.svg)
A Marianum legkisebb szobájának legpókhálósabb sarkában hosszú évek óta bujkál egy különös szerzet: a lantszarvú rén. Nem bölcsészetükbe betegedett állatkínzók áldozata, dehogy, csupán szórakozott betűmunkás-képhanyagolóké.
A képkeret nem túl széles, inkább mélynek, meredeken mélyülőnek mondanám, hogy a ránéző szinte beleszédül, mint valami szögletes, keskeny, homályos kútba. A kút mélyén pedig épphogy csak felsejlik a (nem itthonos-hunormagorosan, hanem otthonos-északködösen) csodás szarvas hajszálvékony sziluettje. Szarván, azaz inkább szarva helyén, agancsául egy kantelét hord, öthúros finn lantot, amiről tudvalevő, hogy a szerény adottságokkal megáldott emberi fülön kívül a nagy természet mindenféle fajta hallókáinak elvarázsolására képes.
A félig állat, félig hangszer hibridlény Györkös Mányi Albert metszetén több mint harmincéves, lassan negyvenhez közelít, halad, gázol az idő deres aljnövényzetében, pedig láthatólag nem megy sehová, ott ágaskodik, ágasbogaskodik a mindenkori finn lektor sokakkal közös irodájának sarkában az 1985-ös kolozsvári kiállítás óta, amelynek plakátszarvasa lehetett. Ez a Kalevalával határos festői képzelet mezeiről szalasztott lélekállat alighanem nagy titkok tudója. A külső-belső elsötétedés időszakától a nyolcvanas éveket lezáró, megtáltosodással kecsegtető fordulatig, a finn lektorátus köré szerveződő finn szak elindulásáig, a diákok és reménybeli fordítók első-második-sokadik (szerteszét)rajzásáig, közben a finnugrista hagyományok lassú leépüléséig, a könyvszekrények egyes polcaira egyre vastagabban rakódni készülő por táncáig a reggelente szinte vízszintesen beszánkázó napsugarakban… sok színes és színtelen, hangos és hangtalan eseményt kísért nyomon onnan a sarokból fél szemmel. A másik, számunkra láthatatlan, túloldali szemével talán a sűrű, fekete tuonelai folyón túlra költözötteket kíséri: Eira Penttinent, (Cs.) Gyimesi Évát és a többi árny előtt bolyongó saját alkotóját.
