A Bukaresti Magyar Kulturális Központ Liszt Intézetének Erdélyi képzőművészek című kiállítássorozatának következő meghívott művésze Zsigmond Aranka. A nagybaconi születésű, a marosvásárhelyi, kolozsvári, székesfehérvári és New York-i kitérők után Székelyudvarhelyre visszatérő művésztanár, pedagógus és képzőművész festményeket, csipkelevonatokat, eddig még ki nem állított fotózott szimmetriákat válogatott az intézet kiállítótereibe.
A kiállítást Pădureț Mónika képzőművész nyitja meg szeptember 20-án, délután hét órakor a Liszt Intézet székhelyén (Gina Patrichi 8).
„A nagybaconi születésű alkotóművész 1967-ben érettségizett a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban Piskolti Gábor, Nagy Pál és Bordy András tanítványaként, majd 1967–1973 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet textil szakos hallgatója volt Szentimrei Judit, Bene József, Doina Hordovan irányításával. Ezt követően Székelyudvarhelyen a Művészeti Általános Iskolát választotta tanárként, mellette 1981-től a Pedagógiai Líceumban rajzmódszertant is tanított a magyar és román osztályokban egyaránt. 1985-ben Székesfehérvárra költözött, ahol művésztanárként tanított és folyamatosan alkotott. 1986-ban debütált a kaposvári Dunántúli Tárlaton három falikárpittal, 1992-ben alapító tagja volt a Fehérvári Művészek Társaságának, alkotásaival jelentkezett egyéni és csoportos kiállításokon, számos felkérésnek is eleget tett. 14 és fél évet New Yorkban antik szőnyegek restaurálásával foglalkozott, ahol élete legnagyobb művészi élményeit élte meg és egyben szakmai elismerést, megbecsülést kapott ott. Tanítványai kérésére még visszatért Székesfehérvárra, ám minden vágya az volt, hogy idős korát Erdélyben töltse, ami úgy tűnik, megvalósult: 2019-től Székelyudvarhelyen él, ahova hazahozta élete munkásságát, elismeréseit és alkotókedvét, mert most is éppoly szorgalommal alkot, mint pályája során mindvégig.
Zsigmond Aranka nem követ, nem utánoz művészeti irányzatokat, a maga megéléseiből származó üzeneteit több műfajban tolmácsolja (…) a falikárpitoktól az olajfestményeken át a tus- és ceruzarajzokig (…).” (Lőrincz Ildikó, muzeológus)