A száműzött (I. rész)

Fazakas Barna: Tejút II.
Hosszú ideig éltem a tévhitben, hogy megbecsült politikusként végzem a dolgomat, teljesítem a rám bízott feladatot. Önteltségem figyelmetlenné tett, ellenfeleim egyetlen nap alatt döntötték meg a hatalmamat; ellentétes érdekek, ravasz kérések, teljesítetlen ígéretek okozták vesztemet. A vörös bársonyszék váratlanul cserélődött deszkából ácsolt durva padra. Ellenségeim előbb házi őrizetbe kényszerítettek, majd egy távoli tanya épületébe telepítettek. Elévülhetetlen bűnökkel vádoltak, állítólag cáfolhatatlan bizonyítékok álltak a rendelkezésükre. Határozott választ kellett adnom a kihívásra; romos erőd falai közül szerveztem meg az ellenállást. Befolyásos üzletemberek, neves kereskedők, tekintélyes katonatisztek fogadtak hűséget, biztosítottak támogatásukról; titokban folytak a tárgyalások, lovas futárok közvetítették a kódolt üzeneteket, szakemberek sokasága elemezte az egymásnak ellentmondó híreket.
Külföldi szövetségeseket mozgósítva szerettem volna helyreállítani a megtépázott bizalmat; kellemes hírek érkeztek a határon túli üzletfelektől, feltétlen hűségről biztosítottak az egykori társak. Ismerőseim kitartásra buzdítottak, egymás szavába vágva helyeselték ötleteimet, hadarva bizonygatták, hogy bármikor bekövetkezhet a kedvező fordulat. Türelmetlenül latolgattam esélyeimet, a halvány utalásból is lehetőségeimre következtettem; tele voltam hittel, reménykedve képzelegtem a győzelemről; eszelős elszántsággal szőttem terveimet, órám számlapját fürkészve elmélkedtem a siker valószínűségén.
Suttogott szó, rejtett mozdulat, zavarodott pillantás ébresztett bennem gyanút, halk neszek hatására kezdtem kétkedni. Sajnos későn derült ki, hogy áruló férkőzött a sorainkba; ellenségeink a titkosított tervekről is tudomást szereztek, ismerték szándékainkat, hatékonyan hárították támadásainkat. Kiszolgáltatottságunk miatt egyetlen elképzelésünk sem járt sikerrel, fokozatosan mélyült körülöttünk a válság.
Az igazsághoz tartozik, hogy valamennyien érzékeltük a hanyatlás jeleit; került bennünket a szerencse, a múló idő is ellenünk dolgozott. Esélyeinket latolgatva kénytelenek voltunk elismerni, hogy szövetségeseinknek sem érdeke egy elhúzódó válság, pontosan tudtuk, hogy a kereskedőcsaládok és pénzügyi körök békés átmenetre törekszenek.
Észrevétlenül kezdett foglalkoztatni a feleslegesség gondolata, tényként fogadtam el a felismerést, hogy nélkülem is működnek a dolgok, többé nincs szükség rám, nem vagyok nélkülözhetetlen eleme a gépezetnek. Önként azonosultam a kudarc fogalmával, távoli ábrándnak tűnt a siker, a rangomhoz méltó befejezés. Váratlanul omlott össze az ellenállás; hajnalban katonák ébresztettek, pecsétes parancsra hivatkozva, szótlanul csomagolták össze szerény holmimat, majd egy lakatlan szigetre telepítettek.
Letartóztatásom óta egy kopár sziklán tengetem az életemet. Valahol a mélyben morajlik a tenger, tekintetem kíváncsian kutatja a távoli partokat. Hetente jön egy csónak, fegyveres katonák élelmet és ivóvizet hoznak. Havonta orvos is érkezik a szállítmánnyal, tüzetesen megvizsgál, erősítő gyógyszereket hagy a korhadt deszkákból ácsolt asztalon. Barátságosan viselkedik, lehetőségeihez képest becsületesen teljesíti kötelességét.
Egyhangúan múlik az idő a sziklán, ég és tenger végtelensége között létezem. Egyik nap tökéletesen hasonlít a másikra, semmi nem különbözteti meg őket, legfeljebb az időjárás szeszélyei hoznak némi változatosságot. Állandó merengésben múlnak a pillanataim, ebben a lebegő állapotban, csak a parti őrség élelmet szállító csónakja jelent változást; amikor a sötét folt felsejlik a lapos hullámhátakon, mintha felszínes álomból riadnék.
