Versek

Az inggallérod mögött

Lassan elnyeltek a fekete ruhák.

Belakták a házad, egy sötét,

kirívó folt lett a puszta közepén,

tartalom és forma nélkül.

Áll, olykor lebeg, hív,

és magába kényszerít.

Az inggallérod mögött

láttam egyszer egy ösvényt,

mely ugyanúgy rejtett

mindent és semmit.

Sötét volt, mint az ármány.

Te csak annyit mondtál,

új mosószered van,

a nővéredtől, akit megevett a téboly

valahol a hegyek között.

Egyszer elvágtad az ujjad,

nem vér folyt belőle,

forró szurok.

Gyerekkori rendellenesség,

legyintettél,

és takargatni próbáltad

a feltörő, sűrű gőzt.

Long Cold Summer

A te bolygódnak nincs gyűrűje,

és nem szabod meg, merre keringjen,

mégsem siklik félre soha.

Mindig nyár van,

de sosincs elég meleg ahhoz,

hogy a szabad ég alatt aludjunk.

Takarókat húzol elő,

a szálaik hőmérséklete pontosan

megegyezik a bolygódéval.

Mindig betakarsz, elhiteted velem,

hogy nincs hideg,

és akkor napokig nem fázom.

A bolygódon fürdeni lehetne a tulipánokban,

de a jegenyéket valahogy mégsem éri

elég nap.

Csenevészek, sosem kérdeztem meg,

nem furcsállod-e,

hogy csak sárga leveleket növesztenek,

de egyszer láttam, ahogy állsz előttük.

A tükörképeid voltak,

mindegyik csak egy darabodat mutatta,

így sokszor ülsz olyan szegletébe

a bolygónak,

ahonnan csak az egyiket láthatod,

a legkisebbet.

Egy reggel elárasztotta a bolygódat a víz,

akkor szorosan fogtalak,

azt hittem, beleszakad az összes jegenye.

A nyár még tart, csak hidegebb,

és amegváltozott a tulipánok színe.

‍