.svg)
1956-ban mi nem csináltunk semmit, de szerettünk volna. A mondat Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi lelkésztől származik, és minden erdélyi magyar panaszfalra fel kellene írni. Nem csak azért, mert ő és a többiek leülték a maguk éveit ezért a semmiért, hanem azért, hogy el ne felejtsük: volt egyszer valami. Ma már alig tudjuk. De szeretünk úgy tenni, mintha tudnánk vagy tudnók. Kedvenc falumban 1954-ben egy fiatalember kidobja a rádiót a kultúrház ajtaján. A magyar válogatott éppen a harmadik gólt kapja a németektől. A fiatalembert garázdaságért előállítják. Ha indulatos cselekedetét 1956. november 11-én hajtaná végre, vagy pár nappal korábban, halálra is ítélhették volna. A kultúrházban akkor már nem volt rádió, nem történt semmi, nem gyűltek össze az emberek, nem sodortak cigarettát, nem pöktek a tenyerükbe. De ha lett volna rádió, és az emberek hallják Nagy Imre beszédét, ha megállnak, amíg az Egy mondat a zsarnokságról elhangzik, ha kiegyenesednek, amikor a Himnusz... Nem volt rádió, az emberek nem hallották, nem egyenesedtek ki, nem sodortak akkor és úgy cigarettát, nem pöktek a tenyerükbe. Akiről viszont a hatóság azt gondolta, hogy akár egyenes, rádió, pökés, cigaretta, azt elvitték. Az leülte. Ha meglőtték, azóta fekszik. Sokat gyötörtem azzal a felnőtteket, hogy mi történt 1956-ban? A legérdekesebb válasz, hogy nem tudtuk, mert két évvel korábban kidobta valaki a rádiót a kultúrházból az utca közepére. Vele ment-e az ablak is, ma már mindegy. Puskás Öcsi viszont nem jött haza. Mármint oda nem jött, mert ide nem is jöhetett, itt nem az volt, ahogy most sem az. Itt Románia volt akkor is, ez nem a haza. Nagy Imrét viszont idehozták, nem nekünk, csak úgy, vissza is vitték – akasztani. Mi nem csináltunk semmit, mert nem is csinálhattunk. Voltak, akik leülték a semmit, voltak, akik letagadták. Mind hősök voltunk. Utólag mind hősök leszünk, a diktátorok pedig nyugodtan fordulhatnak át a másik oldalukra, ha rajtunk múlik. De nem rajtunk múlik, nem a rádión, nem is Puskás Öcsin. Ez a semmi. Ez a haza. Nem azért jön el valami hozzánk, mert készültünk rá, de ha nem készülünk, sosem fog eljönni.
