.svg)
Vári Attila elbeszélése után
Csalódottan nyugtázta, hogy már a januári éjszakák sem olyanok, mint régen. Szigorú, békíthetetlen köd lengte be az elcsendesedő tömbházsorokat, a latyakos szórólapokat, orvosi maszkokat és csikkeket pedig már rég el kellett volna takarja a hó. Az Arany János utca sarkából nézte a teret, ahol jövőre felavatják a szobrot. Ha látná ezt az aranyok Aranya! Megint egymás mellé kerülnek, mint annyiszor az évek során. Az igazat megvallva, ötven fölött már nem számolta, sem az éveket, sem a szobrokat, sem a róla elnevezett iskolákat. A szavalóversenyeket, azokat végképp nem. Viszont az idő valóban érezhetően enyhült, csupán egy tavaszi kabát és vékony sál volt rajta, még az ötvenes évekből. Az ezernyolcszázötvenesekből. Most már tényleg meg kell szabadulnia tőle, legutóbb alig tudott lerázni magáról egy régiségkereskedőt.
Azóta is bolyong az erdélyi hegyekben. Mi mást tegyen egy legenda.
Zárás előtt vett egy üveg rövidet a Merkúrban, egy csomag szotyit és egy telefont. Tütyi a szokásos helyen várta. A szellőzőrendszerre borította hálózsákját, piros füss kabátja mögé rejtette szálkás szakállát. A szotyit a hátizsákjába pakolta, szótlanul koccintottak, a kabát susogásától alig hallotta, hogy Tütyi a hitvány bolti pálinkákat szidja.
Azt ígérted, megmutatod.
Tütyi elmosolyodott, kezébe vette a telefont. Hamar kikereste a cikket, majd cseréltek: ő a képernyőn virító szoborterveket, Tütyi a pálinkásüveget studérozta. Valóban, meg kell szabaduljon ettől a kabáttól, még soványabbnak tűnik tőle, bár most már igazán mindegy. Förtelmes testképzavart idézhet elő, ha az ember többet látja magát szobrokban, mint tükörben.
Ilyet én is tudnék, morgott Tütyi. Hogy néz ez ki?
Nekem tetszik. Egészen természetes.
Ez a vézna mitugrász? De hát ez olyan, mint te! Elfújja a szél, mielőtt a harmadik ponthoz érne! Na, de hallottam, újat csinálnak.
Felnézett Tütyire, a telefon hideg fényében jól látszottak ellentmondást nem tűrő ráncai. Irigyelte a ráncait. Újból koccintottak, Isten-Isten.
Miért, ezzel mi a baj?
Nem ilyen az igazi Petőfi. Nagy ember volt, sokkal nagyobb ennél! Most forogna a sírjában…
A próféta szóljon belőled, mondta, és újból szájához emelte a pálinkát.
