Vannak pillanatok, amikor elég az érzelmi érték

A kolozsvári Arta (Művész) mozi egy Joachim Trier Winter című vetítéssorozattal készített fel az Érzelmi érték mozipremierjére. Az Oslo-­trilógia két darabjával, az Oslo, augusztussal és A világ legrosszabb emberével megpendült az az alaphang, amely mellé a norvég rendező legújabb filmje tercként társult – s micsoda harmónia volt ez így, milyen egyenletesen csordulhattak ki a könnyek!

A legjobb nemzetközi film kategóriában Oscar-díjjal kitüntetett Érzelmi érték Joachim Trier érzelmileg leghozzáférhetőbb filmje. A két nővér, Nora (Renate Reinsve) és Agnes (Inga Ibsdotter Lilleaas) bánatainak és örömeinek forrása alaposan fel van tárva, bár a durva részleteket talán mégiscsak homályba burkolják Kasper Tuxen esztétizáló felvételei. Az apa, Gustav Borg egy elismert filmrendező, aki, amint pár, ajtók mögött lezajló veszekedésből kiderül, elhagyta feleségét és két lányát, nem volt mellettük apaként. Az anya temetésén hosszú idő után először ellátogat az oslói közös házba. Kiderül, hogy ezt a tettét is többé-kevésbé filmrendezői ambíciói fűtik: írt egy forgatókönyvet, amelyben a főszerepet színész lányának, Norának szánja. Pontosabban csak őt tudja elképzelni személyes történetét feldolgozó utolsó filmjében. Nora nem fogadja el az ajánlatot, mivel úgy érzi, nem tud megbocsátani apjának, így nem is tudna együtt dolgozni vele. Borg nekilát a film előkészítéséhez egy amerikai színésznővel, szerződést köt a Netflixszel. A történetet időben előremozdító cselekmény csupán ennyi: beszélgetések, illetve a ház visszaemlékezései töltik ki mindezt. Miután a filmrendező apa rájön, hogy képtelen lánya nélkül elkészíteni a filmet, beletörődve, bármi felhajtás nélkül feladja. Egy este szívinfarktust kap, ezután pedig úgy tűnik, hogy lányai megbocsátanak neki – mi mindenesetre annyit tudunk meg, hogy a film Nora főszereplésével elkészül, a családi házat pedig minimalista stílusban felújítják.

A korábbi Oslo-filmek retrospektív magyarázatok nélkül vázolják fel a karakterek pszichés állapotát. Úgymond nem pszichologizálnak. A döntések, cselekedetek hálózata kuszább, sokkal inkább megrendít mindaz, ami történik, hiszen nem értjük a viszonyok történetiségét. A kiszámíthatatlanság, az élethelyzetek gyors és akár megalapozatlannak tűnő változása nem a katarzist szolgálja, mint az Érzelmi értékben, hanem rámutat arra, hogy egyszerűen még a filmnek sincs eszköze arra, hogy végigkövesse a szereplők arcát és hangját minden olyan pillanatban, amit egy adott érzelmi állapot megértéséhez ismerni érdemes. Jó példa erre a 2006-os Szerzők című film, amely kénytelen feltételes módban befejezni a történetét. A narrátori hang szembesül azzal, hogy nem tudja eléggé feltárni az Anders Danielsen Lie által játszott Philipp depressziójának múlt- és jelenbeli okait, így pedig bizonytalanná válik a szereplők jelenének (és főleg jövőjének) elbeszélhetősége. A tehetetlenségérzet ilyenfajta közvetítése az, ami ráébreszthet arra, hogy még egy csodálatos oslói napfelkelténél is több kellhet a gyógyuláshoz.

