A felejtés ára

Az idő múlásával mind távolabb kerül tőlünk a holokauszt, legfiatalabb túlélői is immár 70–80 évesek, és egyre kevesebben vannak. Mint minden történelmi trauma, ez a népirtás is lassan a felejtés szürke régióiba csusszan át, az aktívan felidézhető memóriából az olvasható passzívba. Az idő ilyenfajta kíméletlen múlása veszélyes (mindazonáltal elkerülhetetlen), hiszen az emberiség múltbeli szégyenfoltjai élő szemtanúk hiányában az írás megbízhatatlan regisztereiben elveszítik sorsalakító hatásukat, s a káros ideológiák hívei esélyt kapnak arra, hogy áldozati szerepben tüntessék fel az elkövetőket. Ha alaposabban körülnézünk, a holokauszt kapcsán máris ezzel szembesülünk.
Atom Egoyan örmény származású kanadai rendező egy fiktív túlélő kapcsán dolgozza fel a problémát az Emlékezz!-ben, Benjamin August forgatókönyvéből részben a nyomozati, részben a bosszúfilm és részben a road movie alműfajain keresztül tematizálja a felejtést. A történet fősodrát az agg, de továbbra is nagyszerű Cristopher Plummerre bízza, s az angol színész ezúttal egy demenciás, emlékezet-kihagyásban szenvedő öregurat alakít hibátlanul, aki kételyekkel és félelmekkel telve ugyan, de elindul, hogy végezzen családja auschwitzi hóhérával, miközben minden egyes ébredéskor újra kell tanulnia útrakelésének motivációit. Emlékeztetőnek mindig elől tartja az öregotthonban maradt tolószékes barátja, Max Rosenbaum részletes levelét, amelynek szükségszerű elolvasására Zev egy csuklójegyzettel kötelezi magát, ám mind a levél épségét, mind a filctollal felskiccelt önüzenetet a múlás veszélye fenyegeti. Több rétegen keresztül ható kritikája ez (is) a hanyagul kezelt vagy kérdéses hatású, avagy mélyen szubjektív történetírásnak.

