A keleti kereszténység hangjai – „magyarul”

Jevgenyij Nyesztyerenkóval, a King’s Singersszel, az Amadinda Ütőegyüttessel, Palya Beával, Nektaria Karantzival, Keller Andrással, a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekarral és még sok neves zenésszel működik együtt világszerte a Szent Efrém férfikar. Rangját azok a nemzetközi fesztiválok is jelzik, amelyekre a Bubnó Tamás vezette férfiak rendszeres meghívást kapnak.
Hogy kolozsvári fellépésükről mégis csak a legszerencsésebbek szerezhettek tudomást, az leginkább arra nézve kedvezőtlen „adat”, mi is számít fontosnak bizonyos fesztiválszervezők értékrendjében: az-e, hogy minél szélesebb merítésben kínálják az első osztályú zenét, vagy pedig az, hogy remekbe szabott fotókkal és pontosan kiállított bizonylatokkal tudjanak majd elszámolni a támogatásul kapott összegek – nem utolsósorban fesztiválszervezői tiszteletdíjuk – fejében. Tény, hogy a törökvágási református templomban háromszor több kolozsvári is tartós lelki-esztétikai ajándékot kaphatott volna, bárha a koncert hangulata még így is felizzott. De ez kizárólag az énekesek érdeme.
Egy budapesti görögkatolikus vegyes­karból jegecesedett ki a Szent Efrém férfikar 2002-ben. A Liszt-díjas és a Magyarország Érdemes Művésze címmel is kitüntetett, nagy tudású karnagy-muzikológus, Bubnó Tamás persze, ahol csak teheti, azt is elmeséli, hogy a kezdeti vegyeskarból többnyire szülés miatt kifogyatkozott hölgyek csak az egyik tényezőt jelentették az egyneműsödés útján. A másik jelentős ok az volt, hogy egy Kárpátalján tett útja során Bubnó rátalált az Aranyszájú Szent János (Krizosztomosz)-liturgia egy notált példányára, amelynek előadása zenei szempontból nemcsak jó mulatság, de igazi férfimunka is, a szó elsődleges értelmében. Amikor a bizánci rítusú liturgia hangfelvételezését ajánlotta a Hungarotonnál, csak annyicska baj mutatkozott, hogy akkoriban nem volt erre alkalmas liturgikus műveltségű/spiritualitású és énektudású férfikar. A tanácstalan abbamaradással fenyegető tanakodást a hanglemezkiadó akkori vezetője, Hollós Máté azzal mentette meg, hogy felvetette: mi lenne, ha Bubnó maga „állítana elő” megfelelő férfikart. A korábbi vegyeskarban működő, zeneileg jól képzett és a kamarazenélésben is jártas férfiak tehát csakhamar céltudatosan kezdtek karosodni. Szellemiségüket a névválasztás remekül megvilágítja, tudniillik Szír Szent Efrém az egyik legjelentősebb 4. századi irodalmi-teológiai-oktatói nagyság volt, „a Szentlélek hárfája” – ahogy kortársai nevezték –, hatása így csakhamar messze túlterjedt Damaszkusz és Edessza körzetén. Így hát – amint a férfikar önismertetésében olvashatjuk – a Szent Efrém „fő célja a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, a bizánci zene szépségének és misztériumának megismertetése elsősorban a magyar, valamint az európai közönséggel. Ugyancsak nagy hangsúlyt helyez az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti) ápolására.” A kolozsvári közönséget persze a mély, igazán lélekbe markoló szláv és bizánci liturgikus tételek vagy a pezsgő derűvel megszólaltatott népdalfeldolgozások mellett a világ egyéb tájai és kultúrái is megérinthették. A szentefrémesek tudniillik hindi, sőt dél-afrikai dallamokat is megszólaltattak a Makovecz tervezte református templom tetőgerincei alatt.
Vannak korális kamaraegyüttesek, amelyek az intonáció perfekcio­nizmu­sá­val hengerelnek le. Más együttesek a hangmérnöki tudatosság és kiszámítottság felsőfokán bánnak a dinamikával, a szólamok és harmóniák illesztésével. Ismét mások az előadásmód eklektikájával lepnek meg: modern vagy épp posztmodern kevercsét adják a stílusoknak, olykor egyenesen a meghökkentésre hajtva. Ha a Szent Efrém férfikar hangzássajátosságát keressük, sem a túlcsiszolt precizitást, sem az effektus-érdekűséget nem találjuk. Ami énekművészetük sava-borsa, az a jól ismert anyag éneklésének őszinteségében rejlik. Úgy tűnik, az emberi hang esetlegessége is „benne van a pakliban”, ugyanakkor az érzelmi-indulati-hangulatbeli hitelességet kétféle lélekre bízzák: egyfelől a magukéra, másfelől meg – világnézetileg egyértelmű elkötelezettségben élvén – arra a lélekre is, amely behatja, áthatja, a szó etimologikus közelítésében is in-spirálja megszólalásukat (lásd: Spiritus).
S a hangjaik! Tizenöt éves férfikarként természetesen a kontratenortól a kontrabasszusig mindenük megvan, de az iskolázottság egyikük esetében sem fedi el az egyéniséget, a komoly, pajkos, gyermeki, érett, átszellemült stb. színeket. (Külön érdemes itt megjegyezni, hogy a Szent Efrém két mélybasszusa, Domahidi László és Silló György nélkül talán nagyon nem az volna a Szent Efrém, ami.)
Kérem, keressék hát, ahol s amikor tehetik, az Orientale lumen hangfelvétel-sorozatot, a kortárs magyar kompozíciók felvételeit, gospeljeiket, de még popzenei feldolgozásaikat is; emlékezetes pillanatok lesznek.