.svg)
MÁSODIK MUNKÁS: Tavaly napokig szemeztem egy-egy darab hússal.Első nap: túl drága.Második nap: túl drága.Harmadik nap: 50%-os árengedmény.„Hány kutyája van?” – kérdezte a hentes,látva,hogy mindig a legolcsóbbat veszem.
NEGYEDIK MUNKÁS: Mondtam én, hogy mindegy: ember-e vagy kutya.Egykutya.
ELSŐ MUNKÁS (olvas): Kő alatt kit harmincháromÉjjel izzaszt beteg álom,Legelőször, buta béka,Te kerülsz be a fazékba.[1]
MÁSODIK MUNKÁS: Szervusz Lacika! Ne tanulj annyit, mert megbolondulsz!
LLL: Krumplis gulyás (in: Feketemunka, Kalligram, 2021)
Sose felejtem el a The Walking Dead zombiapokalipszis-sorozat valamelyik korai évadának nyitójelenetét: a főszereplők csapata élelem után kutatva beront valami helyiségbe, Carl talál valami kutyakajakonzervet, kibontja, erre Rick, az apja, kiveri a kezéből, hogy azt azért mégse egye meg. Néhány évaddal (vagy epizóddal?) később már nem kérdés: jobb híján a kutyakajából is össze lehet hozni egy fejedelmi vacsorát.
A Walking Dead azóta a tizenegyedik (!), záró évadánál tart. Valamikor 2013 környékén meg is untam, pár éve bepótoltam az elmulasztott évadokat, és nem ismerek még egy ilyen hosszú ideig futó sorozatot, ami ennyire komolyan fel lett volna építve, mind a következetes karakter-fejlődés, a dramaturgia, a társadalmi reflexiók és az epikai lendület terén.
Vegetáriánusként egy macska társaságában tengetem napjaimat, amióta ő van, azóta vásárolok újra húsos kaját. Ő Nina:
Bár a fenti képen Kate Winsletre hajaz, a nevét Nina Simone után kapta. Nem tud olyan szépen énekelni (úgy dorombol, mint egy rossz traktor – sebaj, énekelek neki én), és nem is olyan méltóságteljes és büszke, talán nem is túl okos (nem tudom eldönteni), de szép, kíváncsi, és szétfeszíti a szabadság iránti vágya. Ő rendszerezi némileg széteső mindennapjaimat. Némi gondoskodást és felelősségtudatot vagyok kénytelen tanulni általa. Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy ha kitörne a zombiapokalipszis, és nem mehetnék piacra friss zöldséget, babféléket, diót és gyümölcsöt venni, sem a gyógyszertárba beszerezni az élesztőtablettát vagy a B12-t (az élesztőtabletta a jobb választás, mert abban másféle B-vitaminok is megvannak egyben, és az a természetes megoldás, csak nem mindenhol és nem mindig lehet kapni), akkor bizony akarva-akaratlanul vissza kellene szokni a húsra, és együtt lefetyelnénk Ninával a sarki boltból megkaparintott macskakaját a besötétített konyhában.
Lövétei Lázár László Feketemunkája a kilencvenes évekből merít, nekem viszont lépten-nyomon eszembe juttatja a kétezres években azt az időszakot, amikor tizenéves punk-gyerekként az iskola számomra totálisan nonszensz, hierarchikus, kompetitív és egymás folyamatos alázására-baszogatására igencsak alkalmas börtönéből (hozzátenném, hogy ezt most, utólag látom így, akkor sokkal megengedőbb voltam, és azt gondoltam, mint ahogy azt mindenki körülöttem sugalmazta, hogy velem van a probléma – igaz, nem is szerettem az iskolát, kezelhetetlen is voltam, sok fejfájást okoztam tanáraimnak, mindig ösztönösen tüntetően viselkedtem, ha korlátozva éreztem a szabadságomat, és sajnálok sok mindent, de mégiscsak egy gyerek voltam a körülmények sűrűjében, nem egy gonosz manó, nem nekem kellett volna türelmesebbnek és okosabbnak lennem, és lenyelnem minden alázást) egy másik börtönbe, a segédmunka börtönébe menekültem. Nem mondom, ott is volt nonszensz hierarchia és alázás-baszogatás bőven (versengés kevésbé), mégis, akkor, az alatt a másfél év alatt sokkal többet gazdagodtam, többet tanultam az emberi természetről, az odafigyelésről, a kitartásról, a testvériségről, mint az iskolában 11 év alatt. Nyilván nem bírtam volna még túl sokáig, azért is döntöttem végül úgy, hogy jobb lesz mégis leérettségizni. De soha nem fogom megbánni ezt a kis kitérőt, és azt sem, hogy utána elhúztam az országból, és még azért sem itt fejeztem be kínok közt a gimnáziumot.
Ha pedig eljön értünk a zombiapokalipszis (vagy valami hasonló), már nem sokat fog számítani, hogy ki a munkás, és ki a diplomás, már nem fog számítani kutya, macska, király és királynő, osztályharc és osztály vigyázz!, csak a méreg, amit főztünk:
Nádi kígyó az övem:sülj meg, főjj meg odabenn;gőte szeme, egy marokdenevérszőr, gyíkfarok,siklófulánk, eb foga,villanyelvű vipera:bűvös erőd bonthatatlanbugyorogjon a pokolban.[2]
Jegyzetek:[1] Shakespeare: Macbeth (Szabó Lőrinc fordítása)[2] uo.