Zev Guttman (a keresztnév héberül farkast, a vezetéknév jiddisül jó embert jelent, ez is egy újabb értelmezési réteg) és Max Rosenbaum az öregotthonban találkoznak. A kiváló memóriával megáldott Max rögtön felismeri az auschwitzi sorstársat, akinek családjával, éppúgy, mint az övével egy bizonyos Otto Wallisch blokkparancsnok végzett, aki aztán Rudy Kurlander álnéven az Egyesült Államokba szökött és ott él vígan. A két öreg bosszút tervez, de mivel Max mozgássérült, Zevre vár a feladat végrehajtása, Zevnek azonban a memóriájával vannak gondjai. Ketten együtt alkotják a feladat végrehajtására képes bosszúállót, akinek négy Rudy Kurlander közül kell kiválasztania azt a bizonyost. Némileg olyan ezen a ponton Egoyan filmje, mint az első Terminátor, ahol a jövőből érkezett gyilkológép a telefonkönyvben található összes Sarah Connor kinyírására vállalkozik annak érdekében, hogy küldetését sikerrel teljesíthesse. Zev tehát vonatra száll, fegyvert vásárol és sorra veszi a lehetséges Kurlandereket. A felfegyverkezés pillanata és majd a felkeresett öregekkel történő szembenézés egyrészt a mesebeli királyfi kalandjára emlékeztetnek, aki apja rozsdás kardját és táltos paripáját magához véve a sárkány/boszorkány/gonosz elpusztítására indul, ám előbb teljesítenie kell a rá váró próbákat, másrészt a második világháború őrült anatómiáját nyújtja, amikor ugyanazzal a névvel fajtiszta árjaként szolgálhatott mint kiskatona valaki a Wehrmachtban, lehetett szakács ugyanott, de várhatta homoszexuális létére a biztos halált valamelyik megsemmisítő táborban.
Három olyan klasszikus egoyani motívum is visszaköszön az Emlékezz!-ben, amelyekért a tengerentúli filmgyártás fősodrából alaposan kilógó rendező műveit szeretik a rajongók. Mindhárom a visszafordíthatatlan idő tragédiájának egyfajta feldolgozási kísérletén kalauzol végig, a gyász fénytelen lelkiállapotában, ahol a végkifejlet nem kecsegtet megoldással, mivel a kiindulópont eleve reménytelen: 1. a hétköznapi hős küzdelme a felejtéssel, az idő függőleges tengelyén, 2. a hétköznapi hős esetlen magánnyomozása a tér vízszintes tengelyén, és 3. a tömeges sorstalanság „becsiszolása” a múltjától erőszakkal megszabadított ember önkéntes küldetésébe. A három motívum és a gyász rendszerint együtt itatja át Egoyan műveit, most sincs másképpen. A rendezőre jellemző lassú sodrú történetvezetést itt egy fokkal még kimértebbnek érezzük, és a minden alkotásában előbb-utóbb felderített mély titokkal együttjáró meglepő fordulatot a végkifejletre időzíti. A dráma súlyos lezárását mintegy előrevetíti Zev és a harmadik, időközben elhunyt Kurlander fia találkozásának jelenete, ahol egy remekül dinamikusan felpörgetett eseménysorral az addig bizonytalan hitelű bosszúvétel aktusához – már úgy értem, ahhoz, hogy Zev képes lenne gyilkolni – immár nem férhet kétség, és a néző eddigi passzív együttérzésének helyére szurkolói izgalom fészkeli be magát. Amikor pedig elcsattan az az egy mondat, amely a megszokott felállást tökéletesen átértékeli, retrospektíve az egész történet és narratíva új értelmet nyer, s a rendezővel egy szinten a csupán ekkor felismert történetbeli bábmester előtt is fejet hajthatunk. A színészválasztásban és -vezetésben itt mindössze részlegesen jeleskedő rendező sajnos a lezáró, szükségtelen jelenettel szinte teljesen elrontja az összképet, de a főhőst alakító Plummer eszményi játéka és a meglepőnél is váratlanabb fordulat sikerrel feledteti a botlásokat.
Egoyan az öregemberek totyogós tempójában kíséri Zevet egyik helyszínről a másikra, s egy párhuzamos szálon a család aggodalmát bontakoztatja ki az eltűnt beteg iránt. Ugyanakkor nem mulaszt el kritikát gyakorolni a kortárs társadalommal szemben sem. A terrorcselekményektől rettegő Egyesült Államokban bárki kézifegyverhez juthat vagy viheti át probléma nélkül a kanadai határon. Zevnek ugyan lejárt az útlevele, és képtelen kitölteni az eléje tett adatlapokat, mégis hatékony revolvert kínál neki az eladó, s a határőr is elnézően viszonyul a szánalmasnak tetsző, de gyilkoló eszközt rejtegető utashoz. Ez úgyszólván a rendszerkritika. Erkölcsi bírálatot a nagyjelenetben kap a ma embere, amikor a rózsaszín pongyolás háziasszonyt nem annyira a múltbeli gyilkolás puszta ténye borítja ki végérvényesen, hanem még kérdez egyet: és hány embert öltél meg, papa? Sokat, hangzik a válasz, s a mély szakadás itt következik be az utódok ítéletében. A „sok” tehát egy olyan szint, ahonnan már nehéz felállni a mai ember szemében, de egy-kettő még megbocsájtható lenne. Ezek vagyunk, sajnos, erről részben az utóbbi száztíz év vérzivataros történelme, részben a bűn erkölcsi hígításában jeleskedő média tehet.


Emlékezz! (Remember), színes kanadai–német film, 94 perc, 2015. Rendező: Atom Egoyan. Író: Benjamin August. Zeneszerző: Mychael Danna. Operatőr: Paul Sarossy. Vágó: Christopher Donaldson. Szereplők: Christopher Plummer, Martin Landau, Bruno Ganz, Dean Norris, Jürgen Prochnow, Henry Czerny.