Az Érzelmi értékben olyan család története bontakozik ki, amelyet a film szervesen összeköt a családi ház történetével. Ez egy bizonyos család, a történet szintjén egy percig sem kelti a film azt az illúziót, hogy ez bárkiről szólhatna. A családon belüli viszonyok ismerősségén kívül kevés kapcsolódási pontot találhatunk. De lehet, hogy ez pont elég? A ház, s így egyben Oslo múltjába is betekintést enged a film, a huszadik század Európa- és világszintű sebeinek felvillantása pedig elég lehet ahhoz, hogy a szűk család történetét olyan módon is feltárja, amin keresztül az érzelmek nemcsak személyközi interakciók szintjén elgondolhatóak, hanem történeti szempontból is, azaz transzgenerációsként. Agnes, a kisebbik lány levéltári kutatásai alapozzák meg az apa legújabb filmjét, így tulajdonképpen a művészet, az alkotás folyamata válik azzá a közeggé, amin keresztül közelebb kerülhetnek egymáshoz, feloldva mindazt az erkölcsi tabusítást, ami a történeti távlat ismeretének hiányában jött létre. Bár ízlésem szerint Norvégia náci múltjának megjelenítésében az Érzelmi érték lehetne sokkal dokumentaristább, be kell látnom, hogy ebben a filmben ez sajnos túl nagy kanyar lett volna az érzelmi katarzis felé vezető úton.

Ha egy ház szép, abban semmi rossz nem történhet, illetve ha mégis történik, nem lehet annyira rossz, mint ha egy rozoga házban történne, vethetnénk fel a filmnek, ha túl lenyűgözne, sőt frusztrálna a jóléti Skandinávia mítosza. Talán pont azért válik széppé a filmben a ház, mert még Oslo jómódú, zöld fákkal teli övezetében is meg lehet olyan érzékenységgel jeleníteni egy ember arcát, hogy az érzelmeken kívül semmi ne számítson, érzelmekből érzelmekbe érkezzünk, történelmet, traumát, boldogságot, együttérzést, mindent katartikus könnyekkel élhessünk meg? Az alacsony blendeértékű lencsékkel totalitássá fokalizált arcok láthatóvá teszik a színészi játék minden arcizmot és szemcsillogást felhasználó erejét.

Az Érzelmi érték a színészek filmje. Az apát játszó Stellan Skarsgård, a korábban említett Renate Reinsve (aki A világ legrosszabb embere után ezzel a filmmel, remélem, egyszer és mindenkorra bejátszotta magát az európai film legendáriumába), a múlt érzelmeit megfelelő mennyiségű könnyel közvetítő Inga Ibsdotter Lilleaas, a még mellékszerepekben is emlékezetes Anders Danielsen Lie, illetve a parodisztikusságot jó érzékkel elkerülő Elle Fanning játékán múlik, hogy a film jólesően válik melodramatikussá. Nem lepődünk meg a katartikus pillanatokon, jól fel vannak építve, bár a szívinfarktusos jelenet tükrében önkényesnek is minősíthető mindaz, amit Trier és mindenkori munkatársa, Eskil Vogt megtesz az érzelmi hatás érdekében. Utólag könnyű úgy gondolni, hogy az embert csőbe húzták: a nézőtér minden könnye ki volt számítva. Az elérzékenyülés a film kulcsa, ezért elengedhetetlen.

Egy felhasználó Letterboxdon azt írta az Érzelmi értékről franciául, hogy az Ingmar Bergman ikeásítása, azaz „la IKEA-ification de Ingmar Bergman”. Valóban, hiába kritizálja a film a Netflixet Gustav Borg filmjének előkészületein keresztül, ha Joachim Trier és Eskil Vogt korábbi filmjeikkel ellentétben nem bontják meg eléggé sem saját filmnyelvüket, sem az Oscar-gálán kiszámíthatóan díjazható történetvezetést. Úgy tűnik, az érzelmek érdekében nem kísérleteztek annyit a filmnyelvvel, mint például az Oslo, augusztusban vagy a Szerzőkben. Az Érzelmi érték kétségkívül a legnagyobb vásznakra készült. Oscar-díja a színészi teljesítmények tükrében megérdemelt.

‍

Érzelmi érték (Affeksjonverdi / Sentimental Value), színes norvég–­német–dán–francia–svéd–angol film, 133 perc, 2025. Rendező: Joachim ­Trier. Forgatókönyvíró: Joachim Trier, Eskil Vogt. Operatőr: Kasper Tuxen. Vágó: Olivier Bugge Coutté. Zeneszerző: Hania Rani. Szereplők: Renate Reinsve, Stellan Skarsgård, Elle Fanning, Inga Ibsdotter Lilleaas, Anders Danielsen Lie, Jesper Christensen, Lena Endre.

‍