A líra kiszabadulása Egyiptomból

Bodor Emese versei kapcsán talán nem is az a legnagyobb kérdés, hogy hányszor lehet elmesélni ugyanazt a történetet, hanem hogy minden történet elmesélése során hány meg hány történet marad ki ugyanabból a történetből. Ezek elmesélésére tesz kísérletet a ma kézbe kapott versválogatás. Betsabé, Dávid, Miriám, Debóra, Sisera, Márta, Mária, Lázár, Gorbacsov; karakterek, világok, korok, rendszerek és konfliktusok egymásmellettiségével leplezi le azok időtlenségét, és ezáltal aktualitását is. De vajon mi maradna az ószövetségi háttér nélkül ezekben a szövegekben, egyáltalán puszta háttér-e itt az Ószövetség?

Ezzel játszik ez a szöveguniverzum, amelynek a világépítés és atmoszférateremtés az egyik fő erőssége, és nem azért, mert létező, mondhatni eleve felépített világokból építkezik, hanem az ezen világokon belül megteremtett horizontok távlatai miatt. Verseinek megszólalása erős, szájbarágás nélkül képes állást foglalni a dolgok perspektivikussága mellett, mindössze azzal az apró gesztussal, hogy olyan perspektívákba helyezkednek bele és olyanokból mozdítanak ki, amelyek eleve lehetetlenné teszik a dolgok mi vs. ők kategóriáira történő leosztását, amelyek a jók vs. rosszak dichotómiájára építve banálisan leegyszerűsítenék a másik emberhez való viszonyulást. Megszólítja a hóhért, vád nélkül beszél ahhoz, akinek hatalma van parancsolni, sőt, kénytelen parancsolni, de képtelen rá, mert belefáradt a hatalmába, és épp itt válik paradox módon hatalom nélküli ellenfelének kiszolgáltatottjává. Mert nem mondhatja ki, amit állítani akar. Így nemcsak az ő, hanem a versek vállalása is a parancsot könyörgéssé, a menekülést pedig egyáltalán lehetővé tenni.

A ma olvasott szövegek világa homogén és koherens, már-már kész ciklusba rendeződnek, és a bennük megszólalókkal ellentétben ezek a szövegek nem dadognak. Ettől függetlenül persze felvetődik a kérdés, hogy miről hallgat Bodor Emese. Mi az a tiszta és szégyentelen tartalom, aminek kimondása helyett szövegei Kánaán fekete földjéről kezdenek beszélni? Mi mondható el Izraelről egy erkélyről?

Igazat mond – ez kétségtelen, de meddig lehet a nyelv kudarcáról beszélni anélkül, hogy belefulladnánk?

Péter Blanka vitaindítója a 27. Bréda Ferenc Irodalmi Körön hangzott el.

‍