Versek

Juliusz Kosin: Fjord

Költözés

Az ablakok kiröppentek az utcára. Az ajtókat elfújta a huzat.

A konyhaasztalon újság. Mai.

Hírek. Időjárásjelentés. János napja. Reklám. Tévéműsor.

Az előszobában gyűlést tartanak a székek.

Micsoda seggeket hordtunk, barátom.

Nem illik így beszélni.

Bölénycsordák legelésznek a nappaliban.

Egy palackokkal tele kád ring a folyosó vizén.

Sör. Bor. Konyak. Rum. Pezsgő.

A palackokban hajók. Nincs semmiféle üzenet.

Vitorlákat fel!

Ruhák rajzanak szerte a lakásban.

Harangszoknya, kikeményített fehér ing, csíkos mellény, térdnadrág, nagykabát, krinolin, glaszékesztyű.

Zsúfolt kikötő.

Hóember áll a hálószobatükör előtt. Fején szarvasagancs.

A székek összebújnak az előszobában.

A nagysásasszony feneke. Csupa tüll, meg csipke, meg selyem.

Mázlista. Nekem mindig a doktor jutott. Az a bálna. Egyszer bele is törött a lábam.

Mit panaszkodsz? Megjavítottak. Ki a mázlista?

A vécékagylóra fészket rakott egy gólya.

Szerencsét hoz. Gyermekáldás száll a házra.

A szegek lassan eltűnnek a falban.

A képek, fotók peregnek, mint a vakolat.

Az ott én vagyok. A nagyi alatt. Ott, a diófa tövében.

A székek belesüppednek az avarba. Valahol felbőg egy motor.

Egy többé-kevésbé jól leplezett szerelmes vers

A brit partokra vetődött bálna farka

a mindenkori királynő tulajdonát képezi.

Megmacskásodik a délután.

Egy partra vetett ámbráscet hever a főtéren.

A sajtó érdeklődik: hogyan? mikor? miért?

Ki felvetette,

mit ígért?

Elmegyek a boltba. Veszek egy rúd nyári szalámit.

A szalámiban a nyár

medvelesre vár.

A cet teste oszlásnak indul.

Futnak szanaszét a szövetek, az ámbra:

kabátok alá,

vakolatrésekbe,

szemüvegek mögé.

Néhány kóbor macska azért jóllakik.

Kisétálok a térre, a szalámirúddal a hónom alatt.

Hol van a part?

A parti vért?

Egy lélegzet, mi visszatart,

ha nyílt vizére visszaért?

Sós lével telik meg a szám.

A szalámit kidugom a vízszint fölé. Nádszál helyett ez is megteszi.

Úszom, a szélrózsa minden irányába.

Főtér. Tenger.

Végigmegyünk a kövezeten.

Te délután vagy. Én 15 óra 35 perc.

Én holló. Te lamantin.

Neked légszomjad van. Nekem égeti a talpam a kínai kő.

Süt a nap. Ilyen egyszerűen.

Egy kisgyerek galambokat kerget.

A szárnyas patkányok felröppennek, szarnak egyet, aztán vissza.

Megjegyzed: félsz a gyerekektől.

A járólapok között kisarjad a fű.

Milyen ciki lenne megkérdezni:

mit is akarunk egymástól?

Vagy: mikor vesztetted el a szüzességed?

Vagy: szoktad piszkálni az orrod?

Egy emlős. Egy madár.

Veszek neked fagyit.

Csorog a kezemre a lé, mire odaérek hozzád.

Lenyalod.

És a tenger megérkezik a térre.

Te kopoltyút adsz. Én tollakat.

Az oceanográfusok elneveznek.

A gyerek hazamegy az anyjával.

A galambokról több szó nem esik.

A feltételes kikötő

Átmegyünk a téren.

Itt valamikor megnyílt a Vörös-tenger, mondom.

Most minden a megszokott rendben.

Galambok morzsát csipegetnek a kockakövek réseiből.

Gyerekek totyognak minden irányban.

Kezükben keksz, vajas kenyér.

Anyukák süttetik hasukat a nappal.

És a nap is süt!

Kiszáradt tengerfenéki élet.

Nevetsz, bár nehezen lélegzünk.

Hátuszonyainkat meg-meglebbenti a forró szél.

Nem csókoljuk meg egymást.

A nyál egy köpésre se elég.

A templomtorony mögül előbukkan egy sirály.

Még egy. Még egy. Még egy.

Kell itt lennie valahol egy kikötőnek, mondod.

Beérünk az utca holtágába.

Megfogom a kezed.

A kikeményített iszap réseiben kagylóhéjak zörögnek.

Magam fele fordítom a tenyered.

Rajzolok bele egy halat. Aztán még egyet.

A széles uszonyok hasítják a felszínt.

Aztán eltűnnek a mélyben.

Követjük a sirályokat.

Vastüdő

Egy medence szélén állunk.

A Főtéren. Ahol mindig.

Rajtad valami sál nem akar sehogy megállni.

Rajtam semmi különös, a rúzsodon kívül.

A medence alján két palackorrú delfin.

Tursiops truncatus. Kékek. Kergetőznek.

Itt-ott kihull belőlük egy-egy mozaikkocka.

Jó lenne úszni egyet, mondod.

Egy elcseszett Mózes vagyok, mondom.

A delfinek kifütyölnek.

Végigszáguldanak a medencealjon.

Csak úgy porzik a beton.

Inkább sétáljunk egyet, mondom.

Nézel rám. A sál pattogzik rólad.

Tudod, az ambulocetus. A sétáló bálna.

A törzsfejlődés hamiskártyása.

Lábakat növesztett. Bejárta a földet.

Ússzunk inkább Vizcayába,

messze, délre, mondod.

Lekapcsolom magam a vastüdőről.

Fejest ugrunk a medencébe.

A delfinek észre se vesznek.

‍