A „jó név” becsülete

Bár ifjú éveiben a hegedűre összepontosított, a svájci születésű Ernest Blochban tanárai korán felismerték a komponistai készségeket, így a szakszerű irányítás, sok céltudatos munka és nem kevés tapasztalat árán Bloch később kitörölhetetlen betűkkel írta be magát az egyetemes zeneirodalomba csakúgy, mint a zsidóba. Ez utóbbit azért kell feltétlenül szóvá tennünk, mert Bloch következetesen és teljes szívvel emelte be kompozícióiba a zsidó nép- és vallási gyökerű zene szellemét, lelkületét, motívumait.

Harminchét éves volt, amikor 1917-ben az Egyesült Államokban szerencsét próbált. Eleinte nem nagy sikerrel. Ha nem is az éhkoppal, de egzisztenciája megrendülésével kellett szembenéznie. Már testközelben érezte a fenyegető katasztrófát, amikor egyszerre három jeles karmester – Karl Muck Bostonban, Arthur Bodanzsky New Yorkban és Leopold Stokowski Philadelphiában – koncertműsorra tűzte Trois Poèmes Juifs (Három zsidó költemény: Danse, Rite és Cortege Funebre) című alkotását.

A hármas szám és a háromosztatúság, úgy tűnik, szerencsés utat szabott szerzőnknek. Már az Egyesült Államokban élve munkás napjait, Blochnak a Baal Shem – Három kép a haszid életből című, 1923-ban komponált szvitje az európai zsidó zenei hagyományok egyik legkiemelkedőbb és legkifejezőbb darabjaként került nyilvánosságra – az USA-ban. A hegedűre és zongorára (vagy zenekarra) írt, Bloch édesanyja emlékének ajánlott művet a modern haszidizmus alapítója, a csodarabbi Jiszráél ben Eliezer (kegyességi nevén Baál Sém Tóv = a Jó Hírnév Mestere) szellemisége ihlette.

A haszidizmus a 18. században jött létre spirituális újjászületésként a lengyelországi zsidók körében, majd gyorsan elterjedt Kelet-Európában – megkülönböztetett módon Máramarosban és Szatmárban. A jó név, jó hírnév teológiai súlyú fogalom a judaizmusban – így a haszid szellemiségben is. Fontosságának hosszú, az ószövetségi időkig visszanyúló a története. A Mislei (a Példabeszédek könyve) azt ajánlja: „a jó nevet válasszák a nagy gazdagság helyett”, a Koheletben (a Prédikátor könyve) pedig azt az intést találjuk, hogy a jó név „jobb a drága olajnál”. A Pirkei Avotban (az „atyák”, azaz a rabbik etikai és erkölcsi mondásaiban) a Misna hatvanhárom traktátusa közül a legismertebb Simon rabbi szavait idézi: „Három korona van: a tudás koronája (a Tóra), a papság koronája és a királyság koronája. De a jó hírnév koronája mindegyiket felülmúlja.” Tiszta törekvésű, istenes élete és tanításai folytán Jiszráél ben Eliezer ezt a „mindent felülmúló” jó nevet kapta utódaitól. A haszid lelkiség e fáklyahordozója, a Baál Sém Tóv a későbbiekben egész haszid dinasztiák és intézmények – például bíróságok – vallási-szellemi identitását határozta meg.

Az askenázi és szefárd zsidók hagyományaiból egyaránt merítő haszid liturgia egyik közismert bűnbánati szövegrésze, a Vidui adja Ernest Bloch hegedűszvitje első részének címét és szellemét. A jom kippuri szertartásokban, mintegy kollektív bűnvallásként a zsidók hangosan felsorolják az előző évben maguk és környezetük által elkövetett rossz cselekedeteket vagy a vétkes mulasztásokat. A Bloch-féle Vidui alapgondolata is ez: a bűnbánat. A fennszóval történő, szinte jajveszékelő felsorolást persze a hegedű énekelve teszi retorikussá, a borongós, nyomott hangulatot nem csupán a moll hangnem, hanem számos ereszkedő formula, jellegzetesen sémi dallamalakzat is érzékelteti.

A második tétel, a Nigun (héberül niggun, jiddisül nign) a legismertebb a három közül. Annyira kiemelkedő, egyeduralkodóan szolisztikus és koherens, hogy olykor önmagában is szerepel a koncertprogramokban.¹ Címe általánosságban utal az istentiszteleti dal érzelmi erejére és misztikus hevületére, bár a nign – amely kétségtelenül a leggyakoribb haszid zenei asszociáció – csak egyike a haszidizmus énektípusainak. A niggun amolyan általános héber kifejezés, amely egyszerűen melódiát, dallamot jelent. De elsődleges jelentésén túl egy különleges haszid éneklési formára és stílusra utal: leggyakrabban, bár nem mindig, szöveg nélkül s olyan hangvételben szól ez a közös ének, amelyről azt mondják, hogy érzelmessége folytán meghaladja a szavak kommunikációs képességét (szöveg helyett ezért jószerével láj-láj-lájt vagy áj-áj-ájt énekelnek).

A harmadik és egyben utolsó tétel címe Szimhat Tora: örvendezés a Tórában azon a napon, amely közvetlenül a szukkoti egyhetes bibliai zarándoklatot és annak záró szentnapját követi. A Szimhat Tora a zsidó istentisztelet minden rítusába beépül; a Tóra-tekercseket mind az esti, mind a reggeli istentiszteletek során táncszerű felvonulások (hakkafot) sorozatában viszik körbe a zsinagógában és néha azon kívül is. A haszid hagyományban is igen jelentős örömszertartás – legtöbbször gyermekek bevonásával! – Blochnál a lendületes, felhőtlen és csilingelően élénk E-dúr-tételben ölt testet.

Jegyzet

¹            Nemrég, július 5-én a Nigunt kíséret nélkül adta elő a kolozsvári Deportált Mártírok zsinagógájában Peter Rosenberg kolozsvári születésű, évtizedek óta Németországban élő hegedűművész egy jótékonysági koncert keretében.

‍