A fordított város

A fordított város,
olyan, mint a csupa
seb testen a tiszta folt.

A fordított város,
olyan, mint a tenyér,
ami kezemen kívül van.

A fordított város,
olyan, mint akiért
önként vérzel el

– feleslegesen.

A fordított városnak
nincs létjogosultsága,
és mégis van közepe.

A fordított város
a gyufásdoboz oldala,
amit végighúzol a fejen,

és a fordított város,
olyan, mint a fordítva
szívott cigaretta.

A fordított város
a csókok utáni szünet,
mikor rossz a szád íze,

és a fordított város
a másnaposság az első feles
előtt, mely elmúlik utána.

A fordított város az,
ahova nem jutsz be,
a fordított város a
viszonzott szerelem,
mikor azt kívánod,
bárcsak ne szeretnének.

A fordított város
én vagyok, testtelen
tömeg, melynek falai
legbelül állnak s a
döngetett kapuk csak
egymásba nyílnak.
A fordított város az,
amit Romulus és Remus
akkor alapítana, ha
sziámi ikrek lennének és ha
Káin én Ábel egy vérfertőző
kapcsolatban boldogan élne.

A fordított város egy
fekete szem, melynek
közepén nincs
pontcsillogás és
sosem pislog és
mindig csak zuhan
az álomba, de el
nem éri azt, csak
folyton ráng és
a fordított város
a görcsnek is csak
a szünete – gondolatnyi
csendje csak annak
a városnak van, ami
kifordított: közepén
a hallgatás áll
s körülötte a
néma csodálat jár

– szájról szájra.

A fordított város
az írás, melyet nem
olvasnak és
az élet, melyet
nem élnek,
csak tudnak,
és minden
más, csak
nem a minden,
de így a
semmi sem.

A fordított város van,
a fordított város az
örök terhesség
és nem esemény.

A fordított város meg
nem szólal
és a fordított várost ki
nem fordítják,
mert elnyelné önmagát.

A fordított város létező

és örök,
a fordított város mag
nélküli gyümölcs:
szeplőtlen és bűntelen.

A fordított város
szent
és mégis profán.