A tenger mérhetetlen távlatait fürkészem, képtelen vagyok betelni az elém táruló látvánnyal. Gomolygó felhők tükröződnek a vízen, szélben dagadó vitorlák tűnnek fel a távolban, a feszülő vásznak vakítóan fehérlenek a ferde sugarakban; karcsú törzsű hajók hullámokból hasított fodrot húznak maguk után. A déli verőfényben elpihennek a szikla állatai, hasadékokban várakoznak a sirályok, üregek mélyén rejtőznek a halak és a csillanó páncélú rákok; még a hullámverés is elcsendesedik, halk csobbanás teszi zavartalanná a nyugalmat.
Lomha ernyedtség vesz erőt rajtam, fáradt tagjaim a falak közé kényszerítenek, csontjaim a pihenés elkerülhetetlenségére figyelmeztetnek; a fájdalmak enyhülésében bízva húzódom árnyékos zugba. Hűvös szobám mélyén minden kívánságom teljesül. Kellemes körülmények között, a tökéletesség feltételein merengek, hasznos dolgok tartósságán, részletek maradandóságán elmélkedem. A tenger morajlását hallgatva időtlenségről képzelgek, szeretném, hogy soha ne érjenek véget a délután álmos pillanatai. Kedvelem a magánynak ezt a békés fajtáját, néha még hálás is vagyok ellenségeimnek, hogy a szigetre zárva szabadítottak meg a hatalommal járó felelősségtől.
Verőfényes délelőttökön a sziklahasadékban költő sirályokkal barátkozom, ételmaradékkal, száraz kenyérhéjjal szelídítem őket; fehér tollak kavarognak körülöttem, lebegés közben lágyan érintik az arcomat, súrolják a vállamat. Apálykor észrevétlenül húzódik vissza a lapos homokzátonyokról a víz, hullámhajlatok ragyognak a ferde fénypászmákban. Párafelhőbe burkolózva csábít a felforrósodott föveny, ruháimat szétdobálva szeretnék megmártózni az eldugott öblöcskék langyos vizében.
Ígéretes reggeleken eldugott partszakaszra merészkedem, csigákat és gyöngyházfényű kagylókat gyűjtök, amelyek a visszahúzódó hullámok után maradnak a hínársávos iszapban. Éjszaka, a holdvilág fényénél halászok a sekély öbölben. A sziklák között nyüzsög a sok hal, elég, ha egy lyukas vödröt merítek a fehéren habzó vízbe. Parázson sütöm a kifogott zsákmányt, rejtett sziklaüregekből gyűjtöm a tengeri sót. Mennyei ízekkel ismerkedem, finomabb falatokhoz a legdivatosabb fővárosi éttermekben sem volt szerencsém. A sziklán kevés a tüzelő, alázatos szavakkal kérem meg az őröket, hogy hozzanak néhány fahasábot. Legközelebb hatalmas tuskókat dobálnak a fövenyre, ráadásként egy éles baltával is megajándékoznak, kedvemre hasogathatom az odvas göböket. A parton vágom fel a korhadt törzseket, száraz üregekben tárolom a felaprított tűzrevalót.
Csenevész bokrok nőnek a sziget déli lejtőin, hosszú szárú fű hajladozik a vízmosások oldalaiban. Észrevétlenül közeledik a dagály, az emelkedő víz fokozatosan önti el a lapos homokzátonyokat, rikácsoló madárrajok laza felhőkként lebegnek a parti sziklák fölött. Erdővel borított szigetcsoportok sötétlenek a távolban, rétegződő köd lebeg a fák fölött. A zöld sávok látványa bőségesen kárpótolt a szikla sivársága miatt. Szirtfal tompa ragyogásában, áttetsző felhőfoszlányok alakzataiban gyönyörködöm.
Lapos kövön ülve sűrű erdőt képzelek magam elé, fáit futónövények fonják áthatolhatatlan szövevénnyé, ami tengerként hullámzik, ha megélénkül a szél. Sűrű nádas húzódik a zöld boltozat alatt, halálos veszedelmet rejtenek a hajlatok; óriáskígyók csüngenek a liánok között, az álmos mocsarak tele vannak krokodilokkal, vérengző szúnyograjok rejtőznek a hatalmas levelek között, a legkisebb mozgásra is csapatosan támadnak. Viszolyogva gondolok a trópusi erdő csapdáira, álnok veszélyeire. Üdítően hat a felismerés, hogy távoli sziget biztonságában álmodozom a fenyegetésekről, fényárban fürödve idézem a félelmetes eseményeket. A tenger egyszerre választ el és véd meg, a szikla kopársága óv a burjánzó élet veszedelmeitől. Mosolyt csal arcomra a gondolat, hogy ellenségeimnek arra a másik szigetre kellett volna száműzniük. A kegyetlen körülmények között egyetlen hétig se bírtam volna. Könnyen megtörténhet, hogy a végén még hálával gondolok a hivatalos szervek embertelen bánásmódjára.