Versek

Oláh Dalma: Eredet

Örvény

Ahogy hozzáérünk, mindjárt ráérünk,

a személytelen képzeletünkben, mint

amikor vad kedvesünk csőszként rohan

fel s alá álmunkban, majd hirtelen fel-

ad bennünket, akárcsak egy csomagot,

ami nincs becsomagolva, miért is

volna, belseje merő csomagoló-

papír, mintha emésztené a gyomrát

kedvesünknek, csokival jóllakott a

szerencsétlen, ahogy visszaváltja az

üres üvegeket, s szalad a tetves

bolhapiacra használt lábtörlőért,

amit a vonatsínek közé helyez,

pontosabban merő óvatosságból

otthagyja a csavargó elmúlásnak.

Napló

János a szívén és az eszén kívül

talál rá arra, ami most belőle

hiányozhat egyes egyedül, tudja

meg Julitól, aki bizony a javát

akarja, mint egy kizsákmányoló, jól-

lakottan lógatja a farkát, többször

arra gondol, hogy ezzel talán már be-

érhetné, aztán kifordul magából,

de mindig a talpára esik, puha

cica, akinek hét élete van, így

aztán kezdődik minden elölről, a

legeslegvégével, ha számba veszem,

akárcsak a macska a plüss egeret.

Embólia

János alkalmazkodik, most van rá

alkalma, a távolság szűk barlang-

rendszerében éppen hogy elindul

felé felfedező útjára a

közömbösnek elkönyvelt hiánya,

ami oly sokszor megtagadta az

elmúlás ítélőszéke előtt,

aminek nem ő, hanem maga a

tükör a jelöletlen állapot

ezért amikor az Úr letörli

a táblát, kiradírozza amit

a füzetbe másolt, hogy végül meg-

jegyezze egyszer és mindenkorra.

Gömbvillám

Tudta, hogy újjászületik egyszer,

ezért is irtózott az időutazástól,

álmában verseket mormolt, majd

felriadva igyekezett lejegyezni

azokat, kritikusai ezekről a versekről

később kiderítették, merő utánzatok

olyan korabeli mesterektől, akiknek

nyelvén nem is értett és nem is olvasott

János, csak jóval a halála után

fordították le azokat az érthetetlen

szövegeket magyarra,

az érdekesség kedvéért a fordítás

szó szerint megegyezett

János megálmodott verseivel.

Ellenben

János a mindenséggel takarja el

a nemlétet, de az nem hagyja magát,

semmi esetre a testével, azzal

kiúszik a túlsó partra, persze csak

kutyaúszással, a seszínű vaksi

kutyáéval, ami feloldódik a

képzelőerőhöz szokott habokban,

azzal a vén kutyáéval, aminek

téglát kötött a hátára az apja,

hogy belefulladjon a bányatóba, s

aki örömében már a kapuban

farkcsóválva fogadja gazdáját, a

gyilkost, bár neki ez így természetes.

Egymagában

Az Idő tiszta lappal indul, most

éppen Jánosnak dedikálja, de

úgy mutatkozik be, mint a költő,

aki előtt immár nagy jövő áll,

úgyszólván korszerű lesz ezáltal,

habár emlékeztet valakire,

maga a szükségét végző Isten,

aki leteremti a legelső

emberpárt ott a paradicsomban,

s azt álmodja ami már megtörtént

egyszer, valószínűleg azért még-

sem olyan teljesen véletlenül.

Az elmúlásról és az öröklétről

A bűnbeesés óta az ember

jól megbízható

patikamérleg,

amihez Isten betegesen

ragaszkodik.

Amikor Isten mérlegel,

zsebében

van a világ.

Szeretné ledobni

meztelenségét,

de mindhiába,

meztelensége

lyukas lepel.

Egysorosok

/ Szerelem /

Szívszemüveg.

Kérészéletű halál.

A megsemmisülés mint hagyaték.

Istenre hagyom gyermekkoromat.