Györgyjakab Enikő) egy végrendelet rabja, amelynek záloga a korlátlan jólét és hatalom, amelynek feltételeit a saját boldogsága ellenére sem szegné meg. Jessica apja pénzével szökik meg és azzal keresi a boldogulást. De nem csak anyagiakról van szó, hanem az abba csomagolt gondoskodásról. Sokáig ez jelentette az atyai gondoskodást: jólét, anyagi biztonság, státusz. Portia férje sem lehet akárki, feltételeket kell teljesítenie a jövendőbelinek, amely túlmutat a pénzen, halovány igyekezetet mutat egy valódi, érzelmeken alapuló szövetség lértehozására. Mi jut Jessicának?

Hit.

Hitrendszerek sokaságában élünk. Minden viszonyítás kérdése, önmegvalósítás, öndefiníció, szelfik. Minden vallás egyszerre csalódást és megváltást kínál és nehéz eligazodni a percepciók prizmájában. Antonio (Viola Gábor) átszellemülten hirdeti, hogy ő barátjáért áldozattá válik, vérét adja. A vérszomjas zsidó és az áldozati bárány képén csupán az ejt foltot, hogy Antonio az utolsó pillanatban megfutamodik, előtör belőle az ösztön, a túlélési, és keresztény barátainak kell lefogniuk és kés alá tartaniuk. A törvény szava dönt, a leírt ígéret öl. Persze itt is közbelép a viszonyítás, a magyarázat, az értelmezések prizmája, amely életet ment. A jog egyszerre öl és megszabadít. A gyalázatos keresztelés után Shylock pedig mindent elfogad, hiszen vesztes. Gratiano (Szűcs Ervin) viszont még a kötelet is dicsőbb végkifejletnek tekinti ahhoz az anyagi és erkölcsi veszteséghez képest, amelyet a zsidó elszenved. Ha jobban megfigyeljük, sokkal mélyebb üzenet szól innen. Hiába erőszakolják kereszténnyé, akarják földönfutóvá tenni, ő visszahelyezi a kipát fejére, mert az életet mint ajándékot és a hit megtartó erejét nem lehet csak úgy elvenni. A megénekelt Adonai szövetsége egy életre szól és nincsen erő, amely ezt megsemmisítené.
Jessica is ezt éli át a happy endnek ítélt bulihangulatban. Egy emlék, egy érzés, a gyermekkor biztonsága. Amikor a világ még nem zökkent ki és amikor újra harmónia ölel körül. A hideg felületességben az otthon. Itt találkozik az előadás és a zűrzavar értelmet nyer. Vajon ebben a zajban képesek vagyunk megtalálni az értéket? A folyamatosan kitolt ingerküszöbünkbe belefér az egészséges határok megtalálása? Ez az erős, két és fél órás kontraszt-intermezzo két dallamba szőtt momentumra mutat rá. Rövid, de annál erősebb jelenet, ahogy a gyermek öntudatra ébred és emlékezni kezd arra, hogy milyen is hazaérni.


Kolozsvári Állami Magyar Színház. William Shakespeare: A velencei kalmár.Rendezte: Tompa Gábor. Szereplők: Bogdán Zsolt, Bodolai Balázs, Szűcs Ervin, Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Árus Péter, Viola Gábor, Imre Éva, Györgyjakab Enikő, Vindis Andrea, Albert Csilla, Fogarasi Alpár, Marosán Csaba, Orbán Attila, Laczkó Vass Róbert, Váta Loránd, Sinkó Ferenc, Paco Alfonsín , Dimény Áron, Kántor Melinda, Platz János. Élőzene: Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Szűcs Ervin; díszlet- és jelmeztervező: Dragoș Buhagiar; dramaturg: Visky András; rendezőasszisztens: Nagy Botond, Veres Emőke; video: Rancz András; fényterv: Erőss László; a jelmeztervező asszisztense: Bocskai Gyopár; színpadi mozgás: Györgyjakab Enikő, Paco Alfonsín; ügyelő: Veres Emőke, Zongor Réka.