Versek

Gy. Szabó Béla: Gleccseren, 1970

Közös fürdőzés

Felhabzó sampon:

a lefolyó ürítve magába fordul,

üres a lefolyó.

Merev patkányok a túloldalon.

Samponfolyamra várnak, várják,

de az magába fordul, hogy ürítsen,

de üres.

Copfos fejtető.

Vár, hogy a végtagok gazdája,

a hímtag gazdája,

fejtetejét a plafon felé fordítsa;

felette padlás dohosodik.

Seggüket meresztik a patkányok.

Várnak az ürítve pezsgő lefolyóra,

mely felhabzik, és magába fordul.

Örülnének a patkányok,

de a kád üres.

Zománcossá feszült lefolyó.

Felhabzott sampon a patkányok copfos seggén.

A lefolyó ürített,

és pezsgett a plafon.

Habospadlás a hímtag gazdája felett.

Önmagába fordult a zománcossá feszült kád.

Duplázódó copf.

Duplázódó, pezsgő folyam.

Más végtagok gazdája,

aki szeméremajkak gazdája,

copfos fejtetejét a plafon felé fordítja;

eloszlatja a habot.

Libabőrben

Estélyit vesz fel.

Merénylet levetkőztetni.

Elrejti a völgyet,

a dombtetőn égő máglyákat igazítja.

Csupasz vállára sálat terít:

délre költöző vadkacsák.

A menetet libabőrben vezeti

a meztelen test.

A távcsővel babrálok, hogy lássam őt.

A melltartó megfigyelése,

miközben a dekoltázson feszül.

A melltartó csatjainak megfigyelése,

miközben a lapockák között;

műanyag viadukt.

Először csak köd úszik rá jobbról,

majd szemhéj csukódik a völgyre.

Hidegmáglyák keményednek:

karcolják a pólót, amiben alszik.

L-es fátyol.

Baldachin a kunhalmok felett.

Stop

Felnézel a táblára.

Merre tartunk? – kérdezed az anyósülésről.

Nyári zápor tördeli a szélvédőt,

nyál hidratálja állad.

Négysávos, szikes országúton

izzadó lábak saruban.

Ferdén elbiccentett fejjel,

vörösen világít a Hold: STOP.

Merre tartunk? – kérdezem elpirulva.

A kátyúk követik a kocsit.

Elalszol telefonnal a kezedben,

arcomat mosoly tépi.

Félrebiccentett fejjel pirulok,

inged gombja elpattan.

Mire felveszem,

felébredsz.

Elpirul a jelzőlámpa is,

megállunk.

Ráncos fényforrás,

spriccelő mosófolyadék.

Válladról hiányoznak a szeplők.

Kezem a Tisza mentén az ülésre zuhan.

Felkelsz a puffanásra.

Az ing természetes esése hajad utánozza.

Hol vagyunk? – kérdezed,

de csak az ujjbegyeimre varrt gombokkal hencegek.

Szomjas, vörös sörényű

Virágok vándorolnak át az inggallérról.

Nyakam vörös,

és egy hideg törülközővel csapkodom:

pipacsos rét,

ahol a kelyheket szabdaló szél

bárdját lengeti.

Ha a kislány lennék,

mindennap átsétálnék a szomszédba:

pipacsos rét,

ahol a kosarat megtölti a szél.

A házat mező karolja át,

és ujjait disznóóllá fonja össze

a telek északi részén.

Él ott egy malac,

aki a lakókkal egyidős.

Eltették, mint befőttet vagy jó bort.

A gazda csinos,

széles tengelyű kocsin érkezik.

Hosszúlábú lovai elkerítik a tanyát.

Amint isznak, elalszanak,

fekete foltot hagynak maguk alatt.

Varjak

Homlokod köd tartja nedvesen.

Golyók marnak szeplőid közé,

halántékodon kis kaliberű kráter.

Szivárog belőle a derű,

suttogó darazsak szürcsölik.

Ráncok mentén reped a fa.

Olvadó varjútollak hidratálják,

és betömik az odvakat.

Az egyetlen fészek villámot hallucinál,

spontán begyullad.

A szélnek ez záróra.

Naponta csak egyszer gyűjti a hamut.

Kivár,

és elindul.

Betakarít.

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Az ELTE magyar-német tanári szakos hallgatója, és Budapesten él. A versírás mellett zenél és fest.

